Birkát kohánim, a papi áldás

A Nászó szakaszban olyan sorokat olvashatunk, amely a mai napig imáink részét képezi.

Mivel az előző héten szombaton a diaszpórában, vagyis Izraelen kívül még sávuot volt, Izraelben pedig egyszerű szombat, elszakadt egymástól az Izraelben és a külföldön olvasott hetiszakasz. Míg Izraelben már a Beháálotchá hetiszakasz kerül sorra, addig a diaszpórában még az eggyel korábbi Nászó hetiszakaszt olvassák. Ennek az az oka, hogy ünnepnapon az ünnepre előírt szakaszt olvassák fel akkor is, ha az ünnep szombatra esik. Így az adott héten nincs hetiszakasz. Izraelben azonban sávuot ünnepe csak egynapos, így a sávuot napját közvetlenül követő szombaton már a megszokott rend szerint olvasták a soron következő hetiszakaszt a Tórából.

A Nászó szakasz beszél tisztaságról és tisztátalanságról, hűtlen asszonyról és názirokról. Mielőtt a szöveg rátérne különféle szentélybeli áldozatok részletezésére, egy olyan részletet olvashatunk, amely a mai napig imáink részét képezi:

Szólj Áronhoz és fiaihoz, mondván: Így áldjátok meg Izrael fiait, mondván nekik: Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrizzen meg téged; világíttassa az Örökkévaló neked az ő színét és könyörüljön rajtad. Fordítsa feléd az Örökkévaló az ő színét és adjon neked békét. Tegyék nevemet Izrael fiaira és én megáldom őket. (M.IV. 6:23-26)

Nem más ez, mint a birkát kohánim, a papi áldás, melyet Áron főpap leszármazottai mondanak el a zsinagógában különféle alkalmakkor, illetve az édesapák ezzel áldják meg gyermekeiket minden péntek és ünnep este, más hagyományok szerint csak jom kipur előtt, valamint az esküvőt közvetlenül megelőzően.

A szertartást nesziát kápájimnak, vagyis a kézfej felemelésének is nevezik, mivel a kohénok felemelt kézzel, jellegzetes kéztartással mondják el a szöveget. Jiddis eredetű szóval düchenolásnak nevezik. A Szentély idejében a papok egy duchánnak nevezett emelvényen mondták el nap mint nap ezt a szöveget, innen ered ez a kifejezés. Az Örökkévaló lehetőséget adott Áron főpap férfiági leszármazottainak, hogy a közösség felé továbbítsák az isteni áldást, így ez a zsinagógai imarend egyik legfelemelőbb pontja, mivel az egész közösség „isteni ölelésben” részesül általa.

 

Ma Izraelben legtöbb közösségében minden nap, máshol csak szombaton és ünnepnapokon mondják el a birkát hákohánimot. Izraelen kívül askenáz közösségekben csak ünnepnapokon, szfárádi közösségekben gyakran minden szombaton elhanzgik. Az Ámidá főima ismétlésének részeként kerül sor az áldásra. Ha a közösségben nincs jelen kohén, vagy az adott napon nem szokás a düchenolás, akkor az előimádkozó olvassa fel az áldást az ima szövegének részeként.

A birkát hákohánim előtt a kohénok leveszik a cipőjüket, és megmossák a kezüket. Az áldáshoz táleszba burkolóznak, a közösség felé fordulnak, és egy áldás után az előimádkozó után hangosan mondják a szöveget a tálesz alatt feltartott kézzel. Az előimádkozó szavanként mondja előre a szöveget, a kohénok pedig hangosan utánamondják, hagyományos dallammal. Mivel a hagyomány szerint a szöveggel és az előretartott kézzel Isten áldását közvetítik a nép felé, szokás állni ez idő alatt. Nem illendő elfordulni, viszont ránézni sem szabad a kohénokra; a férfiak táleszukba burkolóznak, és a kisgyermekek csatlakoznak hozzájuk. A közösség ámennel válaszol.

A szöveg három rövid áldásból áll. Az első a materiális javakról, testi egészségről, jóllétről szól, a második az emberi kapcsolatainkra utal, a harmadik pedig, mind közül a legmélyebb, mely arról beszél, hogy az Örökkévaló az a szülő, aki felénk fordítja az arcát, akinek fontosak vagyunk, aki törődik velünk. Lát és hall minket, odafigyel ránk, és ő ad nekünk békét. Magunkkal és másokkal egyaránt.

Az Álter Rebbe azt írta híres művében (Sulchán Áruch Háráv), hogy a papi áldás elmondásához különleges örömre van szükség. Amíg azonban az emberek, köztük a kohénok is mindig csak a megélhetésük után szaladnak, még szombaton is ezzel vannak elfoglalva gondolatban, addig valóban csak a legnagyobb ünnepekkor szabad elmondani, amikor az ünnep és a közeledő lakoma adta boldogság lehetővé teszi ezt. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneersohn rabbi azt írta, hogy az Álter Rebbe ettől függetlenül szerette volna bevezetni, hogy minden nap elhangozzon a papi áldás, de valami mindig megakadályozta ebben. Érdekes, hogy a Vilnai Gáon is megpróbálta bevezetni a közösségében e szokást, ám azon a napon, amikor elhatározta, hogy másnaptól elhangzik az áldás minden reggel, letartóztatták. Legkiemelkedőbb tanítványa, a volozsini Chájim rabbi próbálta meg évekkel később bevezetni ugyanezt, neki pedig a zsinagógája égett le másnap reggelre. Mintha az Ég akadályozta volna őket…

Mivel a Talmud azt írja, hogy az áldás azokra is vonatkozott, akik a mezőn teljesítendő munkájuk miatt nem tudtak részt venni a Szentélyben az áldásmondás szertartásán, úgy, mondta a Rebbe, az izraeli düchenolás az egész világra kihat. Ha pedig eljön a végső megváltás, akkor minden zsidó Erec Jiszráelben él majd, és a felépülő Szentélyben nap mint nap hangzik majd el a kohénok áldása. Adja Isten, hogy ez minél hamarabb, még napjainkban bekövetkezhessen!

 

zsido.com

 

Forrás: chabad.org

 

Bár Saul és Joel filmsorozata véget ért, a tavalyi magyarázatok természetesen idén is érvényesek. A Nászó hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez és további magyarázatok megismeréséhez kattintson ide. A kisfilm segítségével nézőink ellátogathatnak a bibliai Simson (Sámson) sírjához is.

  • Küldés emailben