Babilon után – milyen nyelvet beszéltek a világ zsidói?

A héber nyelv szentségét és elsőségét senki sem kérdőjelezi meg a zsidó világban, hiszen ez a világ teremtésének eszköze és e nyelven szólt az Örökkévaló Mózeshez és a prófétákhoz, ám Izrael hosszú történelme során számos egyéb nyelv is meghonosodott az elszórtan élő zsidó közösségek közt. 

 

Mitől zsidó egy nyelv?

Először is érdemes meghatározni, hogy mit értünk a „zsidó nyelv” kifejezés alatt. Csupán azért, mert egy bizonyos zsidó közösség elkezdte a lakóhelyén elterjedt nyelvet használni, még nem mondhatjuk, hogy az saját, zsidó nyelvvé vált volna. Fontos kritérium, hogy az adott nyelvet, nyelvjárást vagy dialektust kizárólag a zsidó közösség használja, s ez legyen az egyik olyan jellegzetesség, mely megkülönbözteti őket a külvilágtól. A száműzetés országaiban vándorló zsidók természetesen megőrizték a héber nyelvet – igaz, csak mint az ima, a tanulás és a közösségi élet dokumentálásának eszközét. A körülöttük élő népekkel való érintkezés érdekében elsajátították azok nyelvét is, és ezt a közösségen belüli kommunikáció során sajátosan ötvözték a héberrel és más, vándorlásuk korábbi szakaszaiban használt nyelvekkel. Az évezredeken át tartó migráció során az egyes közösségek újabb és újabb földrajzi területekre jutottak el, újabb és újabb kultúrákkal kerültek kapcsolatba, így az általuk használt nyelv is folyamatosan változott és gazdagodott, ahogy a nem zsidó társadalom is átvett számos kifejezést a különböző zsidó nyelvekből. A saját, a külvilág számára kevéssé vagy egyáltalán nem érthető nyelv a zsidó közösségek identitásának és belső kohéziójának egyik legfontosabb eleme volt. Ez az emancipáció korában kezdett megkopni, esetleg eltűnni. Napjainkban az újjászületett, modern héber nyelv az, mely számos Izraelbe vándorolt közösségben háttérbe szorította, vagy teljesen átvette a különböző zsidó nyelvek szerepét.

 

Jiddis – napjaink legnagyobb zsidó nyelve

Manapság a legfontosabb zsidó nyelv a jiddis, hiszen ez az egyetlen, mely még jelentős számú anyanyelvi használóval bír, és csak erről lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy biztosított a hosszú távú továbbélése. A jiddis a IX. században, a Németország nyugati és Franciaország északi részén élő zsidó közösségekben fejlődött ki, alapját a helyi német nyelvjárás adta, mely számos héber, arámi, latin és a későbbiekben szláv szóval bővült. Lejegyzéséhez a héber betűket használják. Az első írott jiddis nyelvemléket az 1272-es wormsi máchzorban találjuk:

אגְֿרַטְ תֿסֶנֶכְּהַ תֿיבֵּ ןיאִ רוזֹחֲמַ שידִּ ריוַ שְ אגְֿטַבְּ םיאִ קטַ טוּג”

– „Jó napja legyen annak, aki ezt az imakönyvet a zsinagógába viszi.”

Az évszázadok során kialakult változatok közül a legfontosabb a nyugati és a keleti jiddis. Előbbire a német, utóbbira a szláv nyelvek voltak leginkább hatással a szókészlet, a nyelvtan és a kiejtés tekintetében egyaránt. Ezért egyes nyelvészek szerint a keleti jiddist inkább a szláv nyelvcsaládba kell sorolni, és nem a germán nyelvek közé. A hászkálá, a zsidó felvilágosodás eszméje, illetve az asszimiláció lehetősége elsősorban a nyugat-európai zsidóságot érintette, és a jiddis és a német nyelv hasonlósága miatt a nyugati jiddis már a XVIII. században hanyatlásnak indult, és mára szinte teljesen eltűnt. A keleti jiddis azonban – elsősorban a kelet-európai hászid mozgalomnak köszönhetően – továbbra is széles körben ismert és beszélt, leginkább Izraelben és az Egyesült Államokban, továbbá Nyugat-Európa, Dél-Amerika és Ausztrália kisebb háredi közösségeiben. A holokauszt előtt gazdag világi jiddis kultúra létezett számos kelet-európai országban: folyóiratok, könyvek, színházak sokasága állt a jiddisül beszélő közönség rendelkezésére. Ez a háború óta csak rendkívül korlátozott formában él tovább.

A XX. század elején még 11-13 millió jiddisül beszélő zsidó élt, ám ma már csupán 1-2 millió fő közé teszik a számukat. Ennek oka, hogy a holokauszt áldozatainak 80%-a (mintegy 5 millió ember) tartozott a jiddisül beszélők közé, továbbá Izraelben még a háredi közösségek jelentős része is áttért a modern héberre, Kelet-Európában pedig a kommunista rendszer és a széles körű asszimiláció csökkentette radikálisan a jiddisül beszélők számát. Ezzel együtt a jiddis továbbra is virágzik a háredi közösségek egy részénél, bár Izraelben a modern héber, az Egyesült Államokban pedig az angol erős hatása letagadhatatlan, s emiatt a kölcsönös érthetőség sem zavartalan e két területen élő beszélők között. Az izraeli háredi közösségekben inkább a férfiak őrzik a jiddist, mert a fiúk oktatása szinte kizárólag a vallásos tanulmányokra koncentrál, ahol jiddisül magyarázzák a héber és arámi nyelvű tananyagot. A lányok, akik szélesebb világi ismereteket szereznek az iskolában, inkább a modern hébert preferálják.

A jiddishez azok a közösségek ragaszkodnak a legjobban, akik a leginkább szemben állnak a cionista ideológiával. (Ugyanakkor a vallásos-cionista irányzat tagjai szándékosan szakítottak a jiddissel és – különösen az államalapítás utáni időben – rossz szemmel néztek arra, aki nem a modern hébert beszélte.) Más háredi csoportoknál az ivrit fontos pozíciót vívott ki magának, s gyakran a jiddissel keverve beszélik. Olyan is előfordul, hogy a hétköznapi kommunikációban a héberé a főszerep, ám szombatonként és ünnepnapokon az asztal körül kizárólag jiddisül folyik a társalgás. Az ivrit előretörését segíti, hogy a jiddis nyelvű irodalom elsősorban a gyerekkönyvekre korlátozódik, mert a vallásos irodalom nyelve hagyományosan a héber. Itt kivételként említhetjük a Lubavicsi Rebbét, aki beszédeinek jelentős részét jiddisül publikálta. A nyelv erejét és relevanciáját jelzi, hogy a Google fordítóprogramja is tartalmazza és a Wikipedia is elérhető jiddisül.

Tekintsünk át néhány olyan nyelvjárást, melyek rendelkeznek még kevés számú, elsősorban idős beszélővel, ám történelmi és politikai okok miatt a jövőben feltehetően már csak egyetemi tanszékeken, hagyományőrző csoportokban és múzeumokban élnek majd tovább.

 A Harry Potter jiddis-nyelvű kiadásának
borítója

Ladino

Az eredetileg az Ibériai-félszigeten használt, latin nyelvcsaládba tartozó, a spanyol és portugál nyelvből kialakult ladino a zsidók 1492-es kiűzetésével terjedt el az Ottomán-birodalomban, a Balkánon, Észak-Afrikában és más olyan országokban, ahol nagyobb számú, Spanyolországból és Portugáliából elűzött zsidó telepedett le, pl. Hollandiában. Az évszázadok során a héberrel keveredett középkori spanyol arab, török és egyéb elemekkel gazdagodott, a befogadó társadalom nyelvhasználatától függően. Rási vagy hagyományos héber betűkkel írják, és latinbetűs változata is ismeretes. Valaha irodalmi alkotásokat, költeményeket és értekezéseket írtak e nyelven, ám mára egyre kevesebben beszélik, kizárólag kis szfárádi közösségekben. A judeo-spanyol egyik változata a nyugati ladino, vagy ha­ke­tia, melynek nem volt irodalma, csupán a nyelv egy dia­lek­tusaként te­kintenek rá.

A Kaméliás hölgy ladino nyelvű
kiadása

 

Judeo-arab

Az arab világ számos pontján fellelhető zsidó közösségek is átvették a befogadó kultúra nyelvét, természetesen héber, illetve arámi kifejezésekkel bővítve azokat. Mivel a földrajzi kiterjedés következtében sokféle arab dialektus létezik, a judeo-arab is követi ezeket a nyelvjárásbeli különbségeket. Számos középkori zsidó gondolkodó használta e nyelvet műveinek megírásakor, illetve levelezései bonyolítására. A használt írásjegyek sok esetben vallási hovatartozást fejeznek ki, így a judeo-arabot héber betűkkel írják, deklarálva a nyelvet használó zsidóságát. Maimonidész számos műve, vagy Jehuda HáLévi Kuzárija is ezen a nyelven íródott eredetileg, csak utóbb fordították le őket héberre, hogy az egész zsidó világ számára érthetővé váljanak. A kairói Ben Ezra zsinagóga XIX. század végén felfedezett genizájában (szent, istennevet, bibliai idézetet stb. tartalmazó, sérült, vagy már nem kívánt iratok tárolására használt doboz vagy szoba) több százezer irat gyűlt össze az évszázadok során, közülük nagyon sok judeo-arab nyelven íródott. Bár egykor széles körben használt, nagy szókinccsel rendelkező nyelv volt, a judeo-arab mára szinte teljesen kihalt, csak elszigetelt közösségek beszélik.

 Judeo-arab írás a kairói genizából

Judeo-malajalam

Mára csupán néhány tucat beszélővel rendelkezik az (indiai) kocsini zsidók nyelve. Mivel gyakorlatilag teljes egészében megegyezik származási helyének nyelvjárásával, sok nyelvész úgy gondolja, hogy nem nyelvről, csupán dialektusról beszélhetünk, mely vallási kötődésű kifejezések képében tartalmaz héber elemeket is. Érdekessége, hogy nem héber betűkkel írták, hanem az eredeti indiai írásjelekkel.

 

Fárszi/judeo-perzsa

Iránban beszélt, indoeurópai nyelv­családhoz tartozó nyelvek összessége. Nagyszámú beszélője volt, és ennek megfelelően zsidó irodalmat is írtak e nyelven, melynek számos helyi változata ismeretes. A perzsa nyelvek már az egészen korai időkben is hatottak a héberre, klasszikus példája e kölcsönhatásnak a perzsa eredetű héber párdesz szó, mely li­ge­tet jelent, és mely egyik lehetséges gyökere az Édenkertet jelentő, a latinból átvett Paradicsom szónak.

 Illusztrált oldal a judeo-perzsa eposz, a
Fat nama (Hódítás könyve) című műből.

Egy új nyelv születése

Végül érdemes megemlíteni egy viszonylag új jelenséget, az ún. jesivis nyelvet, mely valamelyest hasonlít a jiddis korai formájára. A jesivis kutatása még nem tekint vissza nagy múltra, és a nyelvészek véleménye megoszlik arról, hogy pusztán egy szubkultúra által használt dialektusról vagy egy születő, új zsidó nyelvről van-e szó. Az Egyesült Államokban élő, elsősorban a litván eredetű ortodoxia körében terjedt el egy angolra építkező, de számos héber és jiddis elemet tartalmazó nyelvjárás, melyet a hagyományos zsidó oktatási intézmény, a jesiva után jesivisnek neveznek. Beszélői az angol nyelvtant használják és ahhoz igazítva illesztik beszédükbe a héber és jiddis szavakat. Angol betűkészlettel írják, s a héber szavak askenáz – a modern hébertől eltérő – alakját alkalmazzák, azok angol fonetikájában. A jesivis nem rendelkezik szabályokkal, beszélői kedvükre emelik be az angolba a héber és jiddis kifejezéseket, „zsidó nyelv” voltát azonban erősíti az a tény, hogy a külvilág – s e ebbe a nem-ortodox, illetve a nem-askenáz zsidó közösség is beletartozik – számára egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan érthető. Íme egy példa: „I will daven for him at lichtbentshn. Beezras Hashem he’ll be zoyche for a refuoh shleymoh.” – magyarul: „Imádkozni fogok érte a [péntek esti] gyertyagyújtásnál. Isten segítségével kiérdemli a teljes gyógyulást”.

Elképzelhető tehát, hogy hamarosan egy újabb nyelvet fogadhatunk a zsidó nyelvek családjába, melynek fejlődését figyelve jobban megérthetjük a nagy elődök kialakulását és formálódását is.

Mindent összevetve azt láthatjuk, hogy az asszimiláció, a holokauszt, a kommunista diktatúra, Izrael Állam megalapítása, illetve a közel-keleti politikai helyzet miatt a zsidó nyelvek palettája jelentősen beszűkült az elmúlt évszázadban. Az ortodox közösségek egy részében a jiddis továbbra is jelentős táborral bír, és így nem kétséges, hogy még sokáig velünk marad. Ezzel szemben a fent említett, a keleti zsidó közösségekhez köthető nyelvekkel kapcsolatban nincs okunk az optimizmusra. Mindenképpen felemelő érzés azonban, hogy a héber, a szent nyelv, csodával határos módon feltámadt és mára ismét zsidók millióinak anyanyelve Izraelben és fontos pozíciót vívott ki magának a diaszpóra országaiban is.

Naftali Deutsch írása

 

A cikk az Egység 128. számában jelent meg.

  • Küldés emailben