Médiában

Budapestre jön Elie Wiesel

2009-11-11
Népszabadság 2009. november 11.

A vészkorszak óta először tesz "hivatalos látogatást" Budapesten a Nobel-békedíjas, magyar származású holokauszt-túlélő, Elie Wiesel.



A 81 éves író az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) meghívását fogadta el. A jövő hónapban esedékes látogatás apropója, hogy Magyarországon idén ünnepli huszadik születésnapját a zsidó tudomány és kultúra terjesztésével, a zsidó közösségi élet újjáélesztésével foglalkozó Chábád Lubavics mozgalom.

Az író december 9-én előadást tart a Parlament felsőházi termében a "Magyar-zsidó együttélés a közös jövőért" elnevezésű konferencián, ahol a tervek szerint Bajnai Gordon miniszterelnök is felszólal. Ittléte alatt találkozik Sólyom László államfővel, és ellátogat a budapesti Holokauszt Emlékközpontba. (Munkatársunktól)
Téma: Elie Wiesel

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: