Közösségi hírek

A Tóra tüze kioltja a másik tüzet

2010-10-07

György (héber nevén Smuél Dávid) már a fél ünnepeket kórházban kényszerült töltenie. Lábon kihordott betegsége ugyanis elhatalmasodott rajta. Intravénásan infúzióval kapta az antibiotikumot, ám egyre nyugtalanabb lett, amint Szimchát Tóra ünnepe közeledett.



Örömébe üröm is vegyült, hiszen még csak gondolni sem mert volna arra, hogy mi lesz, ha a Tórai Körtáncról lemarad, mert még mindig a kórházi ágyat nyomja. Orvosához fordult tehát engedélyért, hogy tekintettel az ünnepre kivételesen kimehessen a kórházból. Az orvostól előbb csütörtökön reggelre kért kimenőt, majd akkor tudta meg, hogy a körtánc nem az általa vélt időpontban, hanem csütörtök este és pénteken délelőtt lesz. Miután Smuel az EMIH által kiadott Luachot tárgyi bizonyítékként bemutatta, orvosa nagylelkűen elengedte csütörtök estére és péntek délelőttre is. Így Smuel Dávid betegsége ellenére jelen lehetett azon az örömteli eseményen, amelyen a bimát hétszer körbe táncolják. Oberlander Báruch rabbi elmondott egy történetet, amelyben a rebbe tórai szakaszt idézte- mondván a Tóra tüze kioltja a másik tüzet. Így a tórai hakafoton jelen lévő lázas betegek a Tóra közelségétől meggyógyulnak. Nyilvánvalóan lehetett ebben valami, mert György ma egyre jobban érzi magát. Bár a hétvégét még ágyban kellett töltenie.

Kérdésemre elmondta, hogy a család apai ágról Szatmárnémetiről, anyai ágon pedig felvidékről való. Mindkét ágon vallásos családról van szó. A kommunista időszakban a családra a kulákság bélyegét nyomták, és a három fiúgyermeket intézeti nevelésbe adták. Ám a fiúk minden hétvégén hazamehettek, és aktív hitéletet éltek a Jósika utcai zsinagógában. Az édesapja a Dohány utcai templomba járt, majd Schweitzer professzor samesza volt az OR-ZSE zsinagógájában. Volt időszak, amikor eltávolodott a vallástól, és nem tartotta annak parancsolatait. Egészen 11 évvel ezelőttig..

Akkor találkozott ugyanis Oberlander Báruch rabbival a Chábádban, akinek a zsidó valláshoz, és a zsidósághoz fűződő viszonyát példaértékűnek tekinti. Ez a találkozás alapvető változást hozott életszemléletében, ismét kezdett visszatalálni az eredeti, ősi forráshoz. Elkezdett járni a Chábád zsinagógába, és gyakori résztvevője volt a Zsidó Tudományok Szabadegyetemének is. Egyre gyakrabban járt a Vasvári Pál utcába, és ma elképzelhetetlen a minján nélküle. Talán ezért is tartotta lehetetlennek, hogy a Szimchát Tórai Hakafotok ezúttal nélküle legyenek. Négy évvel ezelőtt kezdett el üzletvezetőként dolgoznia Dob utcai kóser boltban, s ez lehetővé tette, hogy a zsidó ünnepek előírásainak annak rendje és módja szerint eleget tehessen.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: