Hírek

Új Chábád központot avattak Londonban

2007-02-05
Sir Jonathan Sacks, a brit főrabbi volt a díszvendége a szerda esti hivatalos ünnepélyes megnyitónak. London West End részén január 31-én megnyitották az angliai Lubavics Barátai új, exkluzív központját, a Gaon Klubot...

Az új klub London szívében található a Bond-utcában, amely közvetlenül az Oxford-, London legforgalmasabb üzleti utcájából nyílik.

A hely alkalmas arra, hogy fiatal szakértők és üzletemberek találkozzanak, nyugodt és stílszerű körülmények között üzletet köthessenek, vagy éppen csak jól érezzék magukat. A zsidó közösség tagjait szerte a világból, akik üzleti vagy egyéb célból Londonba érkeznek, itt szeretettel látják őket.

“A Gaon-klub koncepciójára való reakció fenomenális volt. – jelentette ki Mendy Vogel rabbi, a Gaon-klub programigazgatója. „Egész nap csörög a telefon. Az emberek azt kérdezik, hogy mikor jöhetnek és nézhetik meg az új központot és mi örülünk, hogy azt mondhatjuk: a kapuink már nyitva állnak.”

A hely nemcsak üzleti, de társadalmi és oktatási-nevelési célokat is szolgál a különféle háttérből érkező, valamennyi zsidó számára. Elsősorban azokat a fiatal zsidókat célozzák meg, akik Nagy-London területén élnek és dolgoznak. Modernül felszerelt, áramvonalas stílusú bútorok fémjelzik az üzleti központot, a könyvtárat, és az éttermet, ahol mindenféle kóser étel és ital kapható lesz. Az épületben számítógépes központ, Bloomberg-terminal és találkozásra alkalmas más helyiségek állnak nyitva a közönség előtt.

“London vált a világ pénzügyi fővárosává, következésképpen számos zsidót vonz ide. Ennek is köszönhető, hogy megnyithattuk ezt a 3000 négyzet láb nagyságú területet London kellős közepében, a fiatal, szakmával rendelkező zsidóság legnagyobb örömére.” – jelentette ki Vogel rabbi.

Noach (Noé)

Szakaszunkban -- Noách (1Mózes 6:9--11:32.) -- a fiatal emberiség már annyira romlott, hogy megérett a pusztulásra. Isten "megbánta", hogy a világot és az embert megalkotta, és elhatározza, hogy elpusztítja a világot özönvizet hozva rá. Csupán Noé (Noách) találtatik érdemesnek, hogy megmeneküljön egy bárkában, amelyben minden élőlény képviselve van. Utóbb ebből a családból -- Noách három fiából -- alakul ki az újabb emberi társadalom, miután Isten megígérte, hogy többé nem támaszt vízözönt. A szakasz végén feltűnik Ávrám (a későbbi Ábrahám), Sém leszármazottja, aki a monoteizmus letéteményese lesz.

Programok ()

 | 
H K Sz Cs P Sz V
       
       
       
       
       
       
további programok - naptár nézet
további programok - lista

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: