Rabbi válaszol

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Tegyük helyre a menórát!

Tisztelt Rabbi!

Gyerekkori emlékeim szerint a hanukai gyertyát az ablakba téve szokták meggyújtani, hogy az utcán járókelők is láthassák. Ezzel szemben a Zsidó Naptárban azt olvasom, hogy az ajtóba kell tenni. Ezek szerint rosszul csináltuk eddig, hogy az ablakpárkányra helyeztük a hanukiját?

Boldog Hanukát kívánok!

Ágnes

Válasz megtekintése »

Halottaink emlékezete, a mázkir ima kialakulása

A mázkir ima jelentősége

Aki járt már zsinagógában nagyünnepen, az emlékezhet az imának arra a részére, amikor a közösség egy része – zömében fiatalok –, elhagyják a zsinagógát és egy ideig kint várakoznak. Ez a jizkor, vagymázkir ima ideje, amikor ki-ki megemlékezik elhunyt szüleiről, nagyszüleiről, rokonairól és imádkozik értük. Ezalatt az ima alatt kizárólag olyanok tartózkodhatnak a teremben, akiknek valamelyik szülője már meghalt.

A mázkir ima bensőséges hangulatú szertartása lehetőséget nyújt a gyászolóknak, hogy felidézzék elhunyt szeretteiket, kegyelettel adózzanak emlékük előtt és egyfajta lelki kapcsolatot tartsanak fent velük. A zsidó vallásban fontos alaptétel, hogy az élők cselekedeteikkel, imáikkal tudják befolyásolni eltávozott szeretteik sorsát – így a gyermekek imája és jótékonysága segíti az elhunyt szülőket. Ajánlott, hogy az imához gyakorlati jócselekedet, az elhunyt emlékére történő adakozás is járuljon.

Válasz megtekintése »

Kinek szabad babakocsit tolni sábeszkor?

Tisztelt Rabbi!

Izraelből érkeznek vallásos rokonaink hamarosan, lesz velük egy kisbaba is. Szombaton szeretnénk családi ebédre befizetni  a Carmel étterembe, de nem tudjuk, hogyan lehetne a babát a szállásukról az étterembe eljuttatni, hiszen nem szabad őt cipelni. Megkérhetünk egy nem-zsidó családtagot, hogy elvigye őt? Esetleg autóba is ülhetne vele?

Nagy örömöt okozna az idős rokonoknak, ha összegyűlhetnénk egy ilyen különleges ebédre.

 

Válaszát köszönöm!

Tisztetelettel

Barik Tamásné, Ági

Válasz megtekintése »

Szabad-e kommentelni kenyérevés előtt?

Kedves Rabbi!

A napokban felmerült bennem egy kérdés. Kézmosás és kenyérevés között nem szabad beszélni – de más módon kommunikálni vajon lehet? Teszem azt, facebookon hozzászólást fűzni valamihez, sms-t írni vagy pl. siket-néma jelbeszéddel jelelni szabad a kettő közt?

Várom válaszodat!

Hedvig

Válasz megtekintése »

Mázkir: Ha túl hosszú a névsor…

Magyarországi szokások

Miután előző számban áttekintettük a különböző európai szokásokat, ismerjük meg a magyar szokásokat!

1821-ben Pesten megjelent egy kis füzet „a Pesti Menáchem Ávéjlim (A gyászolók vigasztalója) Egylet” gondozásában (újbóli reprint kiadása 5767. [2006–2007] évi Chodes böchodso izraeli naptár mellékleteként jelent meg).

Válasz megtekintése »

Szukkák, amik kóserebbek Mózesénél

Szukká kiállítás Williamsburgban

Gyerekkorom Szukkotjainak egyik különleges élménye volt a látogatás, amit Fleishman Slomó Gávrielnél tettünk. A dunaszerdahelyi származású tanító sátrát megnézni már önmagában élmény volt, mivel azt mindenféle gyönyörű és érdekes dologgal díszítette fel. Ezen kívül egy nagy udvarban volt egy szukkoti kiállítása, minden fajta szukkák, amit csak el ehet képzelni. Mint tanárember mindig ott járkált a gyerekek között, és boldogan magyarázta nekik a tudnivalókat, felidézve nekik mindazt, amit achéderben tanultak a szukká építés szabályairól. Ilyenkor szokta idézni a Talmudból (Szukká 2a.), hogy „Olyan szukká, ami magasabb, mint 20 ámá (kb. 10 m), az nem kóser, se az, ami alacsonyabb 10 tefachnál (80 cm), és aminek nincs legalább három fala, és az olyan, amiben több a nap, mint az árnyék, ezek mind nem kóserek.” Az udvaron pedig ott volt felépítve egy 10 méteres szukká, emlékszem, alig láttuk a tetejét, aztán törökülésben beült egy 80 centiméter magas szukkába, bemutatva, az mekkora. Ezt mind azért tette, hogy vizuálisan mutassa be nekünk mindazt, amit tanultunk korábban. Emlékszem azt, mondta, biztosan, tanuláskor csodálkoztunk, mi ez a sok furcsa, nem mindennapi szukká, amiről a Talmud szól. És hozzátette ilyenkor, hogy „a II. világháborúban mind ilyen szukkákat használtunk!” Neki a Holokauszt emlékéhez tartozott ez a sokféle szukká.

Válasz megtekintése »

Az 1943-as etrogválság

10 000 pengő egy etrogért

1943-ban október 14-én kezdődött Szuk-kot ünnepe. Ebben az évben, az Európa-szerte fennálló háborús állapotok miatt Magyarországra összesen három(!) darab etrog érkezett Olaszországból. Ezeket – tekintettel a behozatalukkal járó veszélyekre – igen magas áron adtak el, egyesek szerint 10 000 pengő bekerült egy darab. Az egyik etrogot a vizsnyiczi rebbe, Háger Chájim Méir rabbi (1887–1972) vette meg. A rebbe apja, Háger Jiszráél (1860–1936) az I. világháború idején hagyta el Vizsnyiczet (Máramaros megye), és áthelyezte az általa vezetett chászid udvart Nagyváradra, ahol a fia a II. világháborúig élt.

Szukkot egyik fontos micvája az un. ünnepi csokor lengetése (3Mózes 23:20.), ami négy növényből áll: pálmaágból (luláv), etrogból, ami egy különleges citrusféle, mirtuszágból (hádász), és fűzfaágból (árává). A kóser csokor, amit szokás összefoglalóan lulávnak (vagy magyarosan lülefnek) hívni, növényei frissek és épek, az ágakon rajta vannak a levelek. 1943-ban etroghoz tehát már eleve gyakorlatilag lehetetlen volt hozzájutni, de hasonló nehézséget okozott a pálmaág és a mirtusz beszerzése is. Felmerült a kérdés, hogy az előző évből megmaradt, kiszáradt pálmaágakat és mirtuszágakat lehet-e használni?

A három fellelhető etrog körül nagy tülekedés volt, sokan igyekeztek az ünnepre azokba a városokba utazni, ahol volt egy-egy darab. Nagyváradra például annyian érkeztek, hogy a nem-zsidó lapok arról cikkeztek, megszállták a zsidók a várost. Csak rabbik közül százan utaztak oda, hogy a vizsnyiczi rebbe etrogjával teljesíthessék az ünnepi micvát. Így szukkotra Nagyváradra érkezett Teitelbaum Joél (1887–1979) szatmári rebbe, Briszk Mordecháj (1887–1944 Auschwitz) tasnádi rabbi, Rosner Jehudá (1879–1944) székelyhídi rabbi és sokan mások. Egész nap ott álltak hosszú sorban a zsidók a vizsnyiczi rebbe szukkájánál, hogy el tudják mondani az áldást az ünnepi csokorra – csak a hálél idejére vitték be a rebbének az etrogot (Méir Háchájim 1. kötet 289-290. old., lásd még 2. kötet 285. old.).

Válasz megtekintése »

Holokauszt emlékműveknél szokás emlékköveket elhelyezni?

Tisztelt Rabbi!

Egy rövid tanulmányt/elemzést írok a szabadságtéri alternatív emlékművel kapcsolatban. Ebből kifolyólag lenne szükségem információra az alábbi kérdésekkel, elsősorban az emlékkövekkel kapcsolatban.

-A mécses gyújtása ugyanúgy szokásos emlékezési eszköz, mint a keresztényeknél vagy csak a temetés alatt/előtt szokás?

-Jól használom az emlékkő kifejezést, ha az apró kövekre is használom vagy csak a sírköveket hívják így?

-Az emlékköveket keresve úgy tűnt, hogy a zsidó áldozatoknak állított névtáblákat, emlékműveket is emlékköveknek nevezik. Ez a megállapítás helyes? Ha igen, akkor csak a magyar nyelvben vagy esetleg más nyelveken is így van?

-Ha jól tudom az emlékkövet látogatások alkalmakor kell elhelyezni a síron. Ez pontosan, hogyan működik, miért nincs egy-egy kőhalom minden zsidó síron?

-Holokauszt emlékműveknél vagy bármilyen a zsidóknak emléket állító műnél szokás-e ilyen emlékköveket elhelyezni?

Mély hálával és tisztelettel, F. Csaba

 

Válasz megtekintése »

Rabbik és a szombati munka

Kedves Rabbi!

AZ a kérdés merült fel bennem, hogy ha nem szabad sábátkor és ünnepnapon dolgozni, akkor a rabbik hogyan lehet, hogy mégis „dolgoznak”, vagyis hogy tanítanak, vezetik az Istentiszteletet, stb. Kaphatnak ezekre a napokra fizetést, ahogy máskor? István

Válasz megtekintése »

Félelmetes napok félelmetes helyeken

Ros Hásáná és Jom Kipur között járunk, a Félelmetes napok idején, amikor eldől minden ember az az évi sorsa. Ki fog élni, és ki fog meghalni – valamikor ez élesebb és húsbavágóbb kérdés volt, mint ma. A munkaszolgálatra hurcoltak, a haláltáborba zártak nap, mint nap küzdöttek meg a halál közelségével.

Valójában a vészkorszak rabbinikus irodalmában nincs túl sok speciálisan ezekre az ünnepekre vonatkozó kérdés, noha ezek a legszentebb napok évben. Ennek oka az, hogy az ünnepnapi munkatilalom kérdései minden szombaton felmerültek. Mi a különlegessége ezeknek a napoknak? Ros Hásánákor a sófár fújás különleges micva, kosszarvból készült kürtjük pedig vagy volt a zsidóknak és tudták fújni, vagy nem volt. A Jom Kipurkor kötelező huszonöt órás böjtöt minden további nélkül be tudták tartani azok, akik vállalkoztak erre. Ugyanakkor természetesen, mivel ez életveszélyes helyzet volt, a böjt nem volt kötelező annak, aki a rossz fizikai állapota miatt nem tudta vállalni a teljesítését (Sulchán áruch, Orách chájim 618. fej.).

Sorozatunk eheti, rendhagyó részében visszaemlékezéseken keresztül idézzük fel, hogyan ünnepelték Ros Hásánát és Jom Kipurt a holokauszt idején.

Válasz megtekintése »

Életveszély-e a Hamasz légitámadása?

Ezen a héten – sorozatunk korábbi részeitől eltérően – nem a Holokauszt idején felmerült kérdésre keresem a választ. Most egy aktuális vészhelyzet, az Izraelt érő rakétatámadások kapcsán felmerülő kérdésekkel foglalkozunk.

Rabinovits rabbi, aki két, zsidó vallásjoggal foglalkozó könyv szerzője, gyakorta fordul hozzánk háláchikus kérdésekkel. Most két olyan problémát vetett fel, amelyek őt, mint kohént érintik.

Válasz megtekintése »

A holokausztra való emlékezés a zsidó vallásjog szempontjából

A holokausztra való emlékezés a zsidó vallásjog szempontjából[1]

 Oberlander Báruch rabbi

A szerző a magyarországi lubavicsi mozgalom alapítója, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője

Megemlékezni mártírjainkról – rendkívül fontos feladat, és az évszázadok során a zsidóságnak sajnálatosan sok lehetősége volt ennek mikéntjét meghatározni. A holokausztra való megemlékezés azonban nagyon összetett kérdés, amittöbb szempontból, sok oldalról lehet megközelíteni. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – felvázolok néhányat a felmerülő szempontok közül, amikkel betekintést nyerhet az olvasó a témával kapcsolatos háláchikus kérdésekbe.

Válasz megtekintése »

Imaszíjak veszélyben

Kérdés: Sorozatunk egy korábban már szó esett érintőlegesen arról, hogy mi mindent tettek meg a zsidók a munkaszolgálat idején, a deportálások alatt és a haláltáborokban, hogy teljesíthessék a tfilinrakás parancsát. Ezúttal egy kicsit mélyebben tekintjük át ezt a fontos kérdést.

Előfordult munkaszolgálatosokkal, hogy arra utasították őket, küldjék haza a tfilinjüket, és ha valakinél azután mégis imaszíjakat találnak, el fogják kobozni és elégetik, vagy máshogy szégyenítik meg. Voltak olyan zsidók, akik – a tfilin védelmében – gyorsan hazaküldték az imaszíjakat. Mások nem akarták, hogy egy nap is elmúljon a tfilinrakás micvájának teljesítése nélkül, ezért titokban maguknál tartották imaszíjaikat. Kérdés, ki járt el helyesen? Szabad-e a micva teljesítéséért kockáztatni, hogy a tfilint elégetik vagy meggyalázzák?

Válasz megtekintése »

Miről mond le a názir?

Tisztelt Rabbi!

