Az utasok beszámolója szerint a telefonáló katonalány sírva próbálta rávenni az elektromos művek ügyintézőjét, hogy ne kapcsolják ki az édesanyja lakásában az áramot, amikor a férfi átvette tőle a mobiltelefont, és bediktálta saