Szeptembertől huszonéves magyar zsidó fiatal férfiak és nők számára az intézmény havi 70 000 HUF összegű ösztöndíjat is biztosít, hogy a budapesti Pesti Jesivával külön erre a célra kidolgozott Jewish Leadership három éves oktatási programján minden gond nélkül részt vehessen. A jelentkezők közül a Lubavitzer Yeshiva és a Pesti Jesiva vezetősége választja ki azt a szerencsés négy férfit és négy nőt, akik a magas ösztöndíjban részesülhetnek.
A program célja, hogy három év intenzív nappali tanulás mellett a hallgatók alapos tudásra tegyenek szert, hogy a jövő nemzedék zsidó közösségi vezetőivé, tanárjaivá, rabbijaivá válhassanak. A Yeshiva Degree of Jewish Sciences oklevél megfelel a 152 credites amerikai bachelor’s fokozatnak, amely a Magyarországon bevezetett bolognai rendszerben B.A. - nak (elsőfokú diplomának) felel meg, amely a magyar felsőoktatási rendszerben is elfogadott és honosítható.
Az oktatás nyelve magyar, de már az első évtől kezdve intenzív héber nyelvtanulás alapozza meg a hallgatók középfokú nyelvismeretét. A zsidótudományok alapjai, a teljes Biblia megismerése, a talmudi alapok, Misna- és Talmud tanulás magyar nyelvű szövegekből, a halacha alapfogalmai, a rövidített Sulchán Áruch átvétele, és a zsidó filozófia alapfogalmainak megismerése képezi az éves tanterv anyagát. Aki korán jelentkezik, nagyobb eséllyel bír az ösztöndíjra.
Jelentkezés: Köves Slomó, Oberlander Báruch info@zsido.com ;
Tel.: 268-0183

.jpg)