A názirral kapcsolatban van egy kérdésem. Miért jelent áldozatot a zsidó vallás szerint lemondani egy halott érintéséről?

Válaszukat előre is köszönöm.

Üdvözlettel,

Borbála

Válasz megtekintése »

Kohénok Auschwitzban

Kérdés: Május 7-én, szerdán, Auschwitzba látogattam. Elkísért többek között Szegedi Csanád is, akivel sok mindenről beszéltünk a holokauszt kapcsán, imádkoztunk is és feltett nekem egy érdekes kérdést: szabad-e egy kohénnak bemennie Auschwitzba?
Én nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel korábban, így válaszolni sem tudtam, de velünk volt egy kárpátaljai Szolyváról való holokauszt túlélő, akinek az unokája kohén. Neki azt mondta a rabbija, hogy ne menjen be a haláltáborba. Nem voltam biztos benne, hogy igaza van.

Válasz megtekintése »

Kinek a vére vörösebb?

Meisels Cvi Hirsch váci rabbi már szerepelt sorozatunkban. Ezen a héten egy olyan kérdést tekintünk át, melyet Meisels rabbinak tettek fel – Auschwitzban. A történetet Meisels rabbi Mökádsé HáSém című responsum könyvének első kötetében (Sáár máchmádim 1-3. fej.) jelenttette meg, 1955-ben, Chicagóban, ahova a háború után emigrált, míg magyarul a Mélységből kiáltok – kérdések és válaszok a Holokausztból címen megjelentetett kötetnek (Chábád Lubavics Egyesület kiadása, Budapest 2004) függelékében (194-196. old.) látott napvilágot.
1944-ben, Ros Hásáná előestéjén a nácik kiválasztottak körülbelül 1400-at a még élő, nagyjából 1600 tizennyolc év alatti fiú közül, hogy másnap este a gázkamrába küldjék őket. A halálra szántakat bezárták egy börtönblokkba, majd étel és ital nélkül a kápókra bízták őket. A kápók – bizonyos értékekért cserébe – hajlandóak voltak a kiválasztott fiúkat más, hasonló korú gyerekekre cserélni. Az egyik halálra ítélt fiú édesapja Meisels rabbihoz fordult tanácsért:

„– Rabbi, egyetlen fiam a börtönblokkban van. Van elég pénzem, hogy kiváltsam. De biztosan tudom, hogy ha kiszabadul, a kápók egy másikat visznek be a helyére, akinek holnap meg kell halnia. Én tehát most, Rabbi, egy söélá löháláchá ulömáászé-t (végtelenül gyakorlati kérdés) akarok feltenni neked. Hozz a Tórának megfelelő döntést! Megmenthetem-e a fiam életét egy másik ember élete árán? Akárhogy döntesz is, én engedelmeskedem.
Nagy dilemma előtt találtam maga. A kápók csak akkor fogadták el a váltságdíjat, ha már kezükben volt a helyettesítő áldozat. Így nem számolhattam azzal a lehetőséggel, hogy a helyettes esetleg mégiscsak elkerülheti a halált… Igyekeztem rávenni, hogy ne ragaszkodjon a sájlehez, inkább döntsön ő maga…
– Kérlek, könyörgök neked, állj el attól, hogy én neked erre a sájlere válaszoljak! Nem adhatok neked semmiféle választ anélkül, hogy előbb utánanéznék a kérdésnek a tórai forrásokban, különösen ilyen félelmetes és szörnyűséges körülmények között.
– Rabbi, ez azt jelenti, hogy nem találsz hetert (engedélyt) számomra egyetlen fiam kiváltásához. Nos, legyen. Készségesen elfogadom ezt a döntést. – válaszolt az apa… – Ha nem mondhatod azt, hogy kiválthatom a gyermekem, akkor ez annak a jele, hogy magad sem vagy biztos abban, hogy ezt a háláchá engedélyezi-e… kitérésed tehát egyenértékű azzal a pszák dinnel (egyértelmű döntéssel), hogy a háláchá szerint tilos megtennem ezt. Így tehát egyetlen fiam a Tóra és a háláchá szerint fogja életét veszteni. Szeretettel és örömmel fogadom el Isten döntését. Nem teszek semmit, hogy egy másik ártatlan élet árán váltsam ki őt, mert a Tóra így parancsolta!”
1955-ban a könyv megjelenése előtt Meisels rabbi kutatást végzett, és a történethez fűzött lábjegyzetben rámutatott több olyan forrásra, amelyek foglalkoznak a fenti kérdéssel. Az alábbiakban ezek, és mások alapján próbálok választ adni.

Válasz megtekintése »