Ezen felül minden nap más programot kínál. Vasárnap a zsidó történelemből tartott maratoni előadássorozatot Köves Slomó rabbi a kezdetektől egészen Izrael megalakulásáig „Egy nép útja? A zsidó történelem legfontosabb eseményei” címmel. A zsidóság nép, nemzet vagy vallás? Melyek a szakadás és az egység példái a zsidó történelemben? Kedden Oberlander Báruch és Köves Slomó rabbi tartották az előadásokat, amelyek központi témája a Tóra és a Talmud volt, amelyek a judaizmus alapvető írásbeli dokumentumai. Oberlander Báruch rabbi vezette be a hallgatókat a Talmud világába és adott választ arra, hogy léteznek-e a Tórába rejtett kódok? Szerdán a zsidó vallási jog, a haláchá került bemutatásra. Hogyan működött és működik ma a zsidó bíráskodás és miként vélekedjünk a Tóra szemszögéből olyan fontos mai kérdésekről, mint a homoszexualitás, fogamzásgátlás, élet az űrben, szervátültetés, kábítószer és a globalizáció. Ez arra is rámutatott: hogyan használhatók a hagyomány ősi forrásai, amikor egy modernkori problémát akarunk megközelíteni a segítségükkel. Szerdán a zsidó filozófia, a kabbala alapvető fogalmaival ismerkedtek a hallgatók, csütörtökön pedig Izrael volt a központi téma. Melyek a Szentföld törvényei a Bibliában? A Talmud szerint szabad-e a Szentföldre telepedni, amíg a Messiás el nem jött? A közel-keleti konfliktusnak lehet-e megoldása a területeket- békéért elv és milyen egy vallásos zsidó élete az izraeli hadseregben? A pénteki órákon a Sábát törvényeivel ismerkednek meg a hallgatók, a szombati pihenéssel és munkatilalommal a Bibliában és mindazzal, amit a Sábát a múlt, jelen és a jövő zsidóságában jelent. A kurzus írásbeli tananyaga a tanfolyamra megjelent a Zsidó Tudományok VIII. kötetében Antológia a Judaizmus témáiból címmel. A tanfolyam mély és közvetlen betekintést nyújt a zsidó tudományokba, de nem követel előzetes ismeretanyagot. Azelőadások hanganyagai hozzáférhetőek és meghallgathatóak a
http://zsido.com/konyvek/judaizmus_gyorstalpalo___zsido_tudomanyok_szabadegyeteme_/311 oldalon











.jpg)
