Hírek

Budapesti konferencia az egységes Jeruzsálemért

2011-10-31
Budapesten ülésezik az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa. A szervezet első csoportja 2006-ban alakult meg Washingtonban, azóta Kanadától Uruguayig, Dél-Afrikától Brazíliáig, Németországtól Japánig számtalan helyen jöttek létre hasonló csoportok. Az Izraelt támogató képviselők szerint a zsidó államnak joga van biztonságban és békében élnie határain belül. A mostani találkozón is azt beszélik meg, hogyan lehet ezt elérni.

Parlamenti képviselőkkel, szenátorokkal, kormánytagokkal, húsz ország résztvevőivel kezdődött a közel-keleti békefolyamatról szóló konferencia Budapesten. A résztvevők ezzel az Izraellel való szolidaritásukat fejezik ki.

A Benjamin Elon volt izraeli turisztikai miniszter által vezetett Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa Jeruzsálemet Izrael egységes és oszthatatlan fővárosaként szeretné elismertetni.

Azért vagyunk itt, hogy megerősítsük a népeket összekötő hidakat, mondta Beni Elon. Hozzátette: Jeruzsálem békéjéért mindenkinek tennie kell.

„Az ENSZ-nek meg kell védenie az izraeli otthonokat és határokat, ha elismeri Palesztinát független államként” – fogalmazott Doug Lamborn republikánus képviselő, az Egyesült Államok Kongresszusa Energiaügyi Bizottságának elnöke. A politikus úgy vélte: nem az ENSZ feladata, hogy meghatározza, hol vannak Izrael határai. Közölte: az a feladatuk, hogy megváltoztassák azok véleményét, akik nem a zsidó állam mellett állnak.

Lucio Malan olasz szenátor, a Szenátus titkára, a NATO Parlamenti Közgyűlésének tagja is Izrael megvédéséről beszélt és a zsidó állam melletti, Európán belüli összefogást sürgette. Szerinte csak együtt tudnak fellépni a gyűlöletet terjesztő országok ellen.

A magyar kormánypártok részéről Lukács Tamás, az Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottság kereszténydemokrata elnöke jelent meg. Lukács azt mondta: a helyzet sosem volt még ennyire bizonytalan és feszültségekkel teli, mint most.

A magyar kormányzati álláspontot ismertető politikus úgy fogalmazott: Magyarország Izrael biztonságát mindenekelőtt szem előtt tartja és elismeri a palesztin nép jogát arra, hogy államot alapítson. Ezeknek a kérdéseknek egymásra tekintettel kell megoldódnia – vélte.

A konferencián fölszólalt Hiller István szocialista képvsielő, volt kulturális miniszter is, aki szerint Európa közepén újra léteznek a fasiszta eszmék. „Magyarországon demokratáknak, a legkülönbözőbb gondolkodóknak, akik szabadság alapon gondolkodnak, össze kell fogniuk, hogy ordas eszmék ne kerülhessenek fölébük” – mondta az ellenzéki politikus.

A konferencia résztvevőit hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogadja.

atv.hu

Téma: Izrael

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: