Hírek

A szentendrei kör sikeres évet zárt

2008-06-19
A szentendrei tanulókörben Köves Slomó megtartotta utolsó előadását a zsidó és izraeli identitás, világi és vallásos cionizmus tárgyában, amelyben kifejtette, hogy a zsidóság sosem volt leírható kizárólagosan csak népként vagy vallásként, de a zsidóságot mindig is e kettő egysége jellemezte.


Köves rabbi hosszan beszélt a cionizmus ideológiájának kialakulásáról, és a vallásos cionizmus fénykoráról és jelenlegi nehézségeiről. Álláspontja szerint a kizárólagosan szekuláris héber azonosságnak nincsen jövője, mert „vallás nélkül nem létezhet zsidó nép”. Ezzel lezárult a tavaly szeptemberben induló év, amelyben a résztvevők Köves Slomó vezetésével kéthetenként találkoztak és minden alkalommal a zsidósággal kapcsolatos egy-egy témát vitattak meg. A tanulás a nyár végén a szentendrei körben ismét folytatódik. Az előadás teljes hanganyaga itt hallgatható meg.
Téma: zsidó identitás

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: