Abu Rial két hónappal letartóztatása előtt elintézte, hogy barátja mosogathasson az étteremben. Néhány nappal később pedig azt javasolta barátjának, hogy tömegesen mérgezzék meg az étteremben étkezőket. A kettő felvette az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjával a kapcsolatot, amely a Fatah-nak a Hezbollah által támogatott terrorcsoportja. A terv szerint két palesztin a Balata menekülttáborból íztelen és szagtalan fehér mérget szállított volna nekik, amelynek a hatása csak négy órával a fogyasztás után kezd megmutatkozni. Időközben új alkalmazottat vettek fel és Szalum attól tartott, hogy elbocsátják és nem lesz alkalma a gyilkosságokat végrehajtania. Nabluszba utaztak, hogy a mérget maguk hozzák el. Ám a biztonsági erők közben letartóztatták őket mielőtt az étterembe visszatérhettek volna.
Abu Rial a tárgyaláson enyhítésért fellebbezett. Védője szerint a méregkeverő érzelmi válságot élt át, mert egy rokona iránt szerelembe esett, ám az nem ment hozzá feleségül. Ez oly mértékben frusztrálta, hogy a lelki egészségét úgy képzelte helyreállítani, hogy zsidókat mérgez meg. Megható történet…
Egy hasonló incidens már egyszer megtörtént hat és fél éve Jeruzsálemben. A Hamasz három kelet-jeruzsálemi arabot küldött, hogy mérgezzék meg egy belvárosi kávézó vendégeit és hajtsanak végre öngyilkos merényletet egy jobboldali mozgalom tüntetésén.

Izraeli katonai bíróság egy fiatal nabluszi palesztint Eihab Abu Rialt, aki meg akarta mérgezni egy Ramat Gan-beli étterem vendégeit, hatévi börtönre ítélte. Az elítélt szakácsként dolgozott az étteremben. A biztonsági szolgálat két nappal a merénylet végrehajtása előtt tartóztatta le a merénylőket, Rialt és 22 éves társát Anas Szalumot. 









.jpg)
