A kanadai Nosson Meir Wachtfogel a II. világháború kitörésének idején a litvániai Kelmé városában tanult. A nácik elől menekülve profetikus álmot látott: Kelmét a nácik lerombolják és ő a város lakóival együtt menekül, ám a menedéknek tűnő ház kapuját bezárják előtte. Dörömbölésére az ajtó feltárul és egy hamuval teli dobozt adnak át neki, majd egy hang hallatszik: ez maradt Kelméből. Fogd, és menekülj!” Álmából riadva megértette, hogy az a feladata, hogy átadja a következő generációknak mindazt, amit itt tanult. Híres rabbivá válva egész életében azon dolgozott, hogy átmenekítse Kelme egykori lakóinak örökségét.

Aliza Auerbach 1940-ben született Izraelben. Kezdetben középiskolai tanár, ám 30-as éveinek elejére már professzionális fotóművészként dolgozott. Számos díjat nyert, elsősorban egyedi látásmódú portréiról ismert.

Fotóművész most megjelent albumában, a Túlélőkben (Survivors) olyan holokauszt-túlélőket fotózott, akik családjuk, szeretteik „hamvait” menekítve új zsidó generációt neveltek fel Izraelben. Gyermekeik, unokáik és dédunokáik körében készült fotóik mind megmutatják a valódi választ a hitleri gyűlölet pusztítására.

 

forrás: www.jewishmom.com

fotó: Sulamit Katan 140. dédunokájával – Aliza Auerbach fotója

Megszakítás