Hírek

A Chábád fiataljai megtanultak sófárt készíteni és megfújni

2009-09-15
Az EMIH Károly-kőrúti központjában a Chábád ifjúsági szervezetének tagjai már Ros HaSanára készülnek.

Mi lehet felemelőbb ebben az előkészületben, hogy mindenki külön-külön a gyakorlatban is elsajátíthatja: hogyan készítik a Sófárt. Izraelből érkezett az alapanyag, a kos szarva és Smuél Glitzenstein, Izraelből érkezett rabbi irányításával Sófárt készítettek.

Ezzel azonban nem fejeződött be a tanulás. Mit ér a Sófár ugyanis, ha még arra sem vagyunk képesek, hogy megfújjuk? A fiatalok azonban a Sófár elkészítését követően, a megszólaltatást is megtanulhatták. A program szenzációsan sikerült. Hasonlóan sikeres volt a hét második felében a Scheiber Sándor iskolában is, ahol több tucat iskolás gyermek sajátíthatta el a Sófár készítés és fújás tudományát. Reméljük, hogy ezzel új hagyomány veszi kezdetét és a jó kezdés után a folytatás sem marad el. Erre garancia lehet az Izraelből érkezett Smuél Glitzenstein rabbi is, aki nagy hozzáértéssel foglalkozik a Chábád fiataljaival.
Téma: Ros Hásáná

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: