Hírek

A békéhez vezető út 2. rész

Az eltelt évtizedek alatt a Rebbe figyelemmel kísérte, hogy tesz az izraeli vezetés anyagi engedményeket az ellenségnek, létfontosságú biztonsági értéketről mond le a béke „ígéretéért” cserébe. De sosem veszítette el hitét az Izraelben élő zsidó népben,hogy egy nap majd – egyszer s mindenkorra –megváltoztatják, átformálják a helyzetüket.Következik egy részlet egy szenvedélyes beszédből, 1981-ből.  

Bővebben »

Mint aki lopni indul

Helyére került a Szabadság téri német megszállás emlékmű, mégpedig titokban, az éj leple alatt, többszörös kordonnal biztosítva. Az elemeket befóliázva szállították a helyükre, miközben a teret közel száz rendőr biztosította. A kormány még az év elején jelentette be, hogy szobrot rendelt a német megszállás áldozatainak emlékére. A koncepció alapja az volt, hogy 1944 március 19-én… Tovább Mint aki lopni indul

Bővebben »

Eyal Gilad Naftali körülmetélése

Hétfő reggel tartották a new yorki Crown Heightsban a Teitelbaum család hatodik gyermekének körülmetélését. Amikor a hagyományoknak megfelelően kihirdették a nevét, minden résztvevő nagyon meghatódott. Yankee és Binah Teitelbaum különleges nevet választottak újszülött gyermeküknek, olyat, amilyet talán még senki más nem viselt korábban. A kisfiú az Eyal Gilad Naftali nevet kapta körülmetélésekor, annak a három… Tovább Eyal Gilad Naftali körülmetélése

Bővebben »

Három év horogkeresztért

Los Angelesben három év börtönbüntetést kapott egy férfi, aki horogkeresztet festett egy zsidó üzlet ablakára. Amos Hasont három rendbeli vandalizmus és három rendbeli gyűlölet-bűncselekmény miatt ítélte el a Los Angelesi bíróság. Hasonról két videó is készült, ahogy odahajtott a vízvezeték szerelési eszközöket árusító bolthoz, majd az ablakra horogkeresztet festett, valamint „Adolfnak igaza volt. Öld meg… Tovább Három év horogkeresztért

Bővebben »

Életveszély-e a Hamasz légitámadása?

Ezen a héten – sorozatunk korábbi részeitől eltérően – nem a Holokauszt idején felmerült kérdésre keresem a választ. Most egy aktuális vészhelyzet, az Izraelt érő rakétatámadások kapcsán felmerülő kérdésekkel foglalkozunk. Rabinovits rabbi, aki két, zsidó vallásjoggal foglalkozó könyv szerzője, gyakorta fordul hozzánk háláchikus kérdésekkel. Most két olyan problémát vetett fel, amelyek őt, mint kohént érintik.… Tovább Életveszély-e a Hamasz légitámadása?

Bővebben »

Lehet-e háláchikus érvekre hivatkozva érvényteleníteni a választást?

Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Cháredi közösségek Rabbinátusának vezetője hivatalos háláchikus állásfoglalást adott közre a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatói posztja kapcsán kialakult etikai dilemmával kapcsolatban.   A rabbinikus forrássokkal alátámasztott állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a tsuvá (megtérés) fogalma az egyik legjelentősebb alap-pillére a zsidó vallás tanításának. „Ahogy korábban – például a Megtért antiszemita zsidó,… Tovább Lehet-e háláchikus érvekre hivatkozva érvényteleníteni a választást?

Bővebben »

Tegyünk Izrael biztonságáért!

Ahogy arról mi magunk is beszámoltunk, Izraelben élő testvéreinket komoly veszélyben vannak. A terroristák rakétái már Jeruzsálemet is fenyegetik, az izraeliek 40 százaléka, mintegy 4.5 millió ember kényszerül nap nap után az óvóhelyekre. Miközben a híreket böngésszük és az ismerősök jelentkezését várjuk, ne felejtsük el, hogy mi magunk is tehetünk értük valamit, mi, a szétszórattatásban… Tovább Tegyünk Izrael biztonságáért!

Bővebben »

A zsidó közösség békét és kitartás kíván Izraelnek

A magyarországi zsidó közösségek, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség aggodalommal és mély együttérzéssel követik a Szentföldön napról-napra eszkalálódó eseményeket. Dávid király zsoltárainak szavait idézve fohásszal fordulunk az Örökkévalóhoz „Testvéreink és társaink kedvéért, szólunk: Békét kívánunk!”. Következetes kitartást és ennél is több erőt kívánunk a Szentföldön élő testvéreinknek és a… Tovább A zsidó közösség békét és kitartás kíván Izraelnek

Bővebben »

Tfilinek a talált tárgyak boltjában

Uri Pilichowsky rabbi a családjával nyaralt éppen, amikor – olcsó mobiltelefont keresve – betért az alaszkai Scottsboroban található üzletbe. A rabbi azonnal megvásárolta az imaszíjakat. A többszáz dollárt érő tfilinek darabjáért 45 dollárért fizetett. Ezután lefotózta a tfilinek tokjait és közzétette azokat a Facebookon, abban a reményben, hogy megtalálhatja a tulajdonosaikat. Nem egészen egy hét… Tovább Tfilinek a talált tárgyak boltjában

Bővebben »

Emlékülés a Rebbe tiszteletére

Az izraeli parlament külön ülésen emlékezett meg az utolsó lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi halálának 20. évfordulójáról. A politikai élet teljes spektruma képviseltette magát a megemlékezésen, amelyen a Rebbe önfeláldozó munkája előtt tisztelegtek, amely a mai napig érezteti hatását. A nyitó beszédben Yuli Edelstein, a Kneszet szóvivője köszöntötte az ülés résztvevőit. Edelstein személyesen tapasztalhatta… Tovább Emlékülés a Rebbe tiszteletére

Bővebben »

Nevetségessé akartam őket tenni

Hessy Taft képe bejárta a világsajtót: a 80 felett is dekoratív, szép asszony hathónapos korában a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt "arca" volt, mint olyan kisbaba, aki a nácik felfogása szerint megtestesíti az árja fajt. Csakhogy a tökéletes árjagyermek valójában zsidó volt. Az immár 80 éves, vegyészprofesszor a német Bild-nek adott interjút, miután életéről az izraeli Jad Vasem… Tovább Nevetségessé akartam őket tenni

Bővebben »

Sokezren a mártír fiúk temetésén

Tegnap délután tartották a három vallásos fiatal temetését Izraelben. Mint ismeretes, június 12-én Hebrontól északra három fiút elraboltak. Az egész világ együtt imádkozott megmenekülésükért, mígnem hétfőn délután az izraeli biztonsági erők megtalálták holttestüket. Az Átid egy tagja, M.T., aki jelenleg immár egy hete Izraelben tartózkodik, mivel a nyáron ő is egy Jesivában tanul, egy helybeli… Tovább Sokezren a mártír fiúk temetésén

Bővebben »

Evakuáltak egy jesivát Izraelben

Izrael déli részén található Kiriát Gát városában napok óta újra meg újra meszólnak a légoltalmi szirénák, figyelmeztetve a lakókat a Hámász terroristái által kilőtt rakétákra.  A városban működő chábád jesiva vezetőit ezért arra kérték, hogy „későbbi döntésig” költöztetessék biztonságosabb helyre az intézményt, 300 diákjával és tanáraikkal együtt. A szülőket jesiva vezetője, Joszef Jichák Zilberstrom rabbi… Tovább Evakuáltak egy jesivát Izraelben

Bővebben »

A cselekedet a lényeg

Holokauszt megemlékezést tartottak július 6-án a keszthelyi zsinagógában, a Keszthelyről elhurcolt zsidóság emlékére. Az eseményen a helyi lakosság minden generációja, fiataloktól a túlélőkig, képviseltette magát. Az megemlékezést Faith Asher vezette, aki mint mondta maga is megindult a mártírokért elmondott imák alatt.  „Miközben Dávid zsoltárait recitáltam, eszembe jutott, hogy a Keszthelyről elhurcolt zsidók transzportja épp 70… Tovább A cselekedet a lényeg

Bővebben »

Megszólaltak a légvédelmi szirénák Jeruzsálemben is

Légiriadó volt hétfő este Izrael sűrűn lakott központi országrészében, így Tel Aviv elővárosaiban is – jelentette a Jediót Ahronót izraeli napilap online kiadása. Megszólaltak a légvédelmi szirénák Jeruzsálemben is. Asdódban több rakétát lelőtt az izraeli elhárító rendszer, egy ember megsérült a földre hulló repeszektől. A Hamasz radikális palesztin szervezet ellenőrizte övezetből hétfőn egész nap hullottak… Tovább Megszólaltak a légvédelmi szirénák Jeruzsálemben is

Bővebben »

Közöttünk járt

Az EMIH hétfő este nagyszabású Fárbrengent rendezett a Rebbe, Menachem Mendel Schneerson (1902–1994) 20. Jorcájtja alkalmából. A jórcájt a zsidó hagyomány szerint emléknap. Azon a napon, amikor valaki halálának az évfordulója van, közösen megemlékezünk az eltávozott tetteire és szellemiségére. Kádist mondunk, köszönetképpen, hogy akit szerettünk, tiszteltünk és elveszítettünk, közöttünk járt. A farbrengent Oberlander Baruch beszéde… Tovább Közöttünk járt

Bővebben »

Ne a jutalom reményében…

Cödáká tácil mimávet , azaz cödáká megment a haláltól – mondta Salamon király a Példabeszédek szerzői szerint. A jótékonykodás egyéni vagy közösségi formában jelentkezik, amit a Talmud a zsidó nép egyik ismertetőjelének tekint. Az adományozás indíttatását sokan sokszor megkérdőjelezték. Valaha a pszichológia klasszikus iskolái a jótékonykodást "rejtett önzésnek" tekintették, amelyben a – mégiscsak megnyilvánuló –… Tovább Ne a jutalom reményében…

Bővebben »

A Jobbik zsidó polgármesterjelölttel takarózik

Nagy feltűnést keltett az a bejelentés, miszerint a Jobbik miskolci polgármester- jelöltje zsidó származásúnak aposztrofálta magát nagyanyja révén. Bár hozzátette, nincs zsidó identitása, mégis meghökkentett minden jóérzésű embert, hogy miért adja egy helyi politikus nevét és felmenőinek vallását a Jobbik céljainak szolgálatára. A híradások nyomán Köves Slomó vezető rabbi nyílt levél formában kommentálta az esetet,… Tovább A Jobbik zsidó polgármesterjelölttel takarózik

Bővebben »