A német sportklub jó pár éve sokat tesz a szurkolói körében fellelhető kirekesztő magatartás visszaszorításáért is.

Miközben a nemzetközi média gyakran „futballhuligánok” antiszemita megnyilvánulásairól számol be, a német Borussia Dortmund csapata példás lépésről tett bejelentést nemrég. A tabella élén álló sportklub 1,1 millió dolláros adományt küld a jeruzsálemi Jad Vasem Múzeum számára — olvasható az Algemeiner keddi beszámolójában.

A neves csapat vezetése mellett több másik német csoport is úgy döntött, hogy csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, ami az emlékmúzeum támogatását tűzte ki célként. A Borussia Dortmundon kívül a Daimler, az állami Deutsche Bahn, valamint a Deutsche Bank és a Volkswagen is nagy összegű adományt különített el az intézmény számára, ami így összesen csaknem 5,6 millió dolláros támogatásra számíthat.

Az összegből egy új részleg nyílik a múzeumban, ahol a holokauszt-emléktárgyakból álló kiállítás bővül. A Soá Örökségi Gyűjtemények Központja  (Shoah Heritage Collections Center) nevű kiállítás egy 45 ezer négyzetméteres alapterületen kap majd helyet, felépítését várhatóan idén augusztusban kezdik meg.

„Megtiszteltetésnek és egyben kötelességünknek is érezzük, hogy támogassuk őket. A jövő nemzedékeinek tudniuk kell arról a szenvedésről, amit más emberek okoztak embertársaiknak” — fogalmazott a médiának Hans-Joachim Watzke, a német focicsapat elnöke.

Ahogy korábbi cikkünkben írtunk róla, a Ruhr-vidéki együttes jó pár éve élen jár a saját szurkolói körében fellelhető kirekesztő magatartás visszaszorításáért tett küzdelemben.

Mint arról a klub egyik rasszizmus-ellenes koordinátora mesélt, az elmúlt 20-30 évben jelentősen csökkent a mérkőzésekkor a stadionban vagy annak környékén észlelhető faji alapú kirekesztő és agresszív megnyilvánulások száma. Daniel Lörcher szerint ennek elsődleges oka az oktatásban rejlik.

Manapság évente tucatnyi Borussia Dortmund szurkolót és klubtagot visznek el különféle náci koncentrációs táborokba, hogy saját szemükkel láthassák a hitleri fasizmus halálgyárait – mondta Lörcher, aki korábban maga is a szurkolói hangulatért felelős ultra csoportok egyik tagja volt, ma pedig a klub alkalmazásában edukációs programokkal segíti a csapat és a szurkolók közötti kapcsolatot.

 

Forrás: neokohn.hu 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

Megszakítás