zsido.com / Hírek
Dinstig, avagy keddenként jiddis2007-10-26
Nagy érdeklődés mellett indult útjára az ország jelenleg egyetlen jiddis nyelvtanfolyama, amelyet Köves Slomó rabbi tart minden kedden 18 órai kezdettel. A zsidó hagyomány szerint a héber volt az első nyelv, a teremtés nyelve és a zsidók is eredetileg ezen a nyelven beszéltek.Ám a Babilóniai Számüzetés után a héber megmaradt szent nyelvnek, de a zsidók Babilóniában arámiul kezdtek el beszélni. Más térségekben, több kiegészítő nyelv is létrejött, amelyen a zsidók érintkeztek egymással. Ez nagyobb részt az adott idegen nyelv szókészletére támaszkodott és annak nyelvtanát használta. Ilyen nyelvként jött létre Európában a jiddis és Spanyolországban a ladino. De több ilyen nyelv született a világon, még Kínában és Japánban is. Az írás azonban továbbra is a héber maradt egyes kivételekkel és eltérésekkel. Például a jiddisben – a hébertől eltérően – a magánhangzókat is jelölik. Az ’e’ hangot az ájinnal, míg az ’a’ hangot aleffel írják. A jiddis szókészlete alapvetően német a nyelvtana közép-felnémet. A kurzuson nem feltétel a német nyelv ismerete, vannak akik rendelkeznek ilyen háttérrel, de nem mindenki. A tanulás Sheva Zukker kitűnő jiddis nyelvkönyvének segítségével történik a tanfolyamon, amelyhez még a héten korlátozott számban csatlakozni lehet. A szemeszter díja 10 ezer forint.
Kapcsolódás:
Cikkek
• Hírek - Autentikus tudás magas ösztöndíjjal: Három éves „Jewish leadership” program• Hírek - Folytatódik a Héber kezdő és haladó!
• Hírek - Dinstig, avagy keddenként jiddis
• Hírek - Párban szép a tanulás
• Hírek - Jiddis Nyelvtanfolyam
• Hitközség - Médiában - Rituális fürdő Pesten
• Szabad Egyetem - Tanfolyamok - Nyári szemeszter - A zsidó nemzet 13 pontja
Könyvek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 3. - 1991. január -- A tíz akció• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 33. - 1998. március -- A Rebbe szava: Mit, miért és hogyan tanulunk?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 35. - 1998. augusztus -- Hírek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 36. - 1998. november -- Negyven év után: Jesiva Budapesten
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 36. - 1998. november -- Iskolaigazgató érkezett a lubavicsiakhoz
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 37. - 1999. március -- Hírek; események
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 38. - 1999. május -- Hírek; események
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 4. - 1991. március -- Zsidó ünnepek : Peszách
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 42. - 2000. október -- Az első oldalról
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 42. - 2000. október -- Nyikorgó falépcsők
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 42. - 2000. október -- Ismét egyetemi padban
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 46. - 2001. október -- JesiVAkáció 2001 - Egy kellemes meglepetés
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 49. - 2002. szeptember -- "Ha az ember öreg lesz, zsidó lesz"
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 5. - 1991. május -- Gyerekeknek - kapásból
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 50. - 2002. december -- ZsTSz-az autentikus zsidó tudományok központja
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 58. - 2006. január -- Kabbala kurzus II. - A kabbala és a lélektan
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 8. - 1992. március -- Miért nem részegesek a zsidók?
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 10. I.évf./14.szám -- A REBBE SZAVA: Oktatás
• Tankönyvek / 2006. március 17-19. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 10. -- Chászid filozófia: Nevelés
Program
• A zsidó nemzet 13 pontja - Zsidó Tudományok Szabadegyeteme• Pesti Jesiva - hároméves főiskolai program
Szövegek
• Óvoda• Pesti Jesiva
Cimkék:
oktatás
Hírlevél jelentkezés
Auschwitz - létezik-e válasz a "nagy" kérdésre?
Januárban lesz 64 éve, hogy felszabadult az auschwitzi haláltábor. Majdnem öt éven át működött az a németek által felállított auschwitzi lágerkomplexum, ahol a magyarországi zsidók legnagyobb részét kivégezték. A tábort 1945. január 27-én, pontosan 64 évvel ezelőtt a Vörös Hadsereg katonái szabadították fel. Az alábbi tanulmányban arról olvashatunk, hogy hogyan viszonyul a zsidó teológia Auschwitzhoz és a Holokauszt kérdéséhez. Van-e válasz a "nagy" kérdésre?
Nyomtatható verzió
Küldje el ismerősének!

