Tevékenység

A csíráktól a gyümölcsökig 
A világszerOLYMPUS DIGITAL CAMERAte sokezer közösségnek testi-lelki segítséget nyújtó Chábád Lubavics mozgalom 1989-ben kezdte meg működését Magyarországon. A néhai lubavicsi Rebbe, Mendel Schneerson rabbi küldötteként Oberlander Báruch rabbi és felesége, Batsheva Budapestre költöztek, hogy a hazai zsidó közösségnek segítséget nyújtsanak. A Chabad mozgalom az elmúlt 18 évben több tízezer embert ért el, és segített hozzá ősei kultúrájának és vallásának megismeréséhez. Könyvkiadásával, felnőtt és gyermekoktatási programjaival, szociális segítségnyújtásával sok-sok ember életét változtatta meg. 2004 májusában ezek az emberek hozták létre az EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget, amely a hagyományokhoz való ragaszkodást és a világ felé való nyitott ságot tűzte zászlajára. A hitközség Köves Slomót választotta vezető rabbijává. Az EMIH és a Chábád azóta is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy minden magyar zsidó közelebb kerüljön ősei hagyományaihoz. Mindkét szervezet állami támogatás nélkül, magánadományokból és pályázatokból tartja fenn magát. A Bét Menáchem héber-magyar kéttannyelvű iskola a maga nemében egyedülálló az országban. Oktatási intézményeink a kiváló vallási oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a színvonalas világi oktatásra is.

A gyermekeké a jövő OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A gyermekek és fiatalok oktatása a záloga a zsidóság jövőjének. Az Or Avner nemzetközi iskolalánc Gán Menáchem bölcsődéje és óvodája, illetve a Bét Menáchem iskolája melynek biztosítéka az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumával folytatott együttműködés. Intézményünk a gyermekeket családi és vallásgyakorlati hátterüktől függetlenül fogadja, tanulóink között héber és angol anyanyelvűek is találhatók. Az intézményen kívüli gyermekek számára is szervezünk programokat. Ilyenek például kézműves foglalkozásaink: a sófár-készítés, a maceszsütöde és a különböző ünnepi rendezvények, mint például a purimi álarcosbál. A „Zsiközi” programban magyar és héber nyelven játékos keretek közt oktatunk hat- és tízéves kor közötti gyermekeket. Említést érdemel még a bár és bát micva oktatási programunk, melynek keretei közt felnőtté válásuk megünneplésére készítjük fel a fiatalokat. A nyári szünetben Gán Izrael táborunkkal teremtünk vidám zsidó környezetet a gyermekeknek.

Oktatás nem csak gyerekeknek Picture 004 (Small)

Amíg fontos feladatunknak tekintjük a gyermekek oktatását, nem feledkezünk meg az idősebb korosztályokról sem. Az elmúlt hatvan évben sokaknak nem adatott meg a lehetőség saját hagyományainak megismerésére, a zsidó tudományokban való elmélyülésre. 1998-tól, a Pesti Jesiva megnyitásával olyan magas szintű zsidó oktatási lehetőséget biztosítunk, melyre közel hatvan éve nem volt példa Magyarországon. Jesivánkban egyaránt tanulnak – egyéves program keretében – tengerentúli és izraeli diákok, illetve olyan hazai fiatalok, akik a Tóra, a Talmud, a zsidó jog és filozófia tanulmányozásával kívánják tudásukat fejleszteni. Lehetőség van személyes tutor igénybevételére, akivel mindenki az őt leginkább érdeklő témában mélyedhet el. Az ortodox rabbi-képzés megújításának első eredménye volt 2004-ben az a történelmi esemény, amikor 60 év után először avattak ortodox rabbit Magyarországon, mindezt Izrael főrabbijának és a magyar köztársasági elnök részvételével. 2003-ban nyitotta meg kapuit a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme, amely magas színvonalú, jól kidolgozott oktatási struktúra keretében lehetőséget nyújt felnőtt hallgatók számára, hogy első kézből ismerkedjenek meg a Talmud, a zsidó filozófia, a kabbala világával és a zsidó történelemmel. Ennek a programnak a keretében már többszáz résztvevő fedezte fel zsidó örökségét.

A közösség egy nagy család

07x (Small)Közösségformáló programjaink sokrétű lehetőséget biztosítanak arra, hogy fiatalok és idősek egyaránt ne csak tanuljanak, hanem át is éljék a zsidó élet ízét. Évente kétszer rendezünk „sábáton”-t, hétvégi szemináriumot Budapest környéki szállodákban. Gyermekek és felnőttek egyaránt átélhetik a szombat különleges hangulatát, és egy elvarázsolt atmoszférában barátságokat, nem egy esetben életre szóló kapcsolatokat köthetnek egymással pilisi illetve Duna-parti rendezvényeinken. Nyaranta szervezünk vidéki és külföldi zarándokutakat, melyek szellemi megújulást adnak a résztvevőknek. 2005 óta működik Hanna klubunk, melynek több, mint kétszáz női tagja havonta találkozik színes programok keretében. A Hanna klub különleges lehetőséget nyújt zsidó nők, asszonyok számára, hogy megismerjék egymást és önmagukat. 2005-ben külön közösséget hoztunk létre a Magyarországon élő többszáz izraeli család és diák részére. E közösségnek saját rabbija van Raskin Smuél rabbi személyében, és sok önálló programot is szerveznek.

A fiatalságban az erő zstsz07 002 (Small)

Fiatalok számára rendezett programjaink, kirándulásaink, táboraink azt mutatják meg az ifjúságnak, hogy a zsidóság életcentrikus tanítása minden szempontból boldogabb és kiegyensúlyozottabb jövőt biztosít. Már csak azért is fontosak ezek a programok, mert az oktatásnak nem csak a tanteremben, hanem az élet minden területén érvényesülnie kell. A hétköznapi programjainkon túl szombatonként rendezvényeink a zsinagógáinkban zajlanak. A hagyományos zsinagógai szombat-fogadást ünnepi vacsora követi, ahol egymást váltják a dalok és beszélgetések.  

Határon innen és határon túl… menachem_brit_mila_web-73

Az budapesti közösség mellett nem feledkezünk meg a vidéki és a határon túli közösségekről sem. Rabbinövendékeink nagyünnepekkor közösségeket látogatnak, és rabbi- illetve kántor-feladatokat látnak el. Mohélunk gyakran látogat el ezekbe a közösségekbe, hogy újszülött fiúkat vegyen fel Ábrahám szövetségébe.menachem_brit_mila_web-73 2005-ben alakult meg a Közép-kelet Európai Rabbik Tanácsa (KERT), mely szervezet elsősorban fiatal, fejlődő közösségeket irányító ortodox rabbikat és közösségi vezetőket tömörít. Ez a platform – tömörítve a hasonló háttérrel rendelkező közösségeket – érdekvédelmi szervként is működik. A KERT a nemzetközi kapcsolattartást professzionális szintre emeli, és vallási téren útmutatást ad a regionális közösségeknek. A KERT tagjai között megtalálható Magyarország mellett Bulgária, Horvátország, Szerbia, Szlovákia, Csehország, Ausztria és Kárpátalja zsidó közösségeinek vezetői.

Az ünnepek íze ED7E8490_RJ (Small)

Igyekszünk eljuttatni az ünnepek hangulatát zsidó otthonok ezreibe. Különleges ünnepi összejöveteleinken, közösségi széder-estéinken, nyilvános hanukai gyertyagyújtási ünnepségeinken, lág baomeri piknikjeinken és purimi álarcosbáljainkon minden évben sokezer ember éli át a zsidó ünnepek hangulatát.    

 

A könyv népe

zsidoujevimarendje (Small)nyvkiadás nélkül nincsen oktatás. A zsidó klasszikusok: a zsidó imakönyvek, a peszáchi haggáda, a zsidó biblia lefordítása és kiadása első volt projektjeink közül. Az elmúlt tizennyolc évben a magyar nyelvű klasszikus zsidó könyvek nagy részét a mi könyvkiadónk tette elérhetővé a magyar zsidóság számára. A zsidóságot nem véletlenül nevezik „a könyv népének” – kicsiknek és nagyoknak elengedhetetlenek a könyvek ahhoz, hogy elmélyüljenek a zsidó hagyományokban és tudományokban. A több tucat, már kiadásra került könyv és könyvsorozat után jelenleg egy nagyterjedelmű magyar nyelvű Talmud kiadáson, illetve Rási bibliakommentárjainak kiadásán dolgozunk. Több, mint tízezer példányban évente kiadjuk a Zsidó naptárat és útmutatót, amely több, mint százötven oldalon az egész év tudnivalóit ismerteti a laikusok számára is érthető módon. Az Egység időszaki folyóiratunkon, a Gut Sábesz hetilapunkon, a zsido.com weboldalunkon, illetve az ötezer emberhez hetente eljutatott elektronikus hírlevelünkön keresztül határok és fizikai korlátok nélkül ismerkedhet bárki bármikor a judaizmussal és programjainkkal.

 

Senki sem marad ki Brith in Vashvari (44)

Szociális és jótékonysági tevékenységünkkel megtaláljuk a rászorulókat. CEDEK Szeretetszolgálatunk több tucat családot segít rendszeresen természetbeni juttatással. Ellátogatunk az öregek otthonába és kórházakba, barátságos zsidó légkört varázsolva az idős és beteg emberek köré. Diákoknak ösztöndíjat, ifjú házasoknak anyagi segítséget nyújtunk. Börtönlátogatásaink során a zsidó rabok testi és lelki szükségleteiről gondoskodunk. Alkalmanként önkénteseink ruha- vagy élelmiszerosztási akciói olyan nagyszabásúak, hogy túlmutatnak a zsidó közösség határain, a társadalom egészét segítve.  

Kultúra 2006_0611sportnapMakkabi0072 (Small)

Kulturális programjaink keretében a zsidó élet legkülönbözőbb teréről hívunk meg vendégelőadókat, sporteseményeket szervezünk, és különböző kirándulásokon a nagy múltú hajdani magyar zsidó történelemmel ismerkedünk.    

 

Az első lépés a zsidóság felé

Mindannyiun09 (Small)kban ott van az a szikra, amely spirituális kibontakozást, biztosabb identitást keres. Sokan azonban nem találják az utat, vagy talán nem is tudják igazán, mit is keresnek. „Outreach” programjaink olyan embereknek adják meg az első lépés lehetőségét, akik talán maguktól soha nem jutnának el a zsinagógához vezető útig. Az évente megrendezésre kerülő Sziget Fesztiválon és különböző más szabadtéri eseményeken a legkülönbözőbb keretek között nyújtunk lehetőséget a közeledésre.    

 

A rabbinátus rabbik(2)

Hitközségünk rabbijai a zsidó vallási élet minden területén szolgálatot tesznek azért, hogy a vallásos élet gyakorlása minél könnyebb és elérhetőbb legyen. Hitközségünk 2005-ben Magyarországról elszármazott külföldi támogatók megnyerésével új, gyönyörűen felszerelt modern mikvét, rituális fürdőt avatott. Hitközségünk biztosítja Magyarország egyetlen mohélját, hivatásos körülmetélőjét, aki az izraeli rabbinátusnál és egészségügynél vizsgázott. Rabbijaink ifjú párok zsidó esküvőjét celebrálják. A 2006-ban alakult Magyar Kóser Központ Egyesület mindent megtesz a kóser termékek minél szélesebb körben való elterjedéséhez, rabbijaink kóser termékekhez biztosítanak felügyeletet. A központ alelnöke Nógrádi Bálint. Rabbinikus bíróságunk temetéseket celebrál, biztosítja a vallási előírásoknak megfelelő válások megszervezését, és szükség esetén vallási bíróságként működik. Rabbijaink egyedülálló munkakapcsolatot tartanak fenn az izraeli rabbinátussal, amely Magyarországról a mi igazolásainkat fogadja el. Meghívásunkra 2004 óta kétszer is hazánkban járt Jona Metzger, Izrael állam főrabbija, aki kiemelten szívén viseli a hazai zsidóság sorsát.

 

A jövő zsidó meditáció

Az elkövetkező években tovább szeretnénk bővíteni tevékenységi körünket. Céljaink megvalósításához szükségünk van az Ön anyagi és szellemi segítségére is. Kérjük, látogasson el hozzánk, tisztelje meg jelenlétével szombati asztalunkat, vegyen részt valamelyik előadásunkon, és tegye lehetővé, hogy munkánkat sikerrel folytassuk. Közös erővel Magyarországot újra a zsidó élet és oktatás virágzó központjává tehetjük.      

 

 

 

Tevékenységi körök:

1. Oktatás ‘Bét Menáchem Oktatási Központ’

Bét Menáchem Gyermekoktatási Központ a Belső-Erzsébetvárosban található. Itt működik az Erzsébetvárosi Bét Menáchem héber-magyar két-tannyelvű általános iskola, óvoda és bölcsőde. Az intézmény 2012-ben nyerte el az akkreditációt, az országban egyedüliként folytat héber-magyar két-tannyelvű oktatást már bölcsődés kortól kezdve. Az intézmény különlegessége az iskola előkészítő évfolyam, amely lehetővé teszi, hogy az óvodát befejező gyerekek maximális felkészültséggel kezdhessék meg iskolai tanulmányaikat. Az intézmény elődjét, a 12. kerületben működő Gán Menachem óvodát, 1996-ben alapította a Chabad Lubavics Alapítvány. Az intézményben a kezdetektől magyarul és héberül folyik az oktatás. Egyformán nagy hangsúlyt fektetnek a zsidó hagyományok ápolására és a magas színvonalú világi oktatásra. Oktatási arc poeticájukban ez áll: „Hisszük, hogy a minden gyermekben megtalálható tehetség fejlesztésével és ápolásával komoly eredményeket érhetünk el. A tárgyi tudás átadásán túl komoly erőfeszítéseket teszünk az erkölcsi értékek elültetésére, a megfelelő viselkedés-minták továbbadására, valamint a tanulási képességek fejlesztésére.” Az óvoda-iskola igazgatója Oberlander Batsheva rebbecen. Az oktatási programokért Glitzenstein Sámuel rabbi felel. Weboldal: www.zsidoiskola.hu

‘Alef Kids Ifjúsági Klub ‘

A zsidó gyermekakadémiának is nevezett Alefkids célja, hogy a gyermekeket interaktív oktatási módszerek alkalmazásával hozza közelebb a hagyományokhoz, ismerteti meg velük az ünnepeket és vezeti be őket a héber nyelv alapjaiba. A 3 és 12 év közöttiek számára szervezett vasárnapi iskolában korosztályos bontásban vesznek részt a gyerekek kézműves foglalkozásokon, és dalokkal, játékokkal színesített programokon. A program vezetője Hurwitz Dvora Lea rebecen. A zsidó vallás előírásai szerint a 12. életévüket betöltött lányok és a 13. életévüket betöltött fiúk felnőtté válnak, spirituális szempontból már nem gyerekek, maguk felelnek a saját tetteikért és kötelesek betartani a micvákat,. Az ő számukra szervezett Bár és bát micva klubban lehetőség nyílik arra, hogy életük e sorsfordító eseményéhez közeledő gyerekek hetente egy alkalommal találkozzanak, és a foglalkozásokat vezető rabbi vezetésével megismerkedjenek a zsidó vallás alapjaival. A gyerekek speciális projekteken keresztül nyernek betekintést a zsidó élet mindennapjaiba és lehetőségük nyílik rá, hogy aktívan részt vegyenek a közösség életében. Weboldal: www.alefkids.hu

‘Zsidó Tudományok Szabadegyeteme’

A ’90-es évek végétől nagy sikerrel megtartott nyári szabadegyetem kurzusok, a JesiVakáció tanfolyamok gyümölcseként alakult 2003-ban a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme (ZSTSZ) azzal a céllal, hogy színvonalas keretek között nyújtson lehetőséget a zsidó tudományok megismerésére minden olyan felnőtt érdeklődő számára, akinek nem adódott meg a lehetőség, hogy a zsidó tudományokban magas szinten elmélyedjen. A ZSTSZ olyan átfogó tanfolyamokat, szemináriumokat szervez, amelyek a zsidó gondolkodást eredeti, autentikus formájában ismertetik meg a hallgatókkal. Az intézménynek nem a diplomaosztás a fő célja, sokkal inkább egy, mindenki számára nyitott egyetem kialakítása, ahol a tanulási módszer lényege a téma vitával és közös beszélgetéssel történő megértése, elemzése. Az egyetemi szintű képzés keretében minden évben három szemeszter indul. Az évközi szemeszterek heti kétszer két órában, a nyári intenzív szemeszter pedig két héten át minden nyújt lehetőséget az érdeklődők számára, hogy elmélyedjenek a klasszikus zsidó tanokban. A tematikában szerepel egy-egy kiválasztott témakör (szokás, szertartás, fogalom) történetének, bibliai megjelenítésének, filozófiai és misztikus hátterének, illetve gyakorlati megjelenésének áttekintése. A Szabadegyetem hallgatói elsősorban a fiatalabb korosztályból kerülnek ki, de kortól függetlenül minden hallgatót szívesen látnak. Megnyitásával egyidejűleg a Szabadegyetem, tankönyvsorozatot is indított, A Zsidó Tudományok – Fejezetek a klasszikus forrásokból címmel.

‘Atid Ifjúsági Szervezet’

2013 szeptemberben indult az EMIH új ösztöndíj programja, Átid, azaz jövő néven. Jövő, mert a jövő nemzedékének oktatásáról szól. Az Hitközség mindazoknak, akik a meghirdetett oktatási programok bármelyikén heti kétszer két órában részt vesznek, havi 130 dollárral járulunk hozzá, hogy tanulmányait gondtalan körülmények között folytathassa. A programok keretében lehet tanulni a Zsidó Tudományok Szabadegyetemén, de van héber ulpán is, illetve kehet a heti szakaszról, a Tányáról vagy akár Hálácháról is tanulni. Az Átid vasárnap első alkalommal választott tisztségviselőket azóta, hogy a tanfolyam március 8-án az EMIH támogatásával ifjúsági szervezetté, formailag egyesületté alakult. Vezetősége jelenleg öttagú, egy elnökből, két alelnökből áll, akik közül egyikük általános alelnök, másikuk pedig a sajtókapcsolatokért felel, valamint egy az antiszemita megnyilvánulásokkal foglalkozó és egy programszervező felelős egészíti ki a csapatot. Az új tisztségviselői kar feje, az Átid elnöke Kovács Gergely lett, aki elmondta, kezdettől fogva, azaz tavaly szeptembertől járt a tanfolyamokra, elsősorban a héber nyelvi modulokra, ahol tanára Glitsenstein Smulik rabbi volt. Már régóta szeretett volna részt venni az egyesület munkájában, ezért nagyon örült, hogy elnöknek választották. Lőcsei András a ZSTSZ tanfolyamaira jár, általános alelnökként lett az Átid vezetőségének tagja, mint mondta, nagyon örült a megválasztásának. Tervei között szerepel a különböző programok tervezése, készülődés a nyári táborra. A két alelnök közül ő az elnök helyettese, így összekötőként is dolgozik, kapcsolatot tart az elnök és a tagok között. Búzás Gergő épp egy tanfolyami előadásról jött ki, hogy a Gut Sábesz kérdéseire válaszoljon. Megválasztásáról elmondta, meglepetéssel, és büszkeséggel fogadta, hogy alelnökké választottak. Mivel hasonló érdeklődésű, mint az elnök, és régi barátság is köti őket össze, nagy terveik vannak, elsősorban olyan programok szervezéséről, amelyekbe az egész zsidóságot be lehet vonni. Az Átidba véletlenül jutott el, még tavaly szeptemberben. Korábban Izraelben élt, öt éve jött vissza, és kezdett a Thököly úti zsinagógába járni. Kisvártatva átment az óbudai közösségbe, ahol jobban érezte magát. Ott hallott először az Átidról, és némi érdeklődés után be is iratkozott. Vezetővé választásának azért is örül, mert a magánéletben hasonló karriert szeretne bejárni, pszichológusnak, esetlen kommunikációs szakembernek készül, és úgy érzi, mindkét területen nagyszerűen hasznosítani tudja majd a vezetőségben szerzett tapasztalatokat.

‘Hanna Klub’

A Hanna Klub abból a célból alakult, hogy a hazánkban élő zsidó nőknek olyan környezetet teremtsen, melyben barátságok kialakítása, a zsidó történelem, hagyományok megismerése révén magabiztosabb, nagyobb önbizalommal járó életvitel kialakítására lehet mód. A Klub óriási sikert aratott, és bátran állíthatjuk, hogy minden tag egy baráti társaságban második otthonra lelt. Egy-két havonta szoktunk összejönni. Helyszín: * Novotel Centrum szálloda elegáns Zsolnai terme * Különleges események alkalmával különleges helyszíneken találkozunk Minden zsidó nőt és lányt, kortól függetlenül, szeretettel várunk összejöveteleinken. Tagsági igazolvánnyal rendelkezők kedvezményeket kapnak, melyekről blog-unkon adunk információkat. Az összejövetelek rendkívül széles program ajánlatot nyújtanak: Batsheva Oberlander, rebbecenünk, az alkalomnak megfelelő, értékes információkkal vezeti be találkozóinkat. Rendhagyó módon, interaktív beszélgetések, külső vendégek és művészek, vagy klubtagjaink segítségével, szórakozva foglalkozunk az ismeretek igen széles skálájával tórától kezdve a zsidó nők mai helyzetének értékelésén át a gyereknevelésig. Klubnapjaink emberközeliek és protokollmentesek. Sokszor játszunk együtt aktuális témákat feldolgozva, máskor ünnepi asztalt teríteni tanulunk, főzünk, sütünk, száraz virágokból készítünk speciális asztaldíszeket, egészségünkről beszélgetünk szakértőkkel, pszichológussal értelmezünk egyes helyzeteket, énekelünk, táncolunk és még sok izgalmas dologgal töltjük értékesen időnket. Minden találkozón van tombola és gyönyörűen szervírozott ízletes kóser vacsora. A klub szervezője: Erdős Judit        E-mail: hannaklub@zsido.com Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/hannaklub?fref=ts

‘Pesti Jesiva’ 

A magyar zsidóság történelme során mindig büszke volt híres, kiterjedt és rendkívül magas színvonalú jesiva rendszerére. A II. világháború után még működött jesiva például Szombathelyen, Egerben, Pakson vagy Nyíregyházán, ahol még ekkor is sok száz diák tanult. Az utolsó magyarországi jesiva Soltvadkerten (Jakobovics rabbi vezetésével) 1956-ban zárt be. Ekkor ott még 50 diák tanult, akik tanáraikkal együtt disszidáltak. A magyarországi zsidóság szellemi életének felvirágoztatása és a magyarországi jesivák hagyományainak újjáélesztése érdekében a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület Budapesten „Pesti Jesiva” néven a zsidó tudományok oktatásának hagyományos elvein alapuló, felsőszintű oktatási intézményt alapított 1998-ban. Az intézmény abban a Vasvári Pál utcai zsinagógában folytatja tevékenységét, amely százhúsz évvel kifejezetten egy jesiva céljára építettek A Tóratanulás ugyan soha nem szűnt meg Magyarországon, de a hagyományos, jesivarendszerben, egész napos, intenzív tanulásra módot adó intézmény 1956-tól a Pesti Jesiva elindulásáig nem volt. A Jesivában a kezdő és haladó érdeklődők számára is egyaránt lehetőség nyílik a zsidóság megismerésére sokoldalú előadások keretében. Továbbá lehetőség van egy személyes tutorral való tanulásra. Ebben a hagyományos, un. chevruta módszerben egy kiválasztott témát a Jesiva egyik rabbinövendékével párban tanulmányoznak a hallgatók.

‘CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat’

A CEDEK Szeretetszolgálat célja, hogy minél több rászorulónak: betegeknek, időseknek, fogyatékkal élőknek valamint hátrányos helyzetűeknek és hajléktalanoknak – de ha éppen a szükség úgy hozza – menekülteknek, zarándokoknak, katasztrófák és háborús események áldozatainak részére nyújtson segítséget – nemre, korra és származásra való tekintet nélkül.

Az CEDEK létrejöttét nem más inspirálta, mint a segítségnyújtás egyetemes parancsa. Ez az eszmeiség egyaránt vonatkozik egyenként mindannyiunkra és kollektíven a közösségeinkre is. A CEDEK országos, illetve Európára is kiterjedő tevékenysége (a teljesség igénye nélkül) több területen is megjelenik.

A mélyszegénységben élő, éhező gyermekek száma hazánkban nő leggyorsabban az Európai Unió tagországai közül. De nem csak a gyermekek nem jutnak rendes ételhez, hanem azok sem, akik az utcán élik mindennapjaikat. Élelmiszergyűjtéssel és melegételosztással segítünk az éhezőknek.

Sokan nem tudnak mit kezdeni a már megunt, de jó állapotban lévő ruháikkal. Mi összegyűjtjük és eljuttatjuk a legmegfelelőbb helyre: lehet ez koraszülött csecsemőknek egy nagy bőrönd ruha vagy akár a hajléktalanoknak cipő, kabát. Mindig megtaláljuk a helyet, ahol szükség van rá.

A gyermek- és családvédelem keretében gyermekjóléti szolgáltatásokat nyújt a szeretetszolgálat. Ezek kiterjednek majd a játékadományozásra, a gyermekek beiskolázási nehézségeinek áthidalására, iskolai számonkérésre való felkészítésre, mint a sorsdöntő érettségi, napközbeni ellátásának támogatására.

Mivel a CEDEK fontosnak tartja az egyedülálló szülőknek nyújtott segítséget is, ezért a számukra kritikus időszakokban házi gyermekfelügyeletet, valamint napközis táborokat szervez.

A szervezet munkája itt nem ér véget, az indulást követő hónapokban a karitatív tevékenységüket kiterjesztik egészségügyi (megelőző ellátások, szűrővizsgálatok, orvostechnikai eszközellátás, gyógyszer-ellátás stb.), foglalkoztatási (magán munkaközvetítői tevékenység megszervezése), oktatási (ösztöndíj alapítása, szak-iskolai képzés, fejlesztő felkészítés stb.) és kutatási (támogatói illetve ösztönzői programok) területre is.

weboldal: www.cedek.hu

‘Egyetemi kurzusok’

Az EMIH rabbijai rendszeresen tartanak kötelezően, illetve szabadon választható kurzusokat különböző budapesti, illetve vidéki egyetemeken. Az ELTE jogi karán, a Római Jogi Tanszéken: Héber Jog. A Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetemen: Zsidó orvosi etika. A Debreceni Egyetemen: Zsidó orvosi etika.

2. Lap- és könyvkiadás

Az EMIH könyvkiadási tevékenysége a zsidó klasszikus irodalom magyar nyelvű megjelentetésére koncentrál. Az EMIH és a Chabad Lubavics mozgalom által működtetett szerteágazó könyvkiadás legismertebb darabjai: a magyar és fonetikus nyelvű zsidó imakönyvek, a peszáchi Haggáda, a zsidó Biblia. A több tucat könyv és sorozat után a könyvkiadás a Talmud egyes részleteinek, illetve Rási bibliakommentárjainak magyar nyelvű kiadására összpontosult. Több, mint tízezer példányban évente kiadják a Zsidó naptárat és útmutatót, amely több, mint százötven oldalon az egész év tudnivalóit ismerteti a laikusok számára is érthető módon. Az Egység időszaki folyóiraton, a Gut Sábesz hetilapon, a zsido.com és hitkozseg.hu honlapon, illetve a négyezer emberhez hetente eljuttatott elektronikus hírlevelünkön keresztül határok és fizikai korlátok nélkül ismerkedhet bárki bármikor a judaizmussal, valamint az EMIH programjaival.

3. Öngondoskodás

2012-re sajnálatosan megszaporodtak a magyar közéletben az antiszemita megszólalások, és egyre többen fordultak az EMIH-hez a zsidó közösség tagjai közül, mert szóbeli vagy tettleges atrocitás érte őket zsidó voltuk miatt. Az EMIH mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy felemelje hangját az antiszemitizmus ellen (pl: Molnár Oszkár, Barát Zsolt és Gyöngyösi Márton elleni feljelentés), és feltétlen híve az öngondoskodásnak. Így örömmel karolta fel a kezdeményezést, amely végül a Tett és Védelem Alapítvány megszervezéséhez vezetett. A Tett és Védelem alapítvány célja egyrészről a zsidó közösség védelme, akár jogi segítség, akár mediációs folyamat, akár aktív közéleti jelenlét révén. Másrészről a pozitív zsidó identitás és az öngondoskodás kultúrájának megteremtésével egy proaktív, összetartó és támogató közösség életre hívása. Az Alapítvány vezetője Bodnár Dániel, az EMIH vezetőségi tagja. Az Alapítvány egy közösségeken átnyúló egységesítő kezdeményezés. A kuratórium tagjai között vannak a Mazsihisz, a reform közösség és a szekuláris közösség tagjai és vezetői. http://tev.hu/

Szociális tevékenység

‘1. Rászorulók támogatása’

Az EMIH CEDEK Szeretetszolgálata több tucat családot segít rendszeresen természetbeni juttatással. Ellátogatnak az öregek otthonába és kórházakba, diákoknak ösztöndíjat, ifjú házasoknak anyagi segítséget nyújtanak. Börtönlátogatásaik során a zsidó rabok testi és lelki szükségleteiről gondoskodnak Rászoruló családok gyermekei a szociális szükség függvényében támogatott vagy ingyenes alapítványi helyen tanulhatnak a Bet Manáchem óvodában és iskolában.

‘2. Idősellátás’

2012-től az EMIH Olajág néven üzemelteti a korábban Arany Alkony néven ismert idősotthon láncot. A nyolc intézményt egyesíti ellátó intézményben a korábbi ökumenikus szemlélet mellett igény esetén kóser étkezést és zsidó vallásgyakorlati lehetőséget is biztosítanak. Weboldal: www.olajagotthonok.hu

4. Kiemelt kampányok

4.1. Az Óbudai Zsinagóga felújítása

2010. szeptember 5-én az EMIH ismét funkciójába helyezte Budapest legrégebbi, az óbudai Lajos utca 163. szám alatt lévő zsinagógáját, amelyet 1821-ben adtak át az akkori Zichy-birtokon. A Holokauszt után számos más zsidó tulajdonban volt épülethez hasonlóan ez a zsinagóga is állami kézbe került, egy ideig textilmúzeumként, majd a Magyar Televízió stúdiójaként funkcionált. Az EMIH 2010-ben vette át és látott neki adományokból az épület részleges felújításának; az ünnepélyes újjászentelésre 2010. szeptember 5-én került sor Jona Metzger izraeli askenáz főrabbi és Jákov Mergi izraeli vallásügyi miniszter, valamint számos magyar politikus és közéleti személyiség jelenlétében. A zsinagóga rabbija az EMIH vezető rabbija, Köves Slomó. kapcsolódó linkek http://obudaizsinagoga.hu

4.2. Elie Wiesel látogatása

A magyar származású, Nobel-béke díjas, világhírű író Elie Wiesel a Holocaust óta először, 200Wiesel BUD 11519. december 9-én érkezett Magyarországra, két napos hivatalos látogatásra. Több mint hat évtizeden át hű maradt fogadalmához, hogy nem látogat Magyarországra azután, hogy magyar csendőrök vagonírozták be Máramarosszigeten és Buchenwaldba deportálták. Pedig a legmagasabb, kormányfői szintről próbálták elérni, hogy elhatározását megváltoztatva Magyarországra látogasson. Wiesel végül is Köves Slomó vezető rabbi meghívását fogadta el, és az ő kérésére utazott Budapestre a magyarországi chabad mozgalom megalakulásának 20. évfordulójára. Elie Wiesel a 20. század egyik legjelentősebb zsidó szellemi vezetőjét, a világméretű lubavicsi mozgalom fejét, az 1994-ben elhunyt Menachem M. Schneershon rabbit egyik szellemi mentorának tekinti, és a lubavicsi mozgalom munkáját szerte a világon, így Magyarországon is figyelemmel kíséri és támogatja. Látogatásakor díszvendége és fő előadója volt a Magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége által közösen szervezett „Magyar – Zsidó Együttélés a Közös Jövőért” konferenciának. Találkozott vallási vezetőkkel, és emlékezetes beszédet tartott a Parlamentben.

4.3. Pozitív zsidó identitás kampány

„Zsidónak lenni jó” hirdették néhány éve az EMIH 1%-os kampányának plakátjai. Ez, és az ehhez hasonló kampányok célja elsősorban az, hogy a zsidóságot kiemeljék az antiszemitizmus és a holokauszt kontextusából, és a pozitív identitást, a zsidóság örömteli megélését erősítsék. Magyarországon a zsidók jelentős része pusztán a kirekesztés, a megbélyegzés mentén definiálja önnön zsidóságát ahelyett, hogy büszkén vállalná vallási és kulturális örökségét. http://www.youtube.com/watch?v=CjW8eAiVweY

4.4. Vidéki és határon túli közösségek támogatása

A magyarországi zsidó közösségek mellett igyekszik segíteni a határon túli, többségében magyar ajkú közösségeket. A nagyünnepek idején rabbinövendékeket küldenek azokra a településekre, ahol még van számottevő zsidó közösség, de már nincs rabbi, vagy olyan szakember, aki pl. Tórát tudna olvasni. Az imakönyvekkel, kóser étellel és szükség esetén Tórával felszerelkezett fiatalemberek visszatérő, szeretettel várt vendégek többek között a Felvidék több városában (Pl.: Dunaszerdahely, Érsekújvár, Galánta), Kárpátalján (Munkács, Ungvár). A vidéki zsidóság emlékezetének megőrzése érdekében a Debreceni Hitközséggel, valamint Mád és Debrecen Önkormányzatával közös projektet indítottak. A program célja egy olyan, emlékhelyekre felfűzött útvonal létrehozása, amely egyenként is és egymás után felkeresve is betekintést nyújt az egykori magyar zsidóság életébe, mindennapjaiba és pusztulásába. A program egyik központja a Mádi zsinagóga és rabbilakás, amely 2012. óta az EMIH üzemeltetésében áll.

4.5. Tóra tekercsek hazajuttatása

Az EMIH kampányt indított, hogy visszaszerezze azokat a Tóratekercseket, judaikákat és műtárgyakat, amelyeket a II. világháború idején raboltak el a nácik magyar zsidóktól. Ezek a kincsek később a Vörös hadsereghez kerültek, és azóta is az oroszországi Nyizsnyij Novgorodban őrzik őket. A kincsek jelentős része raktárakban áll, állapotukról senki nem tud pontosat. Az EMIH, a MAZSÖK-kel, valamint a Holokauszttúlélők szervezeteinek képviselőjével a Prágában rendezett kártérítési konferencián adta át követeléseit az orosz félnek Ebben együttműködésre hívják fel az Orosz Föderációt a nácik által elrabolt, és jelenleg Nyizsnyij Novgorodban tárolt, több ezer darabot számláló zsidó kincsek sorsának rendezésére: azok felújításához és hazajuttatásukhoz kérték az orosz fél együttműködését. Martonyi János külügyminiszter Köves Slomóhoz címzett levelében “az egész ország szempontjából fontos nemzeti ügynek” nevezte a kezdeményezést. “A műkincsek hazahozatalának, a jogos tulajdonosoknak való visszaszolgáltatásának, illetve újbóli rendeltetésszerű használatának elősegítése nemcsak feladatunk, hanem kötelességünk is” – fogalmazott a miniszter.

Bankszámlaszámunk:

Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány 10300002-20329172-70073285

Köszönjük, hogy SZJA 1%-val is segíti munkánkat:

Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Egyház) Technikai szám: 1287
Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány Adószám: 19663038-1-42

  • Küldés emailben