Az askenázi imarend szerint a zsidó újév, Ros Hásáná előtti szombat éjszaka hagyományosan a Szlichot, bocsánatkérés fohászainak kezdete. Szokás ilyenkor egy a világ zajától elzárt, spirituálisan is tiszta helyre elzarándokolni, amely alkalmas arra, hogy elmondjuk idén első alkalommal a Szlichot bűnbánó imákat.

Idén is szervezünk ilyen zarándoklatot!

Szombat este (augusztus 31-én) este 22.15 órakor találkozunk a hűvösvölgyi autóbusz állomáson, majd onnan városi buszokkal tovább utazunk Solymárra, ahol a Solymári várban elmondjuk együtt bűnbánó imáinkat.

Az imák után grillezéssel és italozással összekötött fárbrengent szervezünk, amelynek helyszínére egy rövid gyalogtúra során jutunk el.

A csoportot biztonsági őr kíséri.

A program ingyenes, előzetes regisztráció szükséges, hogy tudjunk hogy készülni. 

Ajánlott zseblámpát hozni!

Megszakítás