A Gízai Múzeum igazgatójának beleegyezésével eltüntették az egykori izraeli miniszterelnök asszony képét egy női vezetőket felsorakoztató kiállításról, amiért a látogatók felháborodással fogadták a portrét.

„Úttörő Nők” címmel kiállítás nyílt vasárnap a Kairóhoz közeli Gíza városában, amelyen bemutatják a komoly változásokat elért női vezetőket – köztük Golda Meirt, aki 1969-1974 között Izrael miniszterelnök asszonyaként tevékenykedett.

A Jews News értesülése szerint azonban a látogatók felháborodtak az „izraeli vaslady” kifüggesztett portréja miatt, amely Margaret Thatcher, valamint az egykori egyiptomi elnökök özvegyei, Suzanne Mubarak és Jehan Sadat képei mellett kapott helyet.

A helyi médiában is visszhangot kiváltó botrány csillapítása érdekében Dr. Abdel-Salam Ragab, a múzeum vezetője bocsánatot kért, és úgy nyilatkozott, hogy hiba történt, amelyet mostanra kijavítottak.

„Minden nő kiválasztására gondosan ügyeltek, és az egyikőjük Golda Meir volt, de a képe rögtön eltávolításra került a múzeumból a vasárnapi megnyitást követően, amiért néhány látogató ellenezte a portré jelenlétét” – magyarázta Ragab, aki megnyugtatott mindenkit, hogy a kiállítás kizárólag a nők szerepére akarja felhívni az egyiptomiak figyelmet, és nem célja az Izrael és Egyiptom közötti kapcsolat normalizálása melletti kiállás, amelyet sokan elleneznek a Nílus menti országban – annak ellenére, hogy 36 éve béke megállapodás köttetett a két ország között.

zsido.com

 

Kép forrása: jewsnews.co.il

Megszakítás