zsido.com / Hírek
Dezertálásért tartóztatták le Izraelben a fogorvost2008-11-21
Tizenhét évesen, katonai szolgálatának letöltése előtt távozott, most pedig nagymamája sírjának meglátogatására, hét év után tért haza Ausztráliából egy fogorvos, aki a temető helyett katonai börtönben találta magát.Nem tervezte, hogy hosszabb időt tölt a zsidó államban az a fiatalember, aki 2001-ben, szüleivel együtt az ötödik kontinensre jeridázott, ott kitanulta a fogorvosi szakmát, majd meg is nősült, most pedig feleségét és tíz hónapos fiát hátrahagyva hazautazott, hogy időközben elhunyt nagymamája sírjánál lerója kegyeletét. A Ben Gurion repülőtéren, az útlevélellenőrzésnél fogták el, és úgy tűnik, dezertálás miatt egy darabig maradnia kell, valamint a három évet is le kell szolgálnia.
A fiatalember elsőre azt hitte, viccelnek vele, de hamarosan rájött, hogy a helyzet elég komoly. Az izraeli törvények szerint csak azok nem számítanak katonaszökevénynek, akik az országból való távozásuk előtt nem töltötték be a 15. életévüket. Akik már betöltötték, és hosszabb időre távozni akarnak, azoknak kötelességük erről a hadsereggel egyeztetni. A szóbanforgó polgár behívására 2005 márciusában került volna sor, és azóta is dezertőrként tartották nyilván – az izraeli hadsereg komputerei szerint 1348 napja tartózkodott engedély nélkül ismeretlen helyen, amikor letartóztatták és a crifini 4. számú katonai börtönbe vitték. Hírek szerint ez annyira megviselte, hogy lelkileg teljesen összeomlott és sírógörcsöt kapott.
R.R.
Cimkék:
Hírlevél jelentkezés
Nyomtatható verzió
Küldje el ismerősének!

