Raymond W. Kelly new yorki rendőrfőnök komolyan veszi a fenyegetést. Egy szélsőséges iszlám honlap ugyanis megfenyegette a Rebbe new yorki házát, a Chábád Lubávics mozgalom világközpontját, a híres 770-t. A rendőrfőnök telefonon értesítette erről Chanina Sperlint, a Crown Heights Zsidó Közösségi Tanács elnökét.
Egy iszlám „forradalmi” honlap karikatúraszerű fényképen a Lubávicsi Világ Központot, amely az Eastern Parkway 770-es száma alatt található, célkeresztben ábrázolja Izrael gázai háborúja miatt. Az internetes honlap működtetője egy bizonyos Yousef Al-Khattab, születésénél fogva zsidó, aki moszlim hitre tért át. Joseph Cohenként látta meg a napvilágot és eredetileg ortodox rabbiképző iskolába járt. Ez a jelenleg new yorki, 39 éves taxisofőr moszlim forradalmi honlapot működtet állítólag azzal a céllal, hogy „megőrizze az iszlám kultúrát, népszerűsítse Abdullah Faisalt, aki szellemi vezetője.”
Khattab azért hagyta el a judaizmust, mert az szerinte „rasszista kultuszt” terjesztett. Ha valaki rátekint honlapjára egyből világossá válik számára minden. Ha valami színtiszta rasszizmus, akkor Kuttab nézetei azok. A honlap szélsőséges nézeteket hangoztat és olyan videók láthatóak rajta, amelyek nyíltan a zsidók elleni rasszista erőszakra buzdítanak. Többek között megtalálható rajta Daniel Pearl zsidó újságíró lefejezésének videója is, amelyhez Khattab hozzáfűzi: „Boldog vagyok, hogy halott vagy.”
Az épület őrzését megszigorították. Nemcsak a kerületi rendőrség emberei, de önkéntesek is vigyázzák az épület biztonságát. Kelly főfelügyelő pedig remélhetőleg Khattab teszi ártalmatlanná.