Médiában

Európa legnagyobb zsidó utcabálja a Nyugati téren

Európa legnagyobb zsidó utcabálja a Nyugati téren 2006. december 16. és 21. közötti estéken 18 órakor

2006-12-15 MTI Magyar Hírlap

Zsidó közösségi vezetők, miniszterek és közéleti személyiségek gyújtják meg sok száz ünneplő részvételével a legnagyobb Menóra lángjait.



Immár kilencedik éve, hogy a Chábád Lubavics - Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület valamint a Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség minden évben nyilvános hanukai ünnepséget rendez a budapesti VI., Nyugati téren. Büszkén állíthatjuk, hogy az évek során egyre népszerűbb egyhetes ünnepségsorozat, Európa legnagyobb zsidó utcabáljává és nyilvános zsidó ünnepségé vált.

Az idei ünnepségsorozatot a magyar zsidó vezetőkön túl jelenlétével több közéleti személyiség és politikus is megtiszteli.

Ünnepségünkön a Hanuka lobogó fényei az erkölcsi fölény győzelmét, a kevés igaz fennmaradását, illetve az emberek közötti megbékélést és szeretetet jelképezik, az ősidőktől napjainkig. Rendezvényünk így nem csak a magyar zsidó közösség, hanem a szabad vallásgyakorlatot garantáló új magyar demokrácia számára is történelmi jelentőséggel bír. Tervezett esti program: 1. Rabbik és vendég előadók beszéde; 2. Ünnepi gyertyagyújtás; 3. Alkalomhoz illő zene és tánc több száz résztvevővel; A program kb. egy-másfél óra hosszú lesz minden este, 18 órai kezdéssel. Az évente december hónapban az ünnep első napján meggyújtott és (naponta 1-1 gyertyával bővülő) nyolc napig égő Menóra látványa, a hozzátartozó ünnepi hangulat bevésődik az emberi lelkekbe is. A Hanuka nemcsak a zsidók hanem az egész emberiség számára hordozza a szabadság és az igazság örök üzenetét. Vendégek Dec. 16.,szombat Oberlander Báruch rabbi, a Chábád Lubavics Alapítvány elnöke David Admon, Izrael Állam magyarországi nagykövete; Dr. Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke; Kiss Péter, szociális és munkaügyi miniszter; Az EMIH - Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetői Dec. 17.,vasárnap Köves Slomó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija Rogán Antal, V. kerület polgármestere; Nógrádi Bálint, a Magyar Kóser Központ alelnöke; Dec. 18., hétfő Verók István, VI. kerületi polgármester; Hunvald György, VII . kerület polgármestere; Karádi Gábor, a Sász Chevrá lubavicsi zsinagóga elnöke; Dec. 19., kedd Dr. Szekeres Imre, honvédelmi miniszter; Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója; Dr. Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ elnöke; Tarlós István, a FIDESZ frakcióvezetője; Dec. 20., szerda Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke; Suchmann Tamás, Mazsihisz alelnöke; Shmuel Raskin rabbi; A Pesti Jesiva rabbinövendékei. Dec. 21.,csütörtök - gyermeknap Arató Gergely, Oktatási minisztérium államtitkára; Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere; Fónagy János, országgyűlési képviselő; Dr. Deutsch Für Tamás, az Országház alelnöke; Oberlander Báruch rabbi

Kiadó: Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség

Forrás: MTI

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: