regisztráció
zsido.com / blog

A Blog egy szabad fórum. Az itt megjelent írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.

Miért éppen tekercs?
Videó: Tóra ATM machine

Szerző: Motl Schonfeld

2008-06-03

Sávuot jöttével minden a Tóra-tekercsek körül forog. Aktuális a kérdés: ma, amikor annyi más, hagyományos és elektronikus formában megörökíthető a Tóra, miért ragaszkodik a zsidóság épp a tekercs formához?
 
Nos érdemes megnézni az alábbi kis videót a Chabad.org szellemi találmányát maj elolvasni az alábbiakat
Edmond J. Rodman Los Angeles-i designer szerint a tekercsforma mély jelentéssel bír, különösen ha a tekercs kibontására, kigöngyölésére gondolunk: ez asszociál arra, hogy elménket is ki kell tárni, ki kell terjeszteni, befogadóvá kell tenni az isteni üzenet előtt.
 
Noha a tekercs épp nem ismeretlen más kultúrákban és vallásokban sem, jellege mégis megkülönböztetetten zsidó. A korai keresztény írások felhasználták az akkori idők forradalmian új adathordozó formáját, a kódexet. Ez a codices többes száma volt, ami annyit tett: „ökölnyi”, vagyis azt jelentette, hogy az illető mű – kvázi – „kézikönyv”, hiszen kézben tartva is forgatható, nincs arra szükség, hogy asztalra fektessék és két kézzel tekercseljék. Minden érv a kódex mellett szólt, ám a zsidóság mégis kitartott az egyedileg, kézzel, fáradságos munkával előállított tekercs mellett, egészen a mai napig.
 
A Tóra természetesen könyv formában is hozzáférhető, de míg a szöveg a könyvben tördelve jelenik meg, a tekercs kezdet és vég nélkül bomlik ki a szemlélő, az olvasó előtt, akinek óhatatlanul az utazás jut az eszébe: mintha felszállna egy misztikus járműre, és haladna át korokon, történelmi helyeken – írja Rodman.
 
Midőn megragadjuk a Tóra-tekercs fogantyúit, s forgatjuk őket, különböző korszakok, helyszínek, nevek és parancsolatok vonulnak el tekercselés közben. A fizikai cselekvéstől bekerülünk magába a történetbe, kis híján szereplői leszünk annak. Az elénk táruló szépséges kalligráfiai panoráma vizuális élményben is részesít bennünket.
 
Egyes sávuoti olvasmányok is a Tóra szellemi végtelenségére utalnak. Az ünnepen számos közösségben olvassák fel az Akdamutot, amely költői tiszteletadás e végnélküliség előtt.
 
Azt szokták mondani, Sávuot első éjszakáján a mennyek kinyílnak. Ezúttal képzeljük el, amint széttekercselődnek!
 


Eddigi hozzászólások: 0











Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Tóra

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - Miért éppen tekercs?

Cikkek

• Hírek - A Soá korszakából való Tóra-tekercseket avattak Dnyepropetrovszkban
• Magazin - A Tóra műveinek láncolata
• Magazin - A bibliafordítások történetéből
• Magazin - A zsidó törvénykezés fája
• Videó - Mi az a Tóra? I. rész
• Videó - Mi az a Tóra? II. rész

Virtuális tanház

• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 23. - 1996. március -- Tóra a Hiltonban
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 26 - 1996. szeptember -- "Itt az új Tóra"
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 3. - 1991. január -- A tíz akció
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 31. - 1997. november -- Mire jó a Börésit?
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 5. - 1991. május -- Előszó: A Tóra adás ünnepe
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 5. - 1991. május -- A Rebbe szava: Most épp nem vagyok Arisztotelész!
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 5. - 1991. május -- Zsidó ünnepek: Sávuot
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 8. - 1992. március -- A Rebbe szava - az ellentétek egysége
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 8. - 1992. március -- Gyerekeknek - kapásból
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Mi inkább Isten, a Tóra vagy a Lélek?
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- A tóratanulás felsőbbsége
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- A Tóra tanulás Istennel szemben (+Ismétlés)
• Audió / Köves Slomó - Zohár - Szemelvények elemzése -- A tóratanulás
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 2. I.évf./30.szám -- HOGY ? HOGY NEM ? - Tóra – kezdőknek
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 31. II.évf./41.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: Ki írta Mózes ötödik könyvét?
• Könyv / Maimonidesz, Mose ben Májmon - Misne Torá - a zsidó jogtár -- A szeretet könyve I. - a tfilin, mezuza , tóratekercs szabályai
• Audió / Oberlander Báruch rabbi - A zsidó liturgia és ima gyakorlati és misztikus elemzése -- Áldások a Tórára
• Audió / ZSTSZ 2008 nyári szemeszter - A Zsidó vallás 13 hittétele -- A Tóra isteni eredetű
• Audió / ZSTSZ 2008 nyári szemeszter - A Zsidó vallás 13 hittétele -- A Tóra örökérvényű
• Könyv / 2003. február 14–16. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 3. -- Zsidó filozófia: Miért nem változhat a Tóra?
• Könyv / 2003. szeptember 12–14. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 4. -- Maimonidész: A tudás könyve - A Tóra-tanulás szabályai
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Dr. Moshe Katz: Rejtett kódokról a Tórában
• Könyv / - A zsidóság szótára -- T

Ünnepek

• Sávuot שבועות

Cimkék:
Tóra

Hírlevél jelentkezés



Auschwitz - létezik-e válasz a "nagy" kérdésre? Januárban lesz 64 éve, hogy felszabadult az auschwitzi haláltábor. Majdnem öt éven át működött az a németek által felállított auschwitzi lágerkomplexum, ahol a magyarországi zsidók legnagyobb részét kivégezték. A tábort 1945. január 27-én, pontosan 64 évvel ezelőtt a Vörös Hadsereg katonái szabadították fel. Az alábbi tanulmányban arról olvashatunk, hogy hogyan viszonyul a zsidó teológia Auschwitzhoz és a Holokauszt kérdéséhez. Van-e válasz a "nagy" kérdésre?

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkents a megfelelő nyílra!

Polgári naptár




Zsidó naptár


Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja mega következő polgári dátumot!