Hírek

Cooper rabbi egy év után sem tudta visszatartani könnyeit

2009-11-26
"Szörnyű. Még most is érzem annak a háznak a légkörét, amelyben oly sok szeretet és melegség honolt.” – jelentette ki Abraham Cooper rabbi, miközben könnyek szöktek a szemébe amint keresztülvágott a golyók szaggatta szobán, a Nariman Házban.



Hat zsidót öltek meg a Chábád-házként ismert épületben, amikor terroristák elfoglalták és 45 órán át megszállva tartották az ötemeletes épületet. Cooper rabbi, Simon Wiesenthal Center, helyettes igazgatója. A központ a náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozik. A rabbi meglátogatta az egy évvel ezelőtti terrorista bűncselekmények színhelyét és kifejezte az áldozatokkal való szolidaritását.

A legnagyobb zsidó emberi jogi szervezet egyik vezetőjeként, amely több mint fél millió zsidó rendszeres támogatását élvezi, az utóbbi időben különleges figyelmet szentel az utóbbi időben a terrorcsapások helyszíneinek. Így a londoni metrórobbantás, a madridi vasút elleni merénylet valamint az indiai Mumbaiban bekövetkezett terrorista támadás színhelyeinek.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: