Miután egy zsidó sem volt hajlandó vásárolni náluk, levélben kértek elnézést.

A Jeruzsálemtől Hevronba vezető főút mellett, Gus Ecionban fekszik Huszán. Az arab falu felől az utóbbi időben különösen sok támadás érte az autósokat, sokan sérültek meg a kő- és gyújtóbomba dobálásoktól és gyakran keletkezett jelentős anyagi kár a gépkocsikban. Az is előfordult, hogy olajat öntöttek az aszfaltra, vagy tűzijáték rakétákat lőttek a járművekre.

Különösen a haredi város, Bétár Ilit lakói szenvedtek a támadásoktól, mert a településhez vezető bekötőút hosszan vezet Huszán mellett. Az elharapódzó erőszak miatt a bétári lakosok bojkottot hirdettek, nem vásároltak többet a huszáni üzletekben, és nem vették igénybe a különböző műhelyek szolgáltatásait sem. A hadsereg gyakran razziázott a faluban és egy időben minden egyes ki- és behajtó autót alaposan átvizsgáltak, illetve nem engedték be a vásárolni érkező zsidókat sem, testi épségüket féltve.

Huszán lakói egy idő után megelégelték a folyamatos anyagi veszteséget, és bocsánatkérő levelet küldtek Bétár Ilitbe. A héberül és arabul írt levélben az iskolakerülő, unatkozó suhancokat tették felelőssé a támadásokért, akiket maguk sem tudnak megfékezni. Ígéretet tettek arra, hogy a jövőben megfizetik a támadások okozta károkat, és reményüket fejezték ki, hogy ismét zsidó kuncsaftokkal telik meg a falu.

A levelet így zárták: „Ha kiderül, hogy valaki a mi fiataljaink által elhajított kövektől sebesült meg, készek vagyunk kompenzálni az illetőt, a tőlünk telhető legjobb módon. Boldog purimot kívánunk!”

Forrás: Jewishpress

Megszakítás