Hírek

Az izraeli miniszterelnök: "A lubavicsi rebbe tanácsát követtem az ENSZ-ben"

2009-09-29
 „Meg kell gyújtanunk az igazság mécsesét”

Az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu a ENSZ közgyűlésen elmondott hivatalos beszédében élesen elítélte az „igazság visszájára fordítását” és „az igazságszolgáltatás kiforgatását”. Netanjahu az ENSZ Goldstone jelentésére utalt, amely Izraelt, a Gázai-hadműveletben háborús bűncselekményekkel vádolta meg.


„Az ENSZ saját legitimitását ássa alá azzal, hogy az áldozatokkal szemben a terroristák mellé áll.” – jelentette ki. Nentanjahu azzal kezdte beszédét, hogy rosszallását fejezte ki, hogy az ENSZ közgyűlés egyáltalán platformot biztosított a holokauszt-tagadó iráni elnöknek, Mahmud Ahmedinezsadnak, hogy a világ elé tárja nyilvánvaló hazugságait. A kormányfő szigorúan bírálta azon delegátusokat is, akik egyáltalán a teremben maradtak és meghallgatták az iráni elnököt.

Érzelemmel telített beszédét követően Netanjahu az izraeli sajtónak adott interjút. Egy újságíró azt kérdezte tőle, hogy talán éppen azzal kölcsönzött szavahihetőséget Ahmedinezsadnak, hogy elítélte a holokauszt tagadását. Netanjahu válaszul a Lubavicsi Rebbével, Menachem M. Schneersonnal való találkozását mesélte el, amelyen a Rebbe hosszú időre előrelátó tanáccsal segítette a mostani kormányfőt, még 25 évvel ezelőtt.

A miniszterelnök által adott interjú (héberül)




“1984-ben mint Izrael nagykövete találkoztam a Lubávicsi Rebbével. Habár közvetlenül a Szimchát Tóra-i körtáncok előtt voltunk, és több ezer haszid várt a rebbére, ő beszélni kezdett hozzám és ez a beszéd 40 percig tartott. Tudja, hogy mit mondott nekem 1984-ben? Azt mondta: ťÖn az ENSZ-ben a sűrű sötétség és hazugság székhelyére megy és ha az igazság akár egyetlen gyertyáját is meggyújtja, eloszlathatja a sötétséget.Ť Ez az, amit megpróbáltam itt – megjeleníteni az igazságot tisztán és önbizalommal.”

Videó a  Rebbe és Netanjahu találkozójáról (héberül, héber felirattal)




Később, este Netanyahu a zsidó közösség vezetői előtt beszélt a 92. utcában, New Yorkban. Miután Alan Solow, a Főbb Zsidó Szervetek Elnökei Konferenciájának az igazgatója és Ellie Wiesel, Béke Nobel díjas író bemutatták a kormányfőt, ő hosszasan mesélt nekik a Rebbével való találkozójáról, amikor Izrael ENSZ nagyköveteként a városba érkezett.
„Ön a hazugság házába megy.” –mondta a Rebbe neki hivatkozásul az ENSZ –re. Netanjahu rámutatott a hazugságokra, amelyek az ENSZ – ből áradnak ki Izraelre – hazugságok Izraelről mint agresszorról és hazugságok a holokausztról. Ahhoz, hogy szertefoszlassa a hazugságokat és a sötétséget, a Rebbe ezt mondta neki – meg kell gyújtania „az igazság mécsesét.”

Netanjahu felhívta a közönségét, hogy hasonlóképpen cselekedjenek és Jom Kipur alkalmával „gyújtsák meg az igazság és az igazságosság mécsesét a zsidó nép számára".

Az eseményről készült exkluzív angol nyelvű online adás a letöltési sebesség kiválasztása után megtekinthető.





Téma: Izrael

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: