A palesztin vezető tárgyal majd a rafiahi átkelőhely megnyitásáról is. Az egyiptomi külügyminisztérium egyelőre nem kommentálta a lap értesüléseit és azt ajánlotta, hogy várjuk meg, amíg a szervezetek aláírják a megállapodást.
Hat rakétát és tüzérségi gránátokat lőttek ki a Gázai-övezetből a tűzszünet súlyos megsértésével. Az aknagránátok nyílt területre estek a Saar Hanegevben. Korán reggel rakéták hullottak a Gázai-övezettel szomszédos területekre. Három Eshkolba, egy pedig a Saar Hanegevbe. Sebesülés nem történt és kár nem következett be. Az egyik rakéta egy óvoda mellett csapódott be Eshkolban. Chájjim Jilin az önkormányzat elnöke reméli, hogy a tűzszüneti tárgyalások folytatódnak. Most csak a szerencsének köszönhették, hogy a becsapódó rakéta nem okozott tragédiát. A támadás idején kezdtek csak elindulni az óvodába a gyerekek. Ha a rakéta később érkezik súlyos tragédia is történhetett volna.
Rakéta robbant egy kibuc területén is, majd utána még kettő a környező földeken. A rakétákat a biztonsági szolgálat jelentése szerint nem is a Hamasz, hanem Mahmúd Abbasz szervezete a Fatah Al-Aksza brigádja lőtte ki. Izrael azonban a Hamaszt teszi felelőssé a tűzszünet súlyos megsértéséért.

Az Al-Arabija jelentette, hogy a Hamasz egyéves tűzszüneti javaslatot fogadott el, amely állítólag január utolsó napján veszi kezdetét. A Hamasz abba is beleegyezett – legalábis a lap értesülése szerint -, hogy a Palesztin Hatóság egységei vegyék át a határterületek és átkelőhelyek ellenőrzését. Mahmúd Abbasz emiatt elhalasztotta csehországi látogatását és vasárnap Kairóba érkezett, hogy az egyiptomi tűzszüneti javaslat részleteivel megismerkedhessen. 

.jpg)