Médiában

Csak a Mazsihisz kapja a zsidóságnak adott támogatást

Népszava Online - Belpolitika2008.11.16.

Változtatni kell azon, hogy a magyar állam diszkriminatív módon kiemel egy zsidó szervezetet, a Mazsihiszt, a többi közül, és csak vele tartja a kapcsolatot - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija vasárnap Budapesten az MTI-nek. Köves Slomó a meghirdetett sajtótájékoztató helyett egyenként nyilatkozott az írott és az elektronikus sajtó képviselőinek. A Mazsihisz elnöke az MTI-nek úgy reagált: az EMIH felvetései hemzsegnek a valótlanságoktól és a nem objektív értékeléstől.

Köves Slomó vezető rabbi az MTI-nek azt mondta, hogy a diplomácia csak a Mazsihiszen (a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségén) keresztül tartja fenn a kapcsolatot a zsidósággal, és ezzel egy olyan képet fest, mintha egyetlen egy képviselője lenne a magyarországi zsidóságnak.

A megfelelő struktúra az lenne, ha a különböző zsidó szervezetek a valós társadalmi súlyuknak megfelelően kapnának morális és anyagi támogatást - tette hozzá.

Köves Slomó felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg egy zsidó szervezet, a Mazsihisz kapja az állam által a zsidóságnak adott évi 3 milliárd forintos támogatást. (Ez annak az örökjáradéknak az összege, amelyet a zsidóságtól elkobzott vagyon fejében ad a magyar állam.) Megjegyezte: akkor lehet igazán virágzó a zsidó közélet, ha minden szervezet megfelelő súlyt kap, és egymással párhuzamosan ugyanazt a célt próbálják elérni.

A vezető rabbi szerint a legjobb mércéje a társadalmi súlynak a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlása lenne. Így egy külső mércével lehet látni, hogy ki mennyi munkát végzett - fűzte hozzá.

Álláspontja szerint ennek megfelelően kellene meghatározni az arányokat abban, hogy a mintegy 3 milliárdos évi támogatás hogyan oszoljon meg.

Az EMIH tájékoztatása szerint a zsidó hitközségeknek a személyi jövedelemadó egy százalékát felajánlók száma idén úgy oszlott meg, hogy a Mazsihisznek mintegy 5500 ember, az EMIH-nek pedig 1000 ember ajánlotta fel az egy százalékot.

Köves Slomó közölte: Magyarországon ma mintegy százezer zsidó él, de 90 százalékuk nem aktív zsidó, vagyis nemcsak nem vallásos, de nem is vállalja fel aktívan zsidó identitását.

Véleménye szerint a magyarországi zsidó szervezeteknek többi közt azt kellene célul kitűzniük, hogy a gyökereiktől eltávolodtak jobban kötődjenek a zsidóságukhoz.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke szerint az EMIH felvetései hemzsegnek a valótlanságoktól és a nem objektív értékeléstől.

Emlékeztetett arra: a kormány a többi történelmi egyházhoz hasonlóan a Mazsihisz-szel is szerződést kötött a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanvagyon részleges kárpótlásáról. Ezen szerződés alapján kap a Mazsihisz ingatlanjáradékot.

Feldmájer Péter kitért arra, az EMIH, mint a többi több száz újonnan alakult egyház, ilyen járadékra nem jogosult, mert korábban ingatlanvagyonnal Magyarországon nem rendelkezett.
MTI

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: