Mose-Zeév Pizem, a sderoti Chabad-Lubavics igazgatója szerint a városban nincs olyan gyermek, aki valamilyen sérülést ne szenvedett volna a sok éve tartó rakétázás miatt: mentálisan, fizikailag vagy úgy, hogy otthonuk nincs többé, azt a terroristák megsemmisítették.
Pizem és Dan Rodkin rabbi, a massachusettsi Brightonban lévő Shaloh House első embere tíz-tíz gyereket utaztattak egy bostoni és egy New Hampshire-i lubavicsi nyári táborba. A húsz fő azonban édeskevés volt, viszont sikerült megszervezni azt, hogy a kezdeményezéshetz másutt is csatlakozzanak, így az idén száztízen utazhatnak Amerikába és Kanadába, további ötvenen pedig Európába.
Nem egy esetben sokkal többről volt szó, mint egyszerű nyaraltatásról. Chánán Jakubov, aki ott volt a tavalyi táborozók között, egy 2006 novemberi terrortámadásban veszítette el az édesapját, és akkoriban többször hangoztatta, nem kíván nélküle élni. A massachusettsi táborozásnak köszönhette, hogy mélységes gyásza és depressziója valamelyest enyhült.
Az eddigi tapasztalatok szerint a gyerekekre nagy hatással volt a velük táborozó amerikai gyerekek otthonában eltöltött sábesz: ez igazi pszichológiai kezelésnek minősült, és többen azóta is megkövetelik annak megtartását olyan családokban, ahol senki nem volt vallásos.

.jpg)

.jpg)