A 34 halálos áldozatot követelő terrorista merényletek a Belgiumban élő zsidó közösséget is megrázták. Netanjahu felajánlotta országa segítségét és kijelentette, hogy Párizstól Brüsszelen át Izraelig egyetlen összefüggő támadással állunk szemben.

„Úgy rohantam, mint az őrült” – mesélte a Brüsszelben élő izraeli Ronen Gan-El a The Jerusalem Postnak. „A déli Szderotból származom, van elég tapasztalatom a terrorizmussal, de még én is féltem.” Gan-El nem volt ezzel egyedül: a repülőtéri és a metróban elkövetett, 34 halálos áldozatot követelő brüsszeli merényletek után a belga zsidó közösség sokkot kapott ugyan, de nem mondhatni, hogy nem készültek egy ilyen akcióra. „Világos volt, hogy valami nagyot akartak tenni. A múlt héten két biztonsági tiszt is azt mondta nekünk, figyeljetek, nagyon kell vigyáznotok. Ezek valamit terveznek.”

A terrortámadások miatt a belgiumi zsidó közösség felfüggesztette a purimi ünnepségek előkészületeit: „nincs ideje a kockázatvállalásnak és biztosan nincs ideje az ünneplésnek” –  áll a zsidó közösség közleményében. Sokan közülük emlékeznek még a Zsidó Múzeum elleni 2014-es merényletre, amikor egy 29 éves francia-algériai iszlamista meggyilkolt négy embert. „Ez radikális terroristák újabb sokkoló, felháborító és halálos támadása ártatlan európaiak ellen” – írta állásfoglalásában az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, Moshe Kantor.

A terrortámadás után az izraeli miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és azt hangsúlyozta, hogy a támadások láncolata Párizstól Brüsszelig és az Izrael elleni napi merényletekig „egyetlen összefüggő támadást jelentenek mindannyiunk ellen.” Benjamin Netanjahu szerint az elkövetőknek nincsenek „megoldható sirámaik”, nem úgy áll, hogy ha odaadjuk nekik Brüsszelt, Isztanbult vagy a Nyugati partot, akkor az megoldaná a gondjaikat. „Amit ugyanis akarnak, az a totális megsemmisítésünk és az ő teljes uralmuk. Egyszerűen azt akarják, hogy szűnjünk meg. Nos, barátaim, ez nem fog megtörténni” – közölte Netanjahu, hangsúlyozva, hogy csak egymással összefogva, közös harccal lehet leküzdeni a terroristákat. Valamint „politikai egységgel és morális tisztánlátással.”

Az izraeli miniszterelnök még tegnap este telefonon beszélt belga kollégájával, Charles Michels-el, akinek elmondta: a terrorizmus nem különböztet meg országokat. Egyben felajánlotta Izrael együttműködését és segítségét a terrorizmus elleni harcban. Mint arról korábban beszámoltunk, Izrael nem először ajánlja fel biztonságpolitikai, technológiai és hírszerzési segítségét az iszlám terror sújtotta európai államoknak. Netanjahu akkor is elmondta: országa titkosszolgálati információk özönével segíti Párizst a terror elleni harcban.

Politikusok és véleményformálók sora kifejtette már, hogy érdemes volna a zsidó államtól tanulni a terror elleni harcban, a digitális adatgyűjtéstől a terepen történő hírszerzésen át az etnikai profilírozásig. Valószínűleg Brüsszel kellett ahhoz, hogy a repülőterek külső csarnokaiba való ellenőrizetlen bejutásnak hamarosan végleg búcsút mondhassunk: a 34-ből 14 halálos áldozatot ennek a felelőtlenségnek „köszönhetünk”.

A merényletek után az izraeli lapok ismét sürgették az európaiakat, hogy merjenek tanulni a zsidó államtól. A The Jerusalem Post emlékeztet arra, hogy a Tel-Aviv-i Ben Gurion repülőtéren 11 látható ellenőrző pont van, a bejárattól a repülőgéphez vezető kapuig, mindez része annak a „holisztikus biztonsági doktrínának”, amelyet közel ötven év terror elleni harc formált. Repülőtársaságok, rendőri egységek és biztonsági ügynökségek szakértői régóta tanulnak az izraeli tapasztalatokból.

„A nyugati demokráciáknál sokáig tartott, amíg rájöttek, hogy az élethez való jog nem kevésbé fontos, mint a többi emberi jog” – állapítja meg szarkasztikusan a lap, amely szerint a brüsszeli merénylet „kolosszális biztonsági és hírszerzési hiba” volt, hiszen a belga hatóságoknak voltak előzetes információi egy készülő merényletről. A rendőrség, a hírszerzés a jelek szerint nem volt jelen a muszlim negyedekben, a radikális szervezetekben, nem végzett elég terepmunkát az érintett közösségekben, nem rekrutált ügynököket, nem ellenőrizte a radikálisok kommunikációját.

A legkeményebben talán az izraeli hírszerzési miniszter, Israel Katz bírálta a belgákat: „Ha Belgiumban folytatják a csokievést és az élet élvezetét, miközben nagy demokratáknak és liberálisoknak akarnak látszani, akkor nem fogják észrevenni, hogy néhány muszlim az országukban terrortámadást szervez, és nem lesznek képesek harcolni ellene” – jelentette ki.

Munkatársunktól

Fotó: Times of Israel

Megszakítás