Hírek

A Szentélyre készülve vágják az áldozati bárányt Jeruzsálemben

2008-04-20

A II. Szentély pusztulását követően a megszűnt állatáldozatok helyét az ima vette át. Bár az állatáldozat ma is tiltott, az elmúlt napokban 200 férfi előtt rekonstruálták a Siratófal közelében, a Porat Joszéf Jesiva udvarában a peszach-i áldozati bárány nyilvános rituális vágását.



A Templom-hegyi csoport a Messiás közeli eljövetelében és a III. Templom felépülésében bízva már készül arra az időre, amikor a Mórija-hegyen felépülő Templom oltárán a Peszach ünnepén ismét bárányokat áldoznak majd.
Az állatvédők azonban keresettel fordultak a bírósághoz, hogy megakadályozzák a peszach-i áldozati bárány nyilvános rituális vágását. A bíróság elutasította a keresetet, majd a fellebbezést, így kerülhetett sor a bárány nyilvános rituális vágására a peszachi előkészületek során. A bíróság nem engedélyezte kiskorúak részvételét az eseményen. A rendőrök és rendezők pedig ragaszkodtak ahhoz, hogy a közönség az áldozati báránytól legkevesebb három méter távolságból nézze az eseményt. A bírónő Hagit Mc Clemnovics ítéletében megállapította, hogy „nincs szó állatkínzásról vagy állatkísérletről, a vágást tapasztalt rituális metszőnek kell végrehajtania, az állat húsát fogyasztásra kell felajánlani.” Így ez az eset sem különbözik attól, amikor az állatokat rituálisan fogyasztás céljából vágják le. A bírónő egyébként megállapította ítéletében, hogy „a szándék, hogy megtanuljuk és elmélyítsük a peszachhal és a peszachi áldozattal kapcsolatos eljárásokat legitim és ésszerű.” A vitában Jehuda Glick, a Jesiva vezetője közölte a bíróságon, hogy a nyilvános rituális vágásra a Metsző Iskolában, a jeruzsálemi Zsidó Óvárosban kerül sor, ahol már tanulók okulására több állatot vágtak le a zsidó rítus szabályai szerint. Az eseményre nem a nagy nyilvánosság előtt kerül sor és a rituális vágást egy régi és tapasztalt szakember mutatja be. Az állat húsát fogyasztásra a nélkülözőknek ajánlják fel.

Téma: Peszách

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: