Hírek

1981 óta először Napszentelés Budapesten április 8-án reggel

2009-04-01
A 28 éves ciklus pont Peszách ünnepe előnapján ér véget

2037-ben hangzik el legközelebb a Napszentelés imája


Kevéssé ismert történelmi eseményre készül a zsidó nép. Utoljára 1981-ben volt Napújulás, amelyet a vallásos zsidók egy különleges szertartás keretében, az Örökkévalónak adott hálával tesznek emlékezetessé. A 28 évenként ismétlődő szertartás idén igazán különleges, hiszen pont a legfontosabb zsidó ünnep a Peszách („zsidó húsvét”) előtti napra esik.

Birkát HáChámá – Napszentelés. Meghívó a szertartásra
Ismerje meg az ünnep jelentőségét! A Rebbe és a napenergia 



Április 8-án, szerda reggel „ér haza” a Nap

A Napszentelés, Birkát Háchámá egy különleges, 28 évente egyszer mondott ima, amely azon a bibliai hagyományon alapszik, amely szerint az Örökkévaló a teremtés negyedik napja elején teremtette a Napot (1Mózes 1:14-19.). Figyelembe véve, hogy a zsidó napok este kezdődnek, ekkor kedd este volt. Akkor mondjuk a Napszentelést, amikor újra kedd estére tér vissza a Nap akörüli helyzetébe, ahol a teremtéskor volt. ‎Pontosabban az ezt követő reggelen, azaz szerda reggel, amikor látni és élvezni is lehet a Nap fényét.
A Nap állása egy év alatt ér vissza korábbi helyzetébe. A talmudi bölcs, Már Smuél (Smuél a csillagász, i. sz. 177/?/–257.) a napév hosszát 365 nap és 6 órában állapította meg, ami kis kerekítéssel meg is felel a csillagászat mai álláspontjának. Ez azt jelenti, hogy a második évben körülbelül 365 nap és 6 óra után került vissza a Nap újra abba a pozícióba, ahová a Teremtő az első évben elhelyezte, de ez már nem kedd este, hanem egy és negyed nappal később volt. Még egy évvel később péntek reggel 6 órakor került ugyanoda a Nap. 28 évnek kell eltelnie amíg újra kedd estére kerül teremtéskori helyzetébe. A 28-as szám (héberül írva כח, jelentése erő, képesség) a misztikában is nagy jelentőséggel bír.

A Napszentelésben a hangsúly az állandóságon van, hiszen életünk legbiztosabb pontjának Isten a Napot teremtette, – úgy rendelte, hogy napról napra, hónapról hónapra, évről évre mindig reggel feljöjjön, megtegye útját az égbolton és este lenyugodjon.

206. alkalommal tér vissza a természet a kezdetekhez

Ennek a 28 éves ciklusnak érünk a végére 206. alkalommal a világtörténelemben, ugyanis a zsidó bibliai hagyomány szerint, a világ teremtésének 5769. évében járunk. Idén ez a szertartás különleges jelentőséget nyer, hiszen a 28 éves ciklus vége pont a Peszách ünnepe előtti napra esik. Idén április 8-án este kezdődik a szabadulás ünnepe, melynek első estéjén, szerte a világon, a Bibliában (Mózes második könyvében) olvasható egyiptomi kivonulás több mint 3000 éves csodás megmenekülésére emlékezik a zsidó nép. Az ünnepség a „széder estével” kezdődik, amelyen pászka, torma és négy pohár bor mellett, olvassák fel a Haggadát, a megmenekülés történetét, mely egyben a zsidó nép örök szellemi szabadságának is az alkotmánya. (Az ünnepről bővebben lásd: www.zsido.com/peszach.)

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija szerint a két esemény tartalmát és üzenetét tekintve is kifejezetten kapcsolódik egymáshoz, hisz mindkettőnek a zsidó nép és az emberiség sorsának folyamatos megújulása, és az örök értékek változatlansága az üzenete. A magyarországi zsidóság helyzetét tekintve ennek az elmúlt 28 éves ciklusnak különösen a megújulás a mottója, hiszen nem lehet összehasonlítani a honi zsidó közösség jelenlegi helyzetét, a 28 évvel ezelőttivel. Ma, 28 évvel 1981 után a zsidóság reneszánszát éli, az oktatás, a kulturális élet, a könyvkiadás és a hitélet tekintetében egyaránt, egy 28 éve még elképzelhetetlennek tűnő virágzásnak vagyunk tanúi. Ma bátran mondhatjuk, hogy valóban „fénylik a Nap”, és habár itt-ott elárnyékul reméljük, hogy 28 év múlva még fényesebb lesz majd a magyar zsidóság, Magyarország és az egész emberiség sorsa.

A központi Napszentelés az EMIH szervezésében

A budapesti zsidó közösség az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szervezésében április 8-án reggel 8 órakor tartja a Napszentelés szertartást a szabad ég alatt, a Keren Or zsinagóga előtt (V. kerület, Károly körút 20.). A szertartásban elmondott imában Istent dicsőítjük, és hálát adunk Neki azért, hogy megteremtette a Napot és megalkotta a természet rendjét. Az EMIH egy külön kétnyelvű imafüzetet is kiad erre az alkalomra, mivel az Imakönyvekben nem található a ritkán mondott szertartás szövege.
A szertartáson várható program: közös ima, éneklés, tánc és dróse (tanítás) a közösség rabbijaitól.
A honi közösség izgatottan várja a különleges alkalmat, hiszen a közösség tagjainak nagy része korát tekintve először vesz részt a Napszentelésen. A mostani gyerekek pedig már szülők lesznek a legközelebbi alkalommal.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: