Purim
Purim emléknapja ádár hó 14-re vagy 15-re esik. Arra emlékezünk, hogy a perzsa Áchásvéros király uralkodása alatt meghiúsult foemberének, Hámánnak szándéka, a zsidó nép teljes fizikai megsemmisítése. "Az elso hónapban - ez niszán hava - Áchásvéros király uralkodásának tizenkettedik esztendejében "pur"-t - ez a sors - vetettek Hámán elott, napról napra és hónapról(hónapra haladva egészen) a tizenkettedik hónapig - ez ádár hava." A "sors" e hónap tizenharmadik napját jelölte.
[Minden napról megkérdezték a sorsot, talán valamely szerkezet vagy pénzfeldobás stb. segítségével. A sors ádár hó tizenharmadikát jelölte ki. A király megmásíthatatlan rendelete (maga a király sem másíthatta meg) szerint ezen a napon a soknemzetiségu birodalom minden nemzete köteles volt "kiirtáni, meggyilkolni, elveszejteni az összes zsidókat, fiatalt, öreget, gyereket, asszonyt..." A véglegesen elhatározott végso megoldás meghiúsulása mutatja, hogy a "vég"-zet sem végleges Isten elott (nem úgy, mint a görögöknél, ahol az istenek is tehetetlenek a végzettél szembén).]
A "pur" szó adta az ünnep nevét, az eseményt pedig Eszter könyve (pontosabban "tekercse") - beszéli el, onnan való a fenti idézet (3:7.). Az ünnep ádár hó 14-én van a legtöbb helyen, és 15-én azokban az Erec Jiszráéli városokban, amelyek Jöhosuá bin-Nun kora óta fallal vannak körülvéve. Ezt a 15-i Purimot Susán Purimnak nevezzük: Susánban, a perzsa birodalom fovárosában ezen a napon lett nyugtuk ellenségeiktol a zsidóknak.
A Purimra vonatkozó legfontosabb rabbinikus forrás a Misna Megilá (= Eszter könyve) c. mászechetének, traktátusának 1. és 2. fejezete, a hozzájuk tartozó Toszeftá és a két Talmud (a Jeruzsálemi és a Babilóniai).
Purim micvája a hét rabbinikus micvá egyike; valójában maga is hét micvából áll:
1. Megilá-olvasás;
2. ajándékküldés (misloách mánot, "sláchmónesz");
3. a szegények megajándékozása;
4. Tóraolvasás;
5. az Ál hániszim a csodákért mondott hálaadásnak a Sömone Eszrébe és a "bencsolásba" való betoldása;
6. Lakoma, vigasság, szeudá;
7. Gyászbeszéd és böjt tilalma.
Chánukakor arra emlékezünk, hogy ellenségeink szellemileg akarták megsemmisíteni Izrael népét, de megmenekültünk. Purimkor pedig arra, hogy fizikailag akarták megsemmisíteni népünket, de megmenekültünk. (Ez a két veszély mind a mai napig váltakozik vagy karöltve jár a zsidó nép történelmében.) Ezért a Purimnak materiális, kézzelfogható megnyilvánulásai is vannak; azt mondjuk velük: élünk, eszünk-iszunk, vigadunk. Ezért kell purimi szeudát, étkezést tartani, ennivalót küldeni ajándékba: ezek is materiális megnyilvánulások. A szegényeknek adott ajándék viszont azt fejezi ki, hogy létünk, fennmaradásunk alapja a másik zsidóról való gondoskodás. A purimi vidámság pedig Hámán méltó utódainak, a mi Hámánoknak szól: hadd mérgelodjenek, hogy még mindig itt vagyunk, még mindig nem sikerült megvalósítani álmukat, a zsidómentes világot.
Ezek a purimi törvények, amint előírja őket Eszter könyve:
1. Megilá-olvasás (Eszter könyvének olvasása);
2. purimi szöudá (étkezés);
3. "adagok" küldése ("sláchmónesz");
4. szegények megajándékozása.
E négy törvényhez Bölcseink hozzátették a reggeli Tóraolvasást (2Mózes 17:8-16.) - és az Ál hániszim - a csodákért. mondandó áldást, amelyet a Sömone Eszrébe és a "bencsolásba", az étkezés utáni áldásba kell betoldani. A Tóra-szakasz arról szól, hogyan támadt népünkre a pusztában Ámálék, miután kivonultunk Egyiptomból.
A purimi törvények részletezése elott a Purim elotti, ádár hó 13-i Eszter böjtjérol kell szólnunk.
Eszter böjtje
Erre a böjtre ugyanazok a törvények állnak, mint a többi közösségi böjtre: Gödáljá böjtjére, a tévét 10-i böjtre vagy a támuz 17-i böjtre. A böjt nem este kezdodik, hanem csak reggel, pirkadatkor. A Sácháritban Szölichot-ot ("Szlicheszt"), bunbocsánatot kéro imákat mondunk. (A reggeli Tóraolvasásban Mose rábénu imáját olvassuk: (2Mózes 32:11-14.), az aranyborjú vétkéért kért bocsánatot a népnek.
A Sömone Eszrében a cházán Ánénu-t mond, a Sömone Eszré után pedig Ávinu Málkénu van. A Minchában a közösség is mond Ánénu-t. Ekkor teszünk tányérokra cödáká-pénzt, jótékony adományt a Félsékel-adó emlékére, amely a Szentély fennállása idején volt érvényben. Tányérokat tesznek ki a zsinagógában, és mindenki betesz három pénzdarabot. Azért hármat, mert Eszter háromnapi böjtre és tsuvára, a Tóra parancsaihoz való visszatérésre kérte a Diaszpóra zsidóságát. Ez kellett a csodálatos megmeneküléshez. A rabbinikus irodalomból megtudható, hogy már a régi perzsiai és -médiai zsidóknak is eros hajlamuk volt az asszimilációra, az idegenek majmolására; egy részük például boldogan szaladt vedelni Áchásvéros király ivászatán. Nemzeti lealacsonyodás az ilyesmi. Hát még ha hozzátesszük, hogy a bort a mi Szentélyünkbol elrabolt edényekben szolgálták fel! A Szentély volt az Országát birtokló zsidó nép szemefénye, dicsosége, s most ez a nép Nábukádnecár babilóniai király óta el volt hurcolva Országából. A dögevés és a bálványimádók borának ivása közönséges bun.
Hogy megtörténhessen a csoda, a megmenekülés, Izrael népének böjttel, bunbánattal, jajveszékeléssel kellett visszatérnie arra az útra, amely ki van számára jelölve ebben a világban. Ennek emlékére tartjuk Eszter böjtjét.
Mint ahogyan ünnepeinken elhunytjainkra való emlékezéssel szakítjuk félbe a vigasságot, ugyanúgy váltja fel most a böjtöt egyetlen pillanat alatt a féktelen jókedv. Ez is arra figyelmeztet bennünket, hogy nincs e világban felhotlen öröm.
Megilá-olvasás
Kétszer kell felolvasnunk Eszter könyvét, helyesebben "tekercsét", a "Megilát Eszter"-t, este is, a Mááriv után és reggel is, a Sáchárit után. Kézzel írott tekercsbol olvassuk fel, a tekercset szofer sztám, Tóramásoló írja; csak kóser, azaz hibátlan és bizonyos szabályoknak megfelelo tekercsbol olvasható fel, csak azzal teljesítheto a Megilá-olvasás micvája. A felolvasónak ismernie kell a táámokat, a szöveg pontosan rögzített dallamszeru fordulatait. A felolvasást három bráchá elozi meg és egy követi. A három bevezeto bráchá: "Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki megszentelt bennünket parancsolataival és megparancsolta a Megilá-olvasást. "Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki csodajeleket tett oseinkkel azokban a napokban, ebben az idoben."
"Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki életben tartottál bennünket, és megéretted velünk ezt az idot."
A jelenlévok kötelesek odafigyelni a bráchákra, és áménnel válaszolni rájuk, mert "ámént felelni a bráchára annyi, mint bráchát mondani". Tilos beszéddel félbeszakítani a bráchát, most Báruch Hu uváruch Sömo-t sem mondunk.
A felolvasás végeztével ezt a bráchát mondja a felolvasó: "Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki perbe száll értünk, ítél ügyünkben, bosszút áll sérelmeinkért, megfizet azoknak, akik az életünkre törnek, megfizeti ellenségeinknek, ami jár nekik. Áldott vagy Te, Urunk, aki összes ellenségeinknek megfizet, megváltó Isten."
A bráchát reggel mondjuk a Sáchárit végén. Miközben mondjuk, gondolnunk kell rá, hogy a szöudá, a "sláchmónesz" ("adagok" küldése) és a szegények megajándékozásának micvájára is mondjuk: mint évenként egyszeri micvákra, Sechehejánu-t kell mondani rájuk.
A Megilá-olvasás micváját (az áldásokkal együtt való meghallgatása e micvá teljesítésének számít) hiánytalanul kell végrehajtani, egyetlen szó se kerülje el fülünket és figyelmünket. Ezért valahányszor elhangzik a Hámán-név, a felolvasónak szünetet kell tartania: az a szokás ugyanis, hogy a gyerekek kereplokkel, petárdákkal éktelen zajt csapnak, ezzel fejezve ki a "hámánizmusról" való véleményüket. A felolvasónak meg kell várnia, míg a felnotteknek sikerül lepisszegniük a harcizajt, csak azután folytathatja. Ha néhány szó mégis elsikkad, meg kell ismételni oket.
A möhádrin, azaz a micvák "túlteljesíto"-i igazi, kóser Megilából követik a felolvasást, és maguk is halkan olvassák a felolvasóval együtt, hogy egyetlen szót se szalasszanak el.
Azt a négy mondatot, mely közvetlenül a megváltásról szól, fennhangon szokta olvasni a közösség a felolvasó előtt:
1. ..."Volt egy zsidó ember Susánban, a fovárosban, a Binjámin-törzsbol való Kis fia - Simi fia Jáirnak fia, Mordecháj."
2. ..."Királyi öltözetben vonult el a király színe elott Mordecháj, kékben és fehérben, nagy arany koronával a fején, bysszus és bíbor palástban, ujjongott-örvendett Susán városa."
3. "Fény ragyogott a zsidókra, öröm, vigasság, megbecsülés."
4. "Mert a zsidó Mordecháj az elso ember volt Áchásvéros király után, nagy volt a zsidók szemében és kedvelt testvérei körében. Népe javát, az övéi boldogulását kereste.
A Megilá-olvasás micvája alól a nok nincsenek felmentve, noha idohöz (egy bizonyos dátumhoz) kötött micvá. Azért nincsenek felmentve, mert onekik is részük volt a csodálatos megmenekülésben, meg azért is, mert a történet egyik foszereploje no volt.
Micvá-étkezés
Purim "lakoma és vigasság napja": nappal kell étkezést tartani, ünnep esti étkezéssel nem teljesítettük a micvát. A "lakoma és öröm" borivást is jelent (a miste, lakoma szó szó szerint ivászatot jelent). Azt mondták Bölcseink: "Köteles az ember annyira boros kedvre derülni, hogy már ne tudjon különbséget tenni aközött, hogy "Átkozott legyen Hámán és aközött, hogy Áldott legyen Mordecháj."
"Sláchmónesz" és a szegények megajándékozása
A zsidók közötti felebaráti szeretet erosítése végett kaptuk "adagok" küldésének és a szegények megajándékozásának micváját. A "küldés" szó egyes számban áll, az "adagok" szó többes számban; ezért legalább egyszer kell küldeni legalább két adagot, ennél kevesebbel nem teljesítettük a micvát. Akkor igazi az adagok küldése, ha ételt is még italt is küldünk. A micvá teljesítéséhez elég tehát egy küldemény, és benne kétfajta étel. Purim napján kell elküldeni.
A szegények megajándékozásához kétszeres mennyiség kell, mert a héber mátánot leevjonim kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ajándékok a szegényeknek, tehát legalább két szegénynek kell ajándékot adni, mindegyiknek legalább kettot. A könyörületesség szerint való eljárás fontosságát hangsúlyozza ez a micvá.
Nem fontos, hogy az ajándék éppen étel-ital legyen, adhatunk pénzt is a rászorulóknak, talán még jobb is. Már a Talmud korában is rendeztek purimi gyujtéseket a diaszpórában a szegények számára, talán már peszáchi szükségleteikre is gondolva, mert addig is már csak egy hónap van hátra.
Purimi szokások
Az idok során valóságos purimi "folklór" alakult ki az egész diaszpórában, sokszínu és változatos. A tenger szenvedés, rettegés, megpróbáltatás közepette az életöröm, a humor, a jókedv szigete volt ez az egy nap, a túlélés öröméé, amelynek oly nagy muvésze nemzetünk. Egész kis purimi irodalom van, álarc, jelmez, zene vidítja a kedélyeket, színi eloadás, alakoskodás járja, "purim-rabbi", a közösségi vezetok kigúnyolása: ha elszámolnivalónk van velük, ezen az egy napon ilyen formában elintézhetjük, most nem tilos. Purimkor Hámán-táskát - héberül Hámánfülét - eszünk, lekvárral s mákkal töltött süteményt. [Egyesek szerint a mák német nevével, a Mohn-nal hozható ez összefüggésbe. A Hámán név az európai zsidók kiejtésében Hómón-nak hangzik. A "Hámán-füle" a Homontasche szó fordítása volna (v.ö. "barátfüle").]
Mind az étkezés, mind az eloadások, a "Purimspiel"-ek terén számos szokás honosodott meg; minden közösség orizze a maga hagyományait.
Susan-Purim
Mind Erec Jiszráélben, mind a számüzetésben ádár hó 14-én van a Purim (szökoévben a Második ádár hó 14-én). Jeruzsálemben viszont 15-re esik Purim, mint ahogy 15-én volt Susánban, a perzsa birodalom fovárosában és minden olyan városban, amely már Jöhosuá Bin-Nun korában (kb. 3000 évvel ezelott) is városfallal volt körülvéve. Ezért ezt a napot Susán Purimnak nevezik vagy "nagyvárosi" Purimnak, a 14-i Purimot pedig a vidéki Purimnak.
Ennek magyarázatát magában Eszter Könyvében találjuk. A zsidók ádár hó 13-án mérkoztek meg ellenségeikkel, és 14-én lett nyugtuk tolük, ezért lett ez az öröm és a lakomázás napja. Susánban azonban engedélyt kaptak a zsidók, hogy 14-én is harcoljanak az akkori "antiszemiták" ellen, így ott csak 15-én ült el a harci zaj. Erec Jiszráél akkor romokban hevert, pusztaság volt; hogy mégis kijusson neki a fényes fovárosi dicsoségbol, elhatározták Bölcseink, hogy ott is 15-én legyen Purim azokban a városokban, amelyek fallal voltak megerosítve Jöhosuá (Józsué) korában: azért az övében, mert o hódította meg Erec Jiszráélt, meg azért is, mert már a pusztában is o ment eloször a népünkre támadó Ámálékre, Hámán dicstelen elodjére. Jeruzsálem minden kétséget kizáróan körül volt véve fallal Jöhosuá korában, ezért ott valóban ádár hó 15-én olvassák a Megilát és tartják meg a nap összes többi micváit és szokásait, és csak akkor. Ahol nem tudni biztosan, mikor épült eloször városfal, pl. Akkóban, Tverjában (Tibériásban), Jaffán, ott 14-én is meg 15-én is Purim van.
A "háromszoros Purim"
Előfordul, hogy Purim három napig is eltart. Ez a tripla Purim. Jeruzsálemben, ha ádár hó 15-e szombatra esik, a következo helyzet áll elo. Szombaton nem olvassák a Megilát, ugyanazért, amiért a sófárt sem fújják meg, ha Ros Há-Sáná szombatra esik, és amiért nem teljesítik "a szükeszi négy növény" micváját szombaton: a rabbik megtiltották, nehogy vinni találják ezeket a tárgyakat a közterületen, ha elfelejtették pénteken odakészíteni oket a zsinagógába. A Megilá-olvasás nem halasztható vasárnapra, ádár 17-re, mert meg van írva, hogy 14-én vagy 15-én kell olvasni. Ilyen esetben Jeruzsálem is úgy jár el, mint a "vidéki" városok: 14-én van Megilá-olvasás. A szegények megajándékozását is elobbre hozzák egy nappal, hogy a szegények felkészülhessenek a Purimra, megvásárolják a szöudára-valót stb. 14-én tehát kettot teljesítenek Jeruzsálemben a purimi micvák közül, a Megilá-olvasást és a szegények megajándékozását.
15-én, szombaton toldjuk be Jeruzsálemben az Ál hániszim (Azokért a csodákért...) kezdetu szöveget a foimákba és a "bencsolásba", a purimi Tóra-szakasz olvasása is akkor van: két Tóra-tekercset veszünk elo, az elsobol, mint minden szombaton, felolvassák a hét felhívottnak a hetiszakaszt, a Máftirnak pedig a másodikból a purimit: jött Ámálék, és megtámadta Izraelt Refidimben (2Mózes 7:8-16.).
Vasárnapra marad a szöudá és az "adagok küldése".
Miért nem mondunk Hálélt Purimkor?
Nem csak a három zarándokünnepen mondunk Hálélt, hanem Chánukákor is, de Purimkor nem. Miért?
Az elso ok: a Megila-olvasás helyettesíti a Hálélt. Egyetlen más ünnepünk sem dicsekedhet azzal, hogy a Tánáchnak egy önálló könyve beszéli el tartalmát és egész mibenlétét.
A második ok: a Hálél ezekkel a szavakkal kezdodik: "Háleluja [=dicsérjétek az Örökkévalót], dicsérjétek, szolgái az Örökkévalónak, dicsérjétek az Örökkévaló Nevét. Illenek ezek a szavak, mondjuk a Peszáchhoz, felszabadulásunk ünnepéhez: a fáraó szolgáiból az Örökkévaló szolgáivá lettünk, önálló néppé. Purimkor azonban megmenekülésünk után is Áchásvéros alattvalói maradtunk.
A harmadik ok: Nem mondunk Hálélt olyan csodáért, amely Erec Jiszráélen kívül esett. Hát Peszáchkor talán nem külföldön, Egyiptomban esett csodáért mondunk Hálélt? Azért mondunk; de akkor még nem volt Erec Jiszráél kiemelve a többi ország közül, még nem volt az, ami akkor lett, amikor birtokba vettük. A Purimkor felidézett események idején azonban, az Elso Szentély rombadolte után, Erec Jiszráél már évszázadok óta megszentelt föld volt.
Chánukákor mondunk Hálélt, mert az a csoda Erec Jiszráélben történt csoda, és mind politikai, mind szellemi szabadságunkat meghozta.
Purim emléknapja ádár hó 14-re vagy 15-re esik. Arra emlékezünk, hogy a perzsa Áchásvéros király uralkodása alatt meghiúsult foemberének, Hámánnak szándéka, a zsidó nép teljes fizikai megsemmisítése. "Az elso hónapban - ez niszán hava - Áchásvéros király uralkodásának tizenkettedik esztendejében "pur"-t - ez a sors - vetettek Hámán elott, napról napra és hónapról(hónapra haladva egészen) a tizenkettedik hónapig - ez ádár hava." A "sors" e hónap tizenharmadik napját jelölte.
[Minden napról megkérdezték a sorsot, talán valamely szerkezet vagy pénzfeldobás stb. segítségével. A sors ádár hó tizenharmadikát jelölte ki. A király megmásíthatatlan rendelete (maga a király sem másíthatta meg) szerint ezen a napon a soknemzetiségu birodalom minden nemzete köteles volt "kiirtáni, meggyilkolni, elveszejteni az összes zsidókat, fiatalt, öreget, gyereket, asszonyt..." A véglegesen elhatározott végso megoldás meghiúsulása mutatja, hogy a "vég"-zet sem végleges Isten elott (nem úgy, mint a görögöknél, ahol az istenek is tehetetlenek a végzettél szembén).]
A "pur" szó adta az ünnep nevét, az eseményt pedig Eszter könyve (pontosabban "tekercse") - beszéli el, onnan való a fenti idézet (3:7.). Az ünnep ádár hó 14-én van a legtöbb helyen, és 15-én azokban az Erec Jiszráéli városokban, amelyek Jöhosuá bin-Nun kora óta fallal vannak körülvéve. Ezt a 15-i Purimot Susán Purimnak nevezzük: Susánban, a perzsa birodalom fovárosában ezen a napon lett nyugtuk ellenségeiktol a zsidóknak.
A Purimra vonatkozó legfontosabb rabbinikus forrás a Misna Megilá (= Eszter könyve) c. mászechetének, traktátusának 1. és 2. fejezete, a hozzájuk tartozó Toszeftá és a két Talmud (a Jeruzsálemi és a Babilóniai).
Purim micvája a hét rabbinikus micvá egyike; valójában maga is hét micvából áll:
1. Megilá-olvasás;
2. ajándékküldés (misloách mánot, "sláchmónesz");
3. a szegények megajándékozása;
4. Tóraolvasás;
5. az Ál hániszim a csodákért mondott hálaadásnak a Sömone Eszrébe és a "bencsolásba" való betoldása;
6. Lakoma, vigasság, szeudá;
7. Gyászbeszéd és böjt tilalma.
Chánukakor arra emlékezünk, hogy ellenségeink szellemileg akarták megsemmisíteni Izrael népét, de megmenekültünk. Purimkor pedig arra, hogy fizikailag akarták megsemmisíteni népünket, de megmenekültünk. (Ez a két veszély mind a mai napig váltakozik vagy karöltve jár a zsidó nép történelmében.) Ezért a Purimnak materiális, kézzelfogható megnyilvánulásai is vannak; azt mondjuk velük: élünk, eszünk-iszunk, vigadunk. Ezért kell purimi szeudát, étkezést tartani, ennivalót küldeni ajándékba: ezek is materiális megnyilvánulások. A szegényeknek adott ajándék viszont azt fejezi ki, hogy létünk, fennmaradásunk alapja a másik zsidóról való gondoskodás. A purimi vidámság pedig Hámán méltó utódainak, a mi Hámánoknak szól: hadd mérgelodjenek, hogy még mindig itt vagyunk, még mindig nem sikerült megvalósítani álmukat, a zsidómentes világot.
Ezek a purimi törvények, amint előírja őket Eszter könyve:
1. Megilá-olvasás (Eszter könyvének olvasása);
2. purimi szöudá (étkezés);
3. "adagok" küldése ("sláchmónesz");
4. szegények megajándékozása.
E négy törvényhez Bölcseink hozzátették a reggeli Tóraolvasást (2Mózes 17:8-16.) - és az Ál hániszim - a csodákért. mondandó áldást, amelyet a Sömone Eszrébe és a "bencsolásba", az étkezés utáni áldásba kell betoldani. A Tóra-szakasz arról szól, hogyan támadt népünkre a pusztában Ámálék, miután kivonultunk Egyiptomból.
A purimi törvények részletezése elott a Purim elotti, ádár hó 13-i Eszter böjtjérol kell szólnunk.
Eszter böjtje
Erre a böjtre ugyanazok a törvények állnak, mint a többi közösségi böjtre: Gödáljá böjtjére, a tévét 10-i böjtre vagy a támuz 17-i böjtre. A böjt nem este kezdodik, hanem csak reggel, pirkadatkor. A Sácháritban Szölichot-ot ("Szlicheszt"), bunbocsánatot kéro imákat mondunk. (A reggeli Tóraolvasásban Mose rábénu imáját olvassuk: (2Mózes 32:11-14.), az aranyborjú vétkéért kért bocsánatot a népnek.
A Sömone Eszrében a cházán Ánénu-t mond, a Sömone Eszré után pedig Ávinu Málkénu van. A Minchában a közösség is mond Ánénu-t. Ekkor teszünk tányérokra cödáká-pénzt, jótékony adományt a Félsékel-adó emlékére, amely a Szentély fennállása idején volt érvényben. Tányérokat tesznek ki a zsinagógában, és mindenki betesz három pénzdarabot. Azért hármat, mert Eszter háromnapi böjtre és tsuvára, a Tóra parancsaihoz való visszatérésre kérte a Diaszpóra zsidóságát. Ez kellett a csodálatos megmeneküléshez. A rabbinikus irodalomból megtudható, hogy már a régi perzsiai és -médiai zsidóknak is eros hajlamuk volt az asszimilációra, az idegenek majmolására; egy részük például boldogan szaladt vedelni Áchásvéros király ivászatán. Nemzeti lealacsonyodás az ilyesmi. Hát még ha hozzátesszük, hogy a bort a mi Szentélyünkbol elrabolt edényekben szolgálták fel! A Szentély volt az Országát birtokló zsidó nép szemefénye, dicsosége, s most ez a nép Nábukádnecár babilóniai király óta el volt hurcolva Országából. A dögevés és a bálványimádók borának ivása közönséges bun.
Hogy megtörténhessen a csoda, a megmenekülés, Izrael népének böjttel, bunbánattal, jajveszékeléssel kellett visszatérnie arra az útra, amely ki van számára jelölve ebben a világban. Ennek emlékére tartjuk Eszter böjtjét.
Mint ahogyan ünnepeinken elhunytjainkra való emlékezéssel szakítjuk félbe a vigasságot, ugyanúgy váltja fel most a böjtöt egyetlen pillanat alatt a féktelen jókedv. Ez is arra figyelmeztet bennünket, hogy nincs e világban felhotlen öröm.
Megilá-olvasás
Kétszer kell felolvasnunk Eszter könyvét, helyesebben "tekercsét", a "Megilát Eszter"-t, este is, a Mááriv után és reggel is, a Sáchárit után. Kézzel írott tekercsbol olvassuk fel, a tekercset szofer sztám, Tóramásoló írja; csak kóser, azaz hibátlan és bizonyos szabályoknak megfelelo tekercsbol olvasható fel, csak azzal teljesítheto a Megilá-olvasás micvája. A felolvasónak ismernie kell a táámokat, a szöveg pontosan rögzített dallamszeru fordulatait. A felolvasást három bráchá elozi meg és egy követi. A három bevezeto bráchá: "Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki megszentelt bennünket parancsolataival és megparancsolta a Megilá-olvasást. "Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki csodajeleket tett oseinkkel azokban a napokban, ebben az idoben."
"Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki életben tartottál bennünket, és megéretted velünk ezt az idot."
A jelenlévok kötelesek odafigyelni a bráchákra, és áménnel válaszolni rájuk, mert "ámént felelni a bráchára annyi, mint bráchát mondani". Tilos beszéddel félbeszakítani a bráchát, most Báruch Hu uváruch Sömo-t sem mondunk.
A felolvasás végeztével ezt a bráchát mondja a felolvasó: "Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki perbe száll értünk, ítél ügyünkben, bosszút áll sérelmeinkért, megfizet azoknak, akik az életünkre törnek, megfizeti ellenségeinknek, ami jár nekik. Áldott vagy Te, Urunk, aki összes ellenségeinknek megfizet, megváltó Isten."
A bráchát reggel mondjuk a Sáchárit végén. Miközben mondjuk, gondolnunk kell rá, hogy a szöudá, a "sláchmónesz" ("adagok" küldése) és a szegények megajándékozásának micvájára is mondjuk: mint évenként egyszeri micvákra, Sechehejánu-t kell mondani rájuk.
A Megilá-olvasás micváját (az áldásokkal együtt való meghallgatása e micvá teljesítésének számít) hiánytalanul kell végrehajtani, egyetlen szó se kerülje el fülünket és figyelmünket. Ezért valahányszor elhangzik a Hámán-név, a felolvasónak szünetet kell tartania: az a szokás ugyanis, hogy a gyerekek kereplokkel, petárdákkal éktelen zajt csapnak, ezzel fejezve ki a "hámánizmusról" való véleményüket. A felolvasónak meg kell várnia, míg a felnotteknek sikerül lepisszegniük a harcizajt, csak azután folytathatja. Ha néhány szó mégis elsikkad, meg kell ismételni oket.
A möhádrin, azaz a micvák "túlteljesíto"-i igazi, kóser Megilából követik a felolvasást, és maguk is halkan olvassák a felolvasóval együtt, hogy egyetlen szót se szalasszanak el.
Azt a négy mondatot, mely közvetlenül a megváltásról szól, fennhangon szokta olvasni a közösség a felolvasó előtt:
1. ..."Volt egy zsidó ember Susánban, a fovárosban, a Binjámin-törzsbol való Kis fia - Simi fia Jáirnak fia, Mordecháj."
2. ..."Királyi öltözetben vonult el a király színe elott Mordecháj, kékben és fehérben, nagy arany koronával a fején, bysszus és bíbor palástban, ujjongott-örvendett Susán városa."
3. "Fény ragyogott a zsidókra, öröm, vigasság, megbecsülés."
4. "Mert a zsidó Mordecháj az elso ember volt Áchásvéros király után, nagy volt a zsidók szemében és kedvelt testvérei körében. Népe javát, az övéi boldogulását kereste.
A Megilá-olvasás micvája alól a nok nincsenek felmentve, noha idohöz (egy bizonyos dátumhoz) kötött micvá. Azért nincsenek felmentve, mert onekik is részük volt a csodálatos megmenekülésben, meg azért is, mert a történet egyik foszereploje no volt.
Micvá-étkezés
Purim "lakoma és vigasság napja": nappal kell étkezést tartani, ünnep esti étkezéssel nem teljesítettük a micvát. A "lakoma és öröm" borivást is jelent (a miste, lakoma szó szó szerint ivászatot jelent). Azt mondták Bölcseink: "Köteles az ember annyira boros kedvre derülni, hogy már ne tudjon különbséget tenni aközött, hogy "Átkozott legyen Hámán és aközött, hogy Áldott legyen Mordecháj."
"Sláchmónesz" és a szegények megajándékozása
A zsidók közötti felebaráti szeretet erosítése végett kaptuk "adagok" küldésének és a szegények megajándékozásának micváját. A "küldés" szó egyes számban áll, az "adagok" szó többes számban; ezért legalább egyszer kell küldeni legalább két adagot, ennél kevesebbel nem teljesítettük a micvát. Akkor igazi az adagok küldése, ha ételt is még italt is küldünk. A micvá teljesítéséhez elég tehát egy küldemény, és benne kétfajta étel. Purim napján kell elküldeni.
A szegények megajándékozásához kétszeres mennyiség kell, mert a héber mátánot leevjonim kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ajándékok a szegényeknek, tehát legalább két szegénynek kell ajándékot adni, mindegyiknek legalább kettot. A könyörületesség szerint való eljárás fontosságát hangsúlyozza ez a micvá.
Nem fontos, hogy az ajándék éppen étel-ital legyen, adhatunk pénzt is a rászorulóknak, talán még jobb is. Már a Talmud korában is rendeztek purimi gyujtéseket a diaszpórában a szegények számára, talán már peszáchi szükségleteikre is gondolva, mert addig is már csak egy hónap van hátra.
Purimi szokások
Az idok során valóságos purimi "folklór" alakult ki az egész diaszpórában, sokszínu és változatos. A tenger szenvedés, rettegés, megpróbáltatás közepette az életöröm, a humor, a jókedv szigete volt ez az egy nap, a túlélés öröméé, amelynek oly nagy muvésze nemzetünk. Egész kis purimi irodalom van, álarc, jelmez, zene vidítja a kedélyeket, színi eloadás, alakoskodás járja, "purim-rabbi", a közösségi vezetok kigúnyolása: ha elszámolnivalónk van velük, ezen az egy napon ilyen formában elintézhetjük, most nem tilos. Purimkor Hámán-táskát - héberül Hámánfülét - eszünk, lekvárral s mákkal töltött süteményt. [Egyesek szerint a mák német nevével, a Mohn-nal hozható ez összefüggésbe. A Hámán név az európai zsidók kiejtésében Hómón-nak hangzik. A "Hámán-füle" a Homontasche szó fordítása volna (v.ö. "barátfüle").]
Mind az étkezés, mind az eloadások, a "Purimspiel"-ek terén számos szokás honosodott meg; minden közösség orizze a maga hagyományait.
Susan-Purim
Mind Erec Jiszráélben, mind a számüzetésben ádár hó 14-én van a Purim (szökoévben a Második ádár hó 14-én). Jeruzsálemben viszont 15-re esik Purim, mint ahogy 15-én volt Susánban, a perzsa birodalom fovárosában és minden olyan városban, amely már Jöhosuá Bin-Nun korában (kb. 3000 évvel ezelott) is városfallal volt körülvéve. Ezért ezt a napot Susán Purimnak nevezik vagy "nagyvárosi" Purimnak, a 14-i Purimot pedig a vidéki Purimnak.
Ennek magyarázatát magában Eszter Könyvében találjuk. A zsidók ádár hó 13-án mérkoztek meg ellenségeikkel, és 14-én lett nyugtuk tolük, ezért lett ez az öröm és a lakomázás napja. Susánban azonban engedélyt kaptak a zsidók, hogy 14-én is harcoljanak az akkori "antiszemiták" ellen, így ott csak 15-én ült el a harci zaj. Erec Jiszráél akkor romokban hevert, pusztaság volt; hogy mégis kijusson neki a fényes fovárosi dicsoségbol, elhatározták Bölcseink, hogy ott is 15-én legyen Purim azokban a városokban, amelyek fallal voltak megerosítve Jöhosuá (Józsué) korában: azért az övében, mert o hódította meg Erec Jiszráélt, meg azért is, mert már a pusztában is o ment eloször a népünkre támadó Ámálékre, Hámán dicstelen elodjére. Jeruzsálem minden kétséget kizáróan körül volt véve fallal Jöhosuá korában, ezért ott valóban ádár hó 15-én olvassák a Megilát és tartják meg a nap összes többi micváit és szokásait, és csak akkor. Ahol nem tudni biztosan, mikor épült eloször városfal, pl. Akkóban, Tverjában (Tibériásban), Jaffán, ott 14-én is meg 15-én is Purim van.
A "háromszoros Purim"
Előfordul, hogy Purim három napig is eltart. Ez a tripla Purim. Jeruzsálemben, ha ádár hó 15-e szombatra esik, a következo helyzet áll elo. Szombaton nem olvassák a Megilát, ugyanazért, amiért a sófárt sem fújják meg, ha Ros Há-Sáná szombatra esik, és amiért nem teljesítik "a szükeszi négy növény" micváját szombaton: a rabbik megtiltották, nehogy vinni találják ezeket a tárgyakat a közterületen, ha elfelejtették pénteken odakészíteni oket a zsinagógába. A Megilá-olvasás nem halasztható vasárnapra, ádár 17-re, mert meg van írva, hogy 14-én vagy 15-én kell olvasni. Ilyen esetben Jeruzsálem is úgy jár el, mint a "vidéki" városok: 14-én van Megilá-olvasás. A szegények megajándékozását is elobbre hozzák egy nappal, hogy a szegények felkészülhessenek a Purimra, megvásárolják a szöudára-valót stb. 14-én tehát kettot teljesítenek Jeruzsálemben a purimi micvák közül, a Megilá-olvasást és a szegények megajándékozását.
15-én, szombaton toldjuk be Jeruzsálemben az Ál hániszim (Azokért a csodákért...) kezdetu szöveget a foimákba és a "bencsolásba", a purimi Tóra-szakasz olvasása is akkor van: két Tóra-tekercset veszünk elo, az elsobol, mint minden szombaton, felolvassák a hét felhívottnak a hetiszakaszt, a Máftirnak pedig a másodikból a purimit: jött Ámálék, és megtámadta Izraelt Refidimben (2Mózes 7:8-16.).
Vasárnapra marad a szöudá és az "adagok küldése".
Miért nem mondunk Hálélt Purimkor?
Nem csak a három zarándokünnepen mondunk Hálélt, hanem Chánukákor is, de Purimkor nem. Miért?
Az elso ok: a Megila-olvasás helyettesíti a Hálélt. Egyetlen más ünnepünk sem dicsekedhet azzal, hogy a Tánáchnak egy önálló könyve beszéli el tartalmát és egész mibenlétét.
A második ok: a Hálél ezekkel a szavakkal kezdodik: "Háleluja [=dicsérjétek az Örökkévalót], dicsérjétek, szolgái az Örökkévalónak, dicsérjétek az Örökkévaló Nevét. Illenek ezek a szavak, mondjuk a Peszáchhoz, felszabadulásunk ünnepéhez: a fáraó szolgáiból az Örökkévaló szolgáivá lettünk, önálló néppé. Purimkor azonban megmenekülésünk után is Áchásvéros alattvalói maradtunk.
A harmadik ok: Nem mondunk Hálélt olyan csodáért, amely Erec Jiszráélen kívül esett. Hát Peszáchkor talán nem külföldön, Egyiptomban esett csodáért mondunk Hálélt? Azért mondunk; de akkor még nem volt Erec Jiszráél kiemelve a többi ország közül, még nem volt az, ami akkor lett, amikor birtokba vettük. A Purimkor felidézett események idején azonban, az Elso Szentély rombadolte után, Erec Jiszráél már évszázadok óta megszentelt föld volt.
Chánukákor mondunk Hálélt, mert az a csoda Erec Jiszráélben történt csoda, és mind politikai, mind szellemi szabadságunkat meghozta.
.jpg)
