Hírek

A pénzügyi válság megnehezíti a zsidó jóléti intézmények működését

2009-02-10
Zsidó szervezetek, idősek otthonai és közösségi központok évente közel 10 milliárd dollár támogatást kaptak állami forrásból – közel 10 szeresét annak, amit egyéb forrásból. A kormányzati szervek azonban a gazdasági és hitelválság tetőpontján maguk is súlyos gondokkal küzdenek.

Kaliforniában, ahol Arnold Schwarzenegger a kormányzó a költségvetésből az egyre súlyosbodó gazdasági válság következtében 14 milliárd dollár még hiányzik. A Los Angeles-i Zsidó Családsegítő Központja egyike azon intézményeknek, amelyek megérzik a megszorításokat. Az intézménynek, amely az idősekről és tartósan betegekről gondoskodik, csaknem $1 millió dollárral kellett csökkenteni a költségvetését. Húsz embert el kellett bocsátaniuk.


Kalifornia helyzete talán a legínségesebb, ám hasonló megszorításokkal kell szembe néznie más zsidó jóléti intézményeknek is az ország többi részén. Most mindenki Obama gazdaságösztönző csomagját várja. A hónap elején 60 zsidó vezető lobbizott Washingtonban, hogy a gazdaságélénkítő csomagot a Képviselőházzal elfogadtassa. A fő probléma, hogy 46 államban nincs elég pénz a költségvetésben, mert a befektetések visszaestek és kevesebb adó folyik be. New York Államban 25% a hiány 2010-ig. Kaliforniában 26% lesz, ha a dolgok meg nem változnak.


New Yorkban a Városi Tanács, amely a szegény zsidókkal foglalkozik kénytelen volt elbocsátani 11 alkalmazottját és a szolgáltatásainak egy részét így nem tudja nyújtani. Palm Beach –en a helyi újság jelentette, hogy a zsidó federáció 27 embert volt kénytelen elbocsátani és local a kölségvetését $2.8 milliió dollárral csökkenteni. Bostonban a Zsidó Család és Gyermeksegítő Szolgálat bezárta az orosz bevándorlókkal foglalkozó és az időseket otthonukban gondozó programját.


A zsidó szervezeteknek ugyanakkor kevesebb pénzt sikerült összegyűjteni mint 2007-ben. Ráadásul a legnagyobb forrás mindig is az állami és szövetségi kormányoktól volt.


Ohióban 117 millió dollárt kapnak a zsidó intézmények, 20%-al kevesebbet mint az előző évben. Ez érinteni fogja az állam nyolc zsidó öregek otthonát, a zsidó iskolákat és a Holocaust emlékhelyet Cincinnatiban, többek között.


Ezt a most meghírdetett ösztönző csomag talán enyhíteni fogja. A képviselőház január 28.-án megszavazott 100 milliárdot a Medicaid számára, amely egyébként a zsidó szervezeteket és intézményeket támogatja. Úgy néz ki, hogy a költségvetési hiány felét e csomag fedezi majd. Ez enyhítheti a gondokat, de nem oldja meg.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: