Hírek

A Hamasz szerint a Holocaust zsidók által fabrikált hazugság

2009-09-16
A gázai belügyminisztérium megdöbbenésének adott kifejezést, hogy az UNRWA által, a Hamasz uralta Gázai-övezetben működtetett iskolai tananyag része a Holocaust, az európai zsidók II. világháborúban való népirtása.


A minisztérium azután nyilatkozott, hogy egy Hamasz-párti csoport, a Palesztin Menekültek Népi Bizottságai követelték, hogy az UNRWA törölje a Holocaust „nagy hazugságát” az iskolai tananyagból. A belügyminisztérium felhívta az oktatási minisztériumot, hogy vizsgálja ki az ügyet.

Az UNRWA vezetője John Ging megerősítette, hogy a tiltakozó levelet megkapta, de határozottan cáfolta, hogy a Holocaust szerepelne az iskolai tananyagban. „E jelentések teljesen alaptalanok. A jelenlegi tanmenet semmit sem tartalmaz a Holocaustról”. - nyilatkozta Adnan Abu Hasna, az UNRWA gázai szóvivője. „Visszautasítjuk, hogy gyermekeinket ilyen gondolatokra és ilyen különös kultúrára tanítsák, amely ellentmond a palesztinok elképzeléseinek.” – olvasható a nyilatkozatból.

Az UNRWA - hoz írott levelében a Palesztin Menekültek Népi Bizottságai felhívást intéztek az ENSZ testülethez, hogy „törölje a zsidó Holocaust tárgyát a tananyagból és szüntessen be minden olyan kísérletet, hogy különös koncepciókat vagy kultúrákat vezet be, amelyek idegenek a palesztin értékektől és alapelvektől.”

Felfedezték, hogy az emberi jogi könyvben, amelyet 8. osztályosok tanulnak (13 évesek), tartalmaz egy magyarázatot a zsidó Holocaustról. „A tárgyat úgy mutatták be, hogy az megerősíti a zsidó Holocaust megtörténtét és együttérzést kelt a zsidókkal szemben.” – olvasható a levélben. A Népi Bizottságok „határozottan visszautasítják, hogy ezt a nagy hazugságot, amelyet a zsidók hamisítottak és azt a nagy propaganda kampányt, amellyel terjesztik, tanítsák a gyermekeinknek. UNRWA közel 200,000 menekült gyermeket oktat az elszegényedett, sűrűn lakott Gázai-övezetben, amelyet 2007 júniusától egyedül a Hamasz irányt, miután katonai puccsal ragadta magához a hatalmat.
Téma: Gáza

Téma: Holokauszt

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: