Hírek

Vasvári News: Michael Jakov is belépett Ábrahám szövetségébe

2009-06-25
A reggeli ima után került sor Abargel Jaron és Eszter elsőszülött fiának körülmetélési szertartására, amelyet Köves Slomó rabbi és szakképzett mohél hajtott végre a Vasvári Pál utcai Sasz Chevra zsinagógában. Az újszülött a Michael Jakov nevet kapta.

Az eseményre még Izraelből is szépszámú rokonság érkezett, de jelen voltak a hazai izraeli közösség oszlopos tagjai is. Közel hetvenen vettek részt az ünnepi szertartáson, majd az azt követő kidduson. A szándok Abargel nagypapa volt, a kváterek szerepét pedig Orbán Iván, Ariel Shlomo és Boáz Kenig töltötte be. Sok boldogsággal és örömmel teli életet kívánunk az egész családnak.
Téma: körülmetélés

Beháálotchá

Szakaszunk – Böháálotchá (4Mózes 8–12.) – a Szentélybeli Menóra napi meggyújtásával kezdődik, majd a leviták felavatásával folytatódik. A sivatagi vándorlás módozatai következnek; mikor utaztak, mikor táboroztak le és milyen jelek alapján (kürtszó); a vonulás formációja, a négy zászlóalj és a törzsek zászlai.

A szakasz második felében a zúgolódók és a húst követelők zendülése a téma, majd jön a fürj nagy tömegekben, és a nép annyit eszik belőle, hogy az orrán jön ki.

Hetven ember lesz kiválasztva mint Mózes mellett működő tanácsadó testület (az első Synhedrion); az utolsó fejezetben Áron és Mirjam kibeszélik Mózest, és Mirjam példás büntetést kap.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: