Médiában

Bajnai: nem lehet szavazatszerzésre használni az antifasizmust

2009-12-17
index * Belföld * Király András * 2009. december 9., szerda 17:07


Ahogy a szélsőjobboldallal szembeni hallgatás, úgy a politikai érdekből történő hangoskodás is elítélendő, jelentette ki a magyar-zsidó együttélés konferenciáján tartott beszédében Bajnai Gordon.



A miniszterelnök szerint a pártok dolga, hogy a múltbeli hibák felemlegetése helyett összefogva tegyenek a szélsőjobb előretörése ellen.

A szélsőségek magyarországi előretöréséről és a politikai pártok ebben játszott szerepéről mondott beszédet szerdán Bajnai Gordon a magyar-zsidó együttélésről rendezett konferencián, melynek díszvendége volt a Nobel-díjas író, Elie Wiesel is. Bajnai beszédében mindkét nagy politikai tábort felelőssé tette a szélsőségesek előretöréséért - bár a baloldal miniszterelnökeként a jobboldal felelősségét jobban részletezte.

Beszéde leglényegesebb mondataiban azonban a politikai elit összefogását sürgette.

"Az egyik legnagyobb hibánk, nekünk, demokratáknak, jobb- és baloldaliaknak, hogy hagytuk az antifasizmus ügyét a politikai szembenállás egyik újabb frontjává válni [... hogy] politikai hovatartozás legyen megítélni a szélsőségeseket" - mondta.

"Nem lehet szavazatszerző technikának tekinteni a szélsőségesekkel szembeni kiállást vagy hallgatást [...] hogy az egyik politikai érdekből hangoskodik, a másik politikai érdekből hallgat" - üzente a pártoknak.

Mivel a szocialistáknál és a Fidesznél is volt példa ilyenre, az is mindkét pártnak szóló üzenetként értelmezhető, hogy a miniszterelnök szerint "súlyos hiba, ha egy parlamenti párt soraiban megtűrik azokat, akik nyíltan és büszkén bélyegeznek másokat, zsidókat és cigányokat".

Az viszont hogy "súlyos hiba, ha valaki akár a helyi hatalomban, akár kormányon nem csak elfogadja, de egyenesen igényli a szélsőjobboldal támogatását", egyértelműen a Fidesznek szóló üzenetként értelmezhető.

Mondandója lényege ugyanakkor az volt, hogy összefogásra van szükség a szélsőségesek ellen. "Nem azt kell nézni, hogy a múltban ki mit hibázott, hanem azt, hogy most és a jövőben kiben bízhatunk [...] Ne legyen több hezitálás, ne legyen több kétfedeles politika, ne legyen több félreérthetően megfogalmazott mondatt, kétértelmű tett" - mondta.
Téma: Elie Wiesel

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: