Hírek

Az izraeli miniszter szerint el lehet rabolni Ahmedinedzsádot

2008-09-09
Rafi Eitán ma nyugdíjasügyi miniszter, 1960-ban azonban ő vezényelte a Moszad argentinai akcióját, amelynek végén elfogták és Izraelbe vitték Adolf Eichmannt. Eitán szerint ugyanezt meg lehetne csinálni Mahmúd Ahmedinedzsád iráni elnökkel is.

A miniszter a Spiegelnek adott interjúban jelentette ki: könnyen előfordulhat, „hogy egy vezető, mint például Mahmúd Ahmedinedzsád iráni elnök, egyszeriben a hágai nemzetközi bíróság előtt találja magát.” A Spiegel kérdésére – „Ezt komolyan mondja?” – Eitán ezt felelte: „Abszolúte. Azoknak, akik folyamatosan mérget terjesztenek és más népeket ki akarnak irtani, számolniuk kell az ilyen következményekkel.”

 

A Spiegel-interjúban Eitán arról is megemlékezett, hogy annak idején, 1958-ban nem csak Eichmannra vadásztak Dél-Amerikában. „A lehetséges célpontok között volt Mengele, Heinrich Müller, a Gestapo volt főnöke, valamint Hitler jobbkeze, Martin Bormann. Elsőnek Eichmannt találtuk meg, ezért koncentráltunk őrá.”

 

Rafi Eitán a Moszadtól történt távozását követően néhai Menáchem Begin miniszterelnök terrorszakértője lett, később pedig a ma már nem működő Tudományos Kapcsolatok Hivatalát vezette. Ennek a hírszerző szervezetnek a feladata volt különféle titkos technológiák megszerzése. Eitán azt követően mondott le, hogy az Egyesült Államokban elfogták Jonathan Pollardot, az amerikai haditengerészet hírszerzésének emberét, aki számos információ átadásával segítette a zsidó államot.

 

M. S.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: