Békebeli Purimbálok

Egy vicc szerint úgy foglalhatjuk össze a zsidó ünnepek történetét, hogy „meg akartak minket ölni, nem sikerült nekik, együnk”. Ha nem is minden ünnepre, de Purimra mindenképpen igaz ez. Hatalmas, zajos ünnepségek és vidám családi lakomák keretezik az ünnepet, melyen a perzsiai zsidókra emlékezünk.

„Kiskoromban felöltöztem a cseléd ruhájába, bekötöttem a fejemet kendővel. Amikor a nagy­bátyáim hazajöttek a templomból, azt mondták: Mi újság, né­nike? – És én olyan boldog vol­tam, hogy nem ismertek fel!” – idézi fel Spindler Éva a ’30-as évek Budapestjének Purimjait. Éva néni családja a Józsefvárosban élt, egykori házuk és a hozzá csat­lakozó asztalosműhely ma is áll a József utcában. „Az iskolá­ban volt mindig purimi bál. Gyö­nyörűséges ruhákban mentünk, maszkkal az arcunk előtt.”

Nem maradhattak el a pi­rem­­spi­lek, a purimi történetet fel­­dol­go­zó színi előadások sem: „Egy­szer nagy megtiszteltetés ért, mert én voltam Eszter királyné, gyönyörű, hófehér ruhában, fá­tyollal. Egy másik iskolai elő­adáson ezt éne­keltük: «Ám a gonoszra jól vigyázz, Hámán ne­vénél rázd, rázd, rázd! Lám, a gonoszra szégyen vár, csúfosan pórul jár.» … Volt egy másik ének is: «Eszter királyné ad majd nékünk enni, Eszter ki­rályné ad majd nékünk enni a nagy ünnepén.»”

Ezzel el is érkeztünk az ünnep központi eleméhez, az evéshez: „Otthon nagy étkezés volt. Anyuka hatalmas kalácsot sütött, alul tizenkettes, aztán kilen­ces, hetes, hatos, ötös és hármas fo­nattal. Az otthoni gázsütőbe nem fért be, a péknél kellett meg­sütni. … Volt rengeteg sütemény, kindli [mákkal és dióval töltött édesség – a szerk.] és flód­ni is.” Diós hal, kocsonya, és főtt rizzsel-almával, hagymával töltött káposztalevél-tekercs, a ha­lipcsesz is került az asztalra.

„Aztán elkezdődött a kindli- és tortaküldés, a cselédek vitték el mindenkinek a tálakat” – idézi fel Éva néni a misloach ma­not, vagyis a slachmónesz küldés szokását „… egyszer vissza­kap­tuk a sajátunkat az uno­ka­test­véreméktől.

Megérkezett a cse­­léd, és azt mondta: a nagyságos asszonyék küldték. Kinyitottuk, és láttuk, hogy a miénk, de ad­digra már vagy öt házat megjárt, mire visszaért hozzánk.”                

  D. A.

  • Küldés emailben