Hírek

Brisz Obama beiktatásán is

2009-01-23
Közel két millióan vettek részt azon a szertartáson, amelyen Barack Obamát, Amerika 44. elnökét ünnepélyesen beiktatták. A diplomáciai képviseletek számára külön fogadást is rendeztek. A beiktatási szertartáson résztvevő zsidók számára a Chábád Lubavics központ biztosította a kóser étkezést és a szállást.

A nyilvános ünnepségeken túl azonban történt még valami személyes is, nem kevésbé ünnepélyes, de nem kapcsolódott közvetlenül a beiktatáshoz. Az eskütétel napján ünnepelte meg Levi és Nechama Shemtov újszülött fiúk, Sholom Bentzion körülmetélési szertartását. Az ünnepségen nemcsak külképviseletek tisztségviselői, de kongresszusi alkalmazottak is megjelentek. A rabbi a Lubavics Amerikai Barátainak igazgatója és jó kapcsolatokat ápol nemcsak a város zsidó közösségével, de politikusokkal és más közösségi vezetőkkel is. Hétfő este már a különböző zsidó szervezetek vezetőit és az elnök munkatársait fogadta. Kedden Shemtov rabbi abban a helyiségben tartott előadást, ahol egy nappal korábban Barack Obama beiktatási esküjét és beszédét is elmondta


“Ez volt a legnagyobb tömeg, amit valaha is láttam ebben a városban és egy nagy adag pozitív érzés volt bennem.” – jegyezte meg Shemtov, hangsúlyozva a tényt, hogy ebben a pillanatban Amerika óriási lehetőség előtt áll. Obama elnök megjegyezte, hogy Amerika ha együtt van mindig csodálatos dolgokra képes. „Oly sok a kihívás, amellyel az Egyesült Államoknak szembe kell nézni, de reméljük és imádkozunk, hogy sikerülni fog neki együvé hozni mindenkit, hogy egy fényesebb és nagyobb jövő elé nézhessünk kölcsönösen.- nyilatkozta a rabbi.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: