Az egyiptomi 10 csapás

Ne keressük most a közelmúlt Európájában a történelmi analógiát. Ez túl közeli és túl kézenfekvő. Elégedjünk meg azzal amit a Talmud erről elmond:

Egyszer, macedóniai Nagy Sándor idejében, a második Szentély idején, az egyiptomiaknak eszébe jutott, hogy tulajdonképpen ők voltak a szenvedő fél. Őket semmizték ki, rabolták meg ezek a zsidók, akikből többen jöttek vissza mint... stb.

Küldöttséget menesztettek tehát Nagy Sándorhoz és kérték, szolgáltasson igazságot nekik, fizettesse meg a zsidókkal, kamatos kamatokkal, amit annakidején „elraboltak” Egyiptomtól, amikor, távozásuk alkalmával „kifosztották az országot”.

A zsidók, naná hogy megijedtek. Nem elég az, hogy igazuk van – és volt annakidején – de hogyan hozzák ezt a világhódító macedóniai tudomására? Az nem tanul Tórát, így nem tudja, mit tettek az egyiptomiak az üldözött, meggyötört zsidókkal.

Ekkor jelentkezett a bölcseknél egy Gvihá ben Psziszá nevű púpos zsidó, hogy majd ő válaszol Nagy Sándor előtt az egyiptomi érvekre. Úgy látszik csodálkozva néztek az ismeretlen, nem túl jó megjelenésű zsidóra, mert ő szükségesnek találta ajánlatát megindokolni, mondván:

– Mi veszteni valónk van, uraim? Ha az egyiptomiak legyőznek engem a vitában, majd azt mondjátok, hogy egy egyszerű, tanulatlan zsidót győztek le, ha meg én kerekedem felül, akkor mondjátok, hogy Mózes Tórája győzedelmeskedett...

A Bölcsek – nem hiába voltak Bölcsek – megengedték Gvihának, hogy Izraelt képviselje a hitvitán. El is ment és az egyiptomi küldöttség újfent előadta érveit: ennyi és ennyi aranyat és ezüstöt raboltak el a zsidók; kizsákmányolták az országot (még a papírtalpú bakancsot szállítókról sem feledkeztek meg); hazaárulók voltak, ellenségeinkhez csatlakoztak (2Mózes 1:10.); fényjeleket adtak, feketéztek, ők hozták ránk a kommunizmust és a kapitalizmust, stb., stb. A zsidótörvényeket és a munkaszolgálatot bölcsen elhallgatták, a Nílusba dobott (lőtt) gyerekekről sem beszéltek, majd azzal a követeléssel álltak elő: adják vissza amit elraboltak!

Gvihá ben Psziszá az egyiptomi vádbeszédet csendben hallgatta végig, talán még el is bóbiskolt.

Amikor azok befejezték, Nagy Sándor felszólította a zsidók képviselőjét, adja elő mit tud mentségére felhozni.

Gvihá ekkor az egyiptomi küldöttséghez fordult és azt mondta:

Ha jól hallottam Önök követelésüket a Bibliára alapozzák, ami kultúránk közös alapja.

Így én is a Bibliára fogok hagyatkozni-hivatkozni. Ott azt találjuk hogy Izrael fiai négyszáz évet töltöttek Egyiptomban. Amikor kiszabadultak – hatszázezer felnőtt férfit számlált a nép, a nőkön és a gyerekeken kívül. Rendben van, számoljunk el: Önök megfizetik nekünk hatszázezer férfi négyszáz éves munkabérét a kamatokkal – mi meg visszatérítjük Önöknek a Bibliában említett ajándékokat, amiket a szomszédok adtak a kivonuló zsidóknak (csak már menjenek), mivel megértették, hogy miattuk zúdul a Fáraóra a tíz csapás, ami tönkreteszi Egyiptomot...

A meghökkent Egyiptomiak – akiket Nagy Sándor felszólított, hogy válaszoljanak Gvihá érveire – háromnapos gondolkodási időt kértek, majd amikor nem találtak választ a talpraesett érvekre – elmenekültek, maguk után hagyván bevetett földjeiket és szőleiket (Szánhedrin 91a. alapján).