Menáchem Mendel Schneerson: Tartalmas élet
2008-09-15

Ladik Katalin költőnő válogatása következik a Tartalmas élet című könyvből, valamint a könyv egyes témái ihlette néhány saját verse:

A Tartalmas élet című könyv egyfajta válogatás, összefoglaló a köztiszteletben álló spirituális vezető és tanító, Menáchem Mendel Schneerson rabbi filozófiájából, annak a vallási vezetőnek a gondolataiból, akit világszerte csak „a Rebbe” néven ismertek. A lubavicsi Rebbe tanításai a haszidizmus téziseire épülnek, és noha zsidó vezető volt, univerzális gondolatokat fogalmazott meg, s arra szólította fel az embereket, hogy éljenek termékeny és erényes életet, és síkra szállt minden ember egyenlőségéért. Simon Jacobson rabbinak a Tartalmas élet című könyv szerzőjének az a célja, hogy a Rebbe legmélyebb tanításait is érthető formában tárja az olvasó elé, valamint hogy egyfajta gyakorlati útmutató legyen egy tartalmasabb élet megvalósításához.
Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

„mert lennie kell
Valaminek
amiért mindezt
érdemes
átszálló menetjegyet kér
egy másik életbe
kettős megálló:
még egyszer
ugyanott ugyanakkor
másképp
végállomás:
újra
ugyanott ugyanúgy
volt ereje és célja volt
száguldott a kijelölt úton
mert aki nagyon sokáig
akik várták
meghaltak vagy meg sem születtek
túl későn
vagy túl korán érkezik”
(Ladik Katalin: Metró versek, részlet)

A születés az Örökkévaló adománya. Míg a felnőttet az ember és a társadalom formálja, a gyermeket az Örökkévaló.

„Tele van holddal a holdi ember

a ruhája meg a füle is
s míg ezt mondja nekem
sok apró holdacska bújik elő
a szája körül”

„ Gyermek
Hold vagyok? Cipőben cipő cipőben.”
( Ladik Katalin)

A fiatalság lázadása nem más, mint az útmutatást kereső fiatalság segélykiáltása, aki választ vár az élet valódi kérdéseire: arra, hogy mi dolgunk a világon? Vagy hogy, mit is kezdjünk életünkkel?

„azok az aranyba zárt ketrecek

hol a lovak patáit sejtem
a fekete arany juhokat megszaggatnám
de hol az az istálló
hol kitombolhatnám magamat

Átmegy két tüzes gomblyukon

vagy egyazon gomblyukon kétszer
mert kell, hogy legyen valaki
akiből a világosság árad.
Rászánja életét
hogy ezt a gombot megtalálja”
(Ladik Katalin)

Miért vonzódik egymáshoz férfi és nő? A Biblia mondja:”És teremtette az Örökkévaló az embert az ő képére, … férfinak és nőnek teremtette őket.”1. A bölcsek ezt így magyarázzák:”Egy ember két arccal.”2. Az Örökkévaló egynek teremtette majd kettéválasztotta őket, és így a kettő egyesülhet, és újra eggyé válhat.

„Mennyei jegyesség

Árnyéktalanul bolyongunk
Nőből nőbe
Férfiból férfiba.”
(Ladik Katalin)

Intim együttlét. A szexualitás szentsége. A Biblia „megismerésnek” nevezi a szexualitást. Ha a szexualitást nem megfelelő módón éljük át, az csak akadályozza azt a képességünket, hogy megtapasztaljuk az igazi „megismerést”: ha közel vagyunk, amikor távol kellene lennünk, távol leszünk akkor, amikor közel kellene lennünk.
„Hajnalig kitakarva

Mint Ariel a vacsora előtt
Zokogtam: "Gyere!"
Utána megfürödtünk.
Hajnalig vártuk, hogy meghalunk egymásban.”
(Ladik Katalin)

A férfi és a nő olyan, mint a tűz. Ha köztük van az Örökkévaló, egyesülnek, ha nem, fölemésztik egymást. (Talmud, Szotá 17a.)

„Álom, hosszú, fehér

Örökké tartó virradat vagy bennem,
Sohareggel, hosszú, fehér.
Borulj fölém, fulladj belém.
Kősivatagban villámként csapjak beléd,
Tó legyek, keserű, fehér.
Borulj fölém, fulladj belém.”
(Ladik Katalin)

Több ezer évnyi férfiuralom után eljutottunk a nők korának küszöbére, mikor a nők egész kiválóságukban megmutatkozhatnak, és az egész világ felismeri a férfi és nő közötti harmóniát. (A Rebbe)
A Rebbe a modern feminista mozgalmat jóval megelőzve, messzemenő megértéssel írta körül a mai nő szerepét. 1952-53-ban megalapította a Lubavicsi Nők Szervezetét. A nő igazi felszabadítása nem azt jelenti, hogy a nők egy férfivilágban keresnek egyenlőséget, hanem azt jelenti, hogy szabadítsuk fel a nő személyiségének isteni eredetű női tulajdonságait, s használjuk fel azokat az egész emberiség érdekében. A nőknek ki kell állniuk jogaikért, mer a világnak erre a maga egyetemes jóléte érdekében szüksége van.
Öregedés és visszavonulás. Az élet megpróbáltatásai, kihívásai feltárják a lélek legbelsőbb dimenzióját.
Ha az ember elér egy bizonyos kort, és egyszer csak bejelenti, hogy visszavonul, fel kell tennünk a kérdést: Mitől? Az ambíciótól? A kreativitástól? A lelkesedéstől? Ez a fajta hozzáállás azt jelenti, hogy az illető egyszerűen a halálra készül. Önmagában az a tény, hogy az Örökkévaló ad valakinek egy újabb napot, azt jelenti, hogy az illető még nem teljesítette élete küldetését, hogy még teendője van ezen a világon.

„Belépem a fényt
Fátyollétem emléktelen.
Ám a vízben lúdbőrző hold testet ró rám,
visszatérjek a nagy Ugrásból, ne porladjak szét
fényhomokká, legyenek emlékeim,
tudjak újra minden pillanatban borzongani.

Belépem hát az érzést
tudjak minden pillanatban fényhomokká,
legyek magam magamtól borzongás,
ne lavórban ülő szárnyas asszony
ne emléktelen örökkévalóság.”
(Ladik Katalin: Szitakötő)

Halál és gyász. A haláltudat is hozzásegíthet egy tartalmasabb élet megvalósításához, hiszen a halál is csak az energia egy másik formája. Cselekvéssé kell formálunk a fájdalmat, a könnyeket fejlődéssé. (A Rebbe)

„Nézem a kőben: nincs.
Nézem a fában: nincs.
Lélegző dombok húsa alatt
a pirkadat fájós repedéseiből
elnő tőlem egy-egy szokás hűsége.
Ezüstben arcomon arcod.
Pikkelyeivel havazik.
Behavazott sötét zokogásom.”
(Ladik Katalin: Csiga)

Szükségállapotban élünk, amelyben a zavarodottság tűzvészei dühöngnek. Tűz esetén mindenkinek kötelessége segíteni embertársainak. (A Rebbe)
Tudomány. „A technika azt az isteni energiát csapolja meg, amely a teremtés pillanatától fogva jelen van a természetben.” (A Rebbe)
Az utóbbi néhány nemzedék során jelentkező, elsöprő technikai változások összecsengenek a misztikus írások klasszikusa, a kétezer éves Zohár néhány jóslatával, miszerint 1840 az „alacsonyabb bölcsesség” kitörésének esztendeje lesz – a fizikai mindenség megértésének ugrásszerű fejlődéséé. S fokozódni fog a „fennkölt bölcsesség”, a lelkiség, amely igaz egységre sarkalja majd világot, s a végső megváltás felé vezet.(2)
E kétfajta bölcsesség fokozódása – az észé és a léleké – nyilvánvalóan végbement; amiben hiányt szenvedünk, az a tudás e két szférájának egységbe rendezése.

„Örökkévalóság
A téridő húrjain fennakadt Ige.

Örökké valóság
Mennyi apró mozdulat az égbolt!”
(Ladik Katalin)

Az Örökkévaló. Az abszolút valóság.
Minden alapzatnak alapzata, minden bölcsességnek oszlopa tudni, hogy létezik egy Első Lét, amelyik mindenfajta létezést létrehoz. (Maimonidész, A Tóra alapjainak szabályai 1:1.)
Az Örökkévaló oly módon teremtette a világmindenséget, hogy abban saját létezésünket alapvető realitásként fogjuk fel, az istenséget pedig valamifajta újszerű és szerzett tulajdonságnak. Szerepünk, hogy a felfogás egy egészen új szintjére érjünk, ahol az istenesség az abszolút realitás, és mi vagyunk az új teremtmények, az isteni kifejeződés formái. (A Rebbe)

„Itt.
Árnyékot horgolok a fényből érkezőnek.

Ha eljutnék ~ száguldó üresség ~
test nélkül megélni magamat!
Szűkül az égbolt,
beszippant fekete torka.
Visszahív-e engemet a Szikra,
árnyék-létemben lehessek azzá,
ami fénylényként lehettem volna:
sziklarajzon madár ~ téridőikra.”
(Ladik Katalin: Tollaskígyó)

Azt tudjuk, hogy létezünk, de azt is tudjuk, hogy egyetlen érvünk sem szól amellett, hogy léteznünk kell. Az Örökkévaló tökéletes valóságát semmiféle módon nem érintené, ha egész létezésünk soha meg sem történt volna.
Az Örökkévaló létezése túl van az általunk ismert valóság fogalmán, ugyanakkor azonban tartalmazza ezt a valóságot. Az, hogy az Örökkévaló egyszerre véges és végtelen, egyszerre anyagi és transzcendens, azért lehetséges, mert az Örökkévaló mindkét fogalom fölött áll; nem meghatározott és nem meghatározatlan. E misztérium fölött elmélkedve olyan gondolati régióba emelkedhetünk, amelyben az Örökkévaló szándékainak megfelelően kerülhetünk kapcsolatba Vele. Mivel az Ő akarata, hogy egyesüljünk Vele, ezért teremtette meg azokat az eszközöket, amelyek révén ezt megtehetjük. Ez a folyamat óvatos kérdésfeltevésekkel kezdődik, majd létünk fájdalmaival való gyötrődések után eljutunk a végső értelem kereséséig. Egyes kérdéseinkre megtaláljuk a választ, ám közben újabb kérdések fogalmazódnak meg bennünk; amelyekre mind mélyebb és mélyebb válaszokat kapunk, mígnem végezetül kapcsolatba kerülünk és egyesülünk az Örökkévalóval. Eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy az Örökkévalót nem határozhatjuk meg; belátjuk, hogy Ő fölötte áll minden meghatározásnak, még a „meghatározhatatlan” fogalmának is.
És ez a végső egyesülés az Örökkévalóval.



Eddigi hozzászólások: 1