Az utcán mondott szukoti áldást Adam Sandler

A világhírű színész és lányai a Chábád képviselőivel együtt ünnepeltek.

A Los Angeles-i Brentwoodban tartott utcai ünnepségen tűnt fel nemrég Adam Sandler két kislánya kíséretében – olvasható a Jerusalem Post honlapján. Az amerikai színész-humoristát Zalman Goodman rabbi fogadta, akinek segítségével egy áldást is elmondott a helyszínen.

Az interneten közzé tett videóban látható, ahogy Sandler egy pálmafaággal (luláv) és etroggal a kezében áll, és Goodman rabbi felteszi neki a kérdést: elmondta-e már idén a lulávhoz kötődő áldást. A színész válaszában beismeri, hogy “még nem”, de a lányaira – Sadie és Sunny – nézve feltételezi, hogy a héber iskolában ők már megtették. “Igen, mi elmondtuk!” – vágták rá a lányok. Majd ezekután a rabbi segítségével közösen elmondják az imát.

Adam Sandler a múltban több alkalommal is nyíltan vállalta zsidó identitását. A népszerű Saturday Night Live című amerikai televíziós műsor vendégeként az 1990-es években például emlékezetes előadást tartott, amikor elénekelte a “The Chanukah Song”-ot, amiben a zsidó származású hírességeket vette sorra.

zsido.com

Kép forrása: Jerusalem Post

  • Küldés emailben