Médiában

Gyertyagyújtások a zsidóság ünnepén

2006-12-13 MTI Magyar Hírlap

A zsidóság ünnepe, a hanuka alkalmából gyertyagyújtásokat rendeznek a fővárosban; pénteken a Parlament előtt, szombaton pedig a Nyugati téren gyúlnak fel először a menórák lángjai a fény ünnepén.



A Mechon Simon Alapítvány "Chanukka a Parlament előtt" című rendezvényét december 15-től december 23-ig tartja a Kossuth téren, ahol minden nap meggyújtanak eggyel több gyertyát a hat méteres menóra "chanukkia" gyertyatartóján - tájékoztatta az alapítvány az MTI-t.

A Chábád Lubavics - Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, valamint a Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség a budapesti Nyugati téren tartja a hanukai ünnepségét december 16. és 21. között. A részvevők itt is gyertyát gyújtanak.

Az ünnep első napján, szombaton este Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter lesz az esemény vendége - olvasható az MTI-hez eljuttatott programban.

Az egyesület számít Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ünnepi üzenetére is, amelyet az ünnep megnyitóján szeretnének felolvasni.

A hanukát, a fény ünnepét hagyományosan arra emlékezve tartják, hogy az időszámítás előtt 165-ben a tradíciókhoz hű zsidók, az úgynevezett makkabeusok visszafoglalták a görögöktől, és újjáavatták a jeruzsálemi szentélyt.

Szerettek volna újból fényt gyújtani, de csak egy napra elegendő olajat találtak; ez azonban nyolc napon át kitartott.

MTI

Téma: Emih

Téma: Köves Slomó (írásai)

Bösálách

Bösálách szakaszában (2Mózes 14–17.) tetőződik be az egyiptomi kivonulás a Sás-tenger kettéválásával, mikor is a héber törzsek száraz lábbal kerültek ki a tengerből, míg az üldöző egyiptomi sereg belefulladt. Ennek tiszteletére énekelte Mózes és Izrael a Tenger Dalát, minden idők egyik legszebb és legfennköltebb hálaénekét. Innen kezdődik Izrael negyven éves vándorlása a pusztaságban, ami sok megpróbáltatással járt. Egyszer nincs ivóvíz, másszor nincs mit enni. Ebben a szakaszban kezd hullani a manna, az isteni kenyér, ami a sivatagi vándorlás során táplálta a népet. A szakasz végén történik Ámálék orvtámadása, amit Józsué, Mózes adjutánsa ver le.

 

Programok ()

 | 
H K Sz Cs P Sz V
       
       
       
       
       
       
további programok - naptár nézet
további programok - lista

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: