A Keszthelyi Zsidó Hitközség hagyományainak megfelelően július első vasárnapján tartott Holokauszt megemlékezést. Idén ez a nap a zsidóság a három gyászhét kezdetére, Támuz hó 17-i böjtnapra esett.

A Keszthelyi Zsinagógában gyűltek össze a megemlékezők július 5-én, hogy fejet hajtsanak a város egykori zsidó lakói előtt, akiket a Holokausztban gyilkoltak le. Az ünnepségen Goldschmied István hitközségi elnök mondott beszédet, melyben a szélsőséges eszmék felerősödésére, az ellenük való fellépés fontosságára hívta fel a figyelmet.

Ezután Faith Aser mondott beszédet, melyben rávilágított a böjtnap és az emléknap közötti párhuzamra. Mint mondta, számos tragikus csapás érte a zsidó népet ezen a napon, többek között Támuz 17-én érkeztek meg a Zala megyei zsidókat deportáló vonatok Auschwitzba.

Mint mondta, különböző elméletekkel próbálták az elmúlt 70 évben megmagyarázni a Holokausztot, ám a lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi úgy vélte, hogy az ember véges esze nem tudja Isten végtelen akaratát felfogni, ezért nem is tudunk magyarázatot találni a Soára, hiszen „Isten gondolatai, nem ember gondolatai.”

Ugyancsak a Rebbe tanította, hogy megemlékezni nem csak szavakban kell, hanem tettekben is: nekünk kell a legyilkoltak utáni űrt betölteni, amennyire képesek vagyunk rá. Így például a Rebbe, sok rabbival ellentétben nem azt javasolta, hogy a széder estén hagyjanak üresen egy széket a mártírok emlékére, hanem hogy ültessünk asztalunkhoz egy olyan embert, aki amúgy nem venne részt széderen. A még meglevő szikrából kell tüzet csiholnunk, hogy fellobbantsuk a zsidóság lángját – ezzel a gondolattal zárta Faith Aser beszédét.

A beszédek után az emlékmű megkoszorúzására került sor, ami után elmondták a mártírok emlékére a kádist.

 

Megszakítás