Rabbi válaszol

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Házasélet a házasság előtt

Tisztelt Rabbi!

Jegyességi idő alatt létesíthetünk e nemi kapcsolatot egymással? A jegyesség Isten előtt, a jegyesség szabályai szerint történt. Isten egymásnak választott és adott minket. Istenfélő emberek vagyunk és ezért szeretnénk tudni mi a véleménye erről, mit mond erről a Tóra? MI minősül paráznaságnak? MI nagyon szeretjük egymást, Isten adta a szerelmet a szivünkbe, ezért is lenne fontos számunka hogy az Irások tükrében lássuk ezt a kérdést.

válaszát előre is köszönjük

Válasz megtekintése »

Hajvágás 3 év után

Tisztelt rabbi!

A kérdésem az lenne, hogy a fiúgyermekeknél a harmadik születésnap alkalmával történő rituális hajvágásnak hol található az Írott Tórában az eredete. Egy magát rabbinak nevező egyén a minap ezt a választ adta: “A fa gyümölcsét három évig nem lehet leszedni, fogyasztani. E törvény az alapja annak, hogy a fiú gyermekek haját három éven át érintelenül hagyják, és külön, ünnepi alkalom, amikor első izben levágják azt..”

Én ezt a magam részéről kétlem, mivel a Bibliában a vágatlan haj a maga természetes fejlődésében inkább az életerő jelképe, mint a gyümölcsé, és inkább van köze a nazirátus törvényéhez, amely épp az aktuális szidrában van kifejtve.

Vajon melyikünknek van igaza?

Válasz megtekintése »

Zsidóság és őssejt kutatás

Kedves Rabbi,
azt szeretném megtudni, mi a zsidó egyház véleménye az őssejt-kutatásról. A témában végzek kutatásokat, és érdekelne, mi a rabbi véleménye a dologról. Elfogadható vagy ellenzendő az őssejtkutatás, illetve az ahhoz szükséges őssejtek előállítása, felhasználása.
Köszönettel, Júlia
Válasz megtekintése »

Zsidó-e a kitért zsidó?

Kedves Rabbi!
Szeretném megtudni,hogyha a nagymamám zsidónak született,de kitért és nem tért vissza mert meghalt,akkor én nem számítok zsidónak?
Ha valaki kitér,akkor ő már nem számít zsidónak?
Mesélne erről?
Várom válaszát.
Köszönöm
Erika

Válasz megtekintése »

Körülmetélés vagy betérés?

Kedves Rabbi/Tisztelt Mohel!
Nem vallásos családban nőttem fel, ezért nem is vagyok körülmetélve. A honlapon olvastam hogy tudnak felnőttek brit milájában is segiteni. 34 éves vagyok, és most szeretném a körülmetélés mitzváját gyakorolni, illetve hivatalosan betérni. Kérem irja meg, hogy a körülmetélés illetve a betérés folyamata hogy történhet esetemben, illetve hogy kihez kell fordulnom.
Segitségét előre is köszönöm.
Tisztelettel
Válasz megtekintése »

Halál a Sábátért?

Kedves rabbi,

szeretném tanácsát kérni: egy baráti vitatkozás során az interneten felmerült a probléma, hogyan értelmezhető, mozes 2. könyvében az a kitétel, hogy a shabbat nem megtartása halálbüntetéssel jár?
Én megpróbáltam a magam válaszait megadni, de megvallom csak felületesen ismerem a Tóra magyarázatait. Ráadásul valakitől ki is kaptam, miért kontárkodok bele, pedig szerintem mindenkinek joga van morfondírozni vagy beszélni erről.
Tehát kérdésem a következő:
1. Mi a magyarázata, hogy halálbüntetést helyez a szent törvény kilátásba a sabbat nem megtartásáért?
2. Elfogadható-e hogy hozzá csak felületesen értő emberek adják elő véleményüket ilyen témában? (Jelezvén hiányos hozzáértésüket)
Adható – e magyarázat erre, vagy másra, véleményként, egyszerű de gondolkodó ember(ek) által?

Fáradtságát megköszönve
tisztelettel
====== András

Válasz megtekintése »

Ima: Héberül vagy magyarul?

Kedves Rabbi!

Nyíregyházi barátaimmal gyakran beszélgetünk vallási dolgokról. Egyik barátom egy alkalommal azt mondta; “Sajnos mi már nem tudunk héberül, így aztán imádkozni sem tudunk.” Így aztán, -amit én kifogásolok- hogy a zsinagógában illetve az imateremben csak egy passzív jelenlét figyelhető meg. Szerintem az ima, nem csak héberül érvényes, pontosabban, nem minden ima, ami a héber tudást megkívánná. Egyszer Dr. Schweiczer József főrabbi előadásán is hallottam, hogy vannak imák, amik az illető anyanyelvén is elmondhatóak és érvényesek. Egy alaptétel ami mindíg igaz, hogy az Örökkévaló nyelve a héber, viszont akkor miért teremtett minket, a világ emberiségét ilyen soknyelvűvé, ha nem tudunk mindannyian megtanulni héberül?
Vagy éppen a haszidizmus az az irányzat amelyik ilyen és hasonló kötelmek alól ad felmentést, mondván, hogy az Örökkévaló imádata nem igényel bonyolult szabályokat, mindössze tiszta , őszinte emberi hozzállást. Várom válaszát ez ügyben, köszönettel; B. László

Válasz megtekintése »

Az emberi élet értéke

Kedves Rabbi!
A gázai események kapcsán felmerült bennem néhány kérdés, amire szeretnék választ kapni. Ebben az Ön segítségét kérném. Amint látható e tekintetben (és még sok másban is) a muszlimok és a zsidók más-más álláspontot képviselnek, és úgy látszik, hogy az egész konfliktust inkább vallási szempontból közelítik meg. Az izraeli főrabbi ezzel kapcsolatos kijelentései után még inkább a vallási ellentét kiéleződését figyelhettük meg. Több, mint 1000 ember halt meg, többségében gyerekek, és civilek, nem csak terroristák. A zsido.com oldalon viszont csak a zsidók ellen elkövetett gyilkosságokról lehet olvasni, és arról, miszerint minden ember élete értékes. Sajnálatos tény, hogy itt a gázai nem zsidó áldozatokról ismét nem esett szó. Arra lennék kíváncsi, hogy Ön osztja-e azon véleményemet, miszerint minden ember élete származásától, lakhelyétől, és vallásától függetlenül ugyanolyan értékes? Ezen kívül az is érdekelne, hogy mit mond a Tóra, illetve a Talmud a kollektív bűnösséggel kapcsolatban? Remélem sikerül eloszlatnia kétségeimet. Munkájához minden jót kívánok Önnek: Csabi
Válasz megtekintése »

Gondolatok a halálról és a gyászról

Kedves Uram!
Engem ==== hívnak, pszichológus vagyok, tagja annak a – a munkát önkéntesen végző – pszichológusokból álló csoportnak, amelynek tagjai balesetek, természeti katasztrófák idején pszicho-szociális segítséget nyújtanak az áldozatoknak, a hozzátartozóknak, stb.
Felmerült a csoportban az az igény, hogy néhány vallással kapcsolatban a csoport tagjai kapjanak olyan tájékoztatást, amely a munkájuk során hasznos lehet. Én vállaltam, hogy ezeket az ismereteket összegyűjtöm, ehhez kérném a segítségét.
Nagyon hálás lennék, ha válaszolna az alábbi kérdésekre. Nem szeretném azzal terhelni, hogy hosszabb ideológiai, teológiai fejtegetésekbe kelljen bocsátkoznia, ilyenekhez hozzá lehet jutni.
Hiszen a csoport tagjainak is erre van a munkája közben elsősorban szüksége, olyan ismeretekre és tanácsokra, ami az áldozatok lelki megerősítését, illetve a túlélőkvígasztalását (amennyiben ezt egyáltalán igénylik) szolgálják.
1/ Mi az Önök legfontosabb tanítása életről, halálról, a kettő viszonyáról,
a meghalásról?
2/ Mi történik a testtel, a lélekkel a halál után?
3/ Mi a legjellemzőbb, legelterjedtebb gyászrituáléjuk? Ha a túlélőknek
vígaszra van szüksége, mi ez a vigasz?
Ha ez imádság, kérem, írja le a szövegét, fonetikusan.
4/ A legjelentősebb ünnepeik, mit ünnepelnek ilyenkor, az ehhez kapcsolódó
esetleges, főleg étkezési szokásaik

 

Válasz megtekintése »

Bar micvó – anyakönyveztetés

Tisztelt Rabbi,
Ha egy fiúnak volt bar micvója, akkor mindenképpen kell, hogy legyen zsinagógai vallási anyakönyve is (még ha a 80-as évek elején született is)?
Az emlékkönyvön kívül a zsinagógában dokumentálják-e a bar micvót valamilyen hivatalos hitközségi iraton?
Válaszait előre köszönöm:
Iván
Válasz megtekintése »

A Rebbe a messiás?

Tisztelt Rabbi!
 
Izraelben gyakran látni plakátokat, amelyen a néhai lubavicsi rebbet z’’l mint messiást éltetik (ha ez egy elhunyttal kapcsolatban lehetséges egyáltalán).
Nem mond ez ellent vallásunk törvényeinek, ill. áldott emlékű bölcseink (pl. a Rámbám) messiásról alkotott elképzeléseinek?
Részletes válaszáért kérem fogadja előzetes köszönetemet.
 
Tisztelettel:
 
……. Gábor
fordító
Válasz megtekintése »

Kárpótlási káosz – Miért nem lehet megegyezni?

Tisztelt Rabbi Úr!

Személyes érintettség okán mint a svájczi zsidó alvószámlák egyik örököse perben állok az állammal. Az oktatási minisztérium főov.h Dr. Galik úr arról tájékoztatott, hogy az ügyek éppen a Népszabadságban vázolt dolgok miatt állnak. Emlékeztetném Önt, hogy az usa féle aranyvonat ügyben is azért történt – hasonlóan nevetségesen alacsony áron- megegyezés, mert mire esetleg a valósabb ár közelébe jutottak volna a jogászok addigra az érdekeltek pld. 85 éves anyám meghalnak. Sajnos arra nem utal a cikk, hogy a 21 millio USD kb. 4 milliárd Ft hogy jött össze. Hevenyészett számitás

szerint 500.000 zsidó elkonfiskált vagyonát egyenként 5 millio ft-al számolva nagyságrenddel nagyobb szám jön ki. Ezen minimális 4 mrd ft. ugysem hit és épület megóvásra kell, hanem mint az aranyvonatnál az idősek szociális támogatására. Javaslom, hogy egyébként jogos különvéleményüket jegeljék annak érdekében, hogy a pénz mielőbb felhasználható legyen és elsősorban a rászorultakat ebből támogassák. Egy zsidó szociális intézmény pld. kórház esetén mindegy, hogy a direktort ki adja. Kérem – akár Israelben háború esetén- tegyék félre ellentétüket és oldják meg a problémát.

Tisztelettel: ======

 

Válasz megtekintése »

Létezhet-e zsidó identitás vallás nélkül?

Tisztelt Köves Slomó Rabbi!

Érdeklődésel és nagyon vegyes érzelmekkel olvastam  (A zsidóság Tíz pontja című – Népszabadság * 2008. 01. 07) cikkét,
aminek sok részével egyetértek.

Anélkül, hogy sok irányban belebonyolódnék – különös tekintettel a
MAZSIHISZ-szel folytatott anyagi vitákba -, két dolgot szeretnék Önnel
megosztani.

Az egyik, hogy családom – akinek nagy része a Holocaustban vérzett el s
utolsó áldozata a netanyai bombamerényletben vesztette életét – a Kiegyezést
követő idők óta nem zsidó magyarnak, hanem MAGYAR ZSIDÓNAK tartja magát.
Mindehhez társul, hogy velem együtt mindazok, akiket ismertem vagy ismerek,
ismerik legalább az Ótestamentumot (lévén értelmiségiek), kevesebben a tórát
is, de nem, vagy nem rendszeres vallásgyakorlók. Ezért mondtam nemet arra a
zagyva ötletre is, hogy nyílvánníttassuk magunkat kisebbségnek.

Így – amennyiben komolyan gondolja mindazt, ami a cikkben és a szervezet
elképzeléseiben szerepel – javasolom, sőt kérem és követelem, hogy vonja
vissza a 6. pontot! Én – és még nagyon sokan – ugyanis nem arra keresem az
irányt és nem hiszek a transzcendenciában, de mint fent írtam: büszke vagyok
magyar zsidóságomra.

Tisztelettel,
============
művészettörténész

Válasz megtekintése »

Ragadozó állatok és a Sátán

Kedves Koves Slomó,
Először is hadd mutatkozzak be: —— Roland vagyok. Jelenleg Kaliforniában élek, de Magyarországon, Cs—n nőttem fol. Keresztény (Adventista) neveltetést kaptam, de mivel anyai részről zsidó származású vagyok, érdeklődők a gyökereim, a zsidó kúltura, és a vallás iránt. Amikor Budapesten laktam, es tehettem, eljartam a Jesivaba szombatkezdesre, es nagyon sok jo elmenyt szereztem ott, szivesen gondolok vissza azokra az estekre. Ott szemelyesen is talalkoztunk, de annak mar lassan 7 eve, es azota nem voltam a Jesivaban. Miskolcra koltoztem, ott is elmentem a zsinagogaba par szombaton, de az mas volt, mint a Vasvari utcaban.
Nagyon sok kerdes van, ami foglalkoztat, es szeretnem megtalalni ra a valaszt, ezert is fordulok onhoz. Van valami, amit nem ertek a teremtessel kapcsolatban:
Hogyan tortent?

1. – Isten a teremteskor megteremtette a vilagot
ugy ahogyan az most van (taplalkozasi lanc,
biologiai korforgas), es teremtett ragadozo
allatokat, verszivokat, dogevoket, es erre a vilagra
mondta, hogy az jo.

vagy

2. – Isten nem programozta a gyilkolast az
allatokba, olyan Foldet teremtett, ahol nem voltak ragadozok, olyat, mint amilyennek a
mennyet kepzeljuk: egyutt legel az oroszlan es a
barany, es kesobb, a bunbeeses utan valtozott meg
a termeszet. Akkor viszont ki valtoztatta meg?
Isten? Vagy Satan? Lehet Satannak erre hatalma? Ki
teremtette a virusokat, a betegsegeket?

Valaszat elore is kosznom,

Roland

Válasz megtekintése »

Mi a helyzet a pedofíliával?

Kedves Rabbi! Mi a véleménye a zsidóságnak a pedofiliáról, amennyiben az még serdületlen, és alig óvodáskorú kislányokat érint? Mi a gyülekezet feladata az ilyen emberrel /?/ szemben? Kérem, ha lehet, nyílt levélben válaszoljon!Üdvözlettel, Vera

 

Válasz megtekintése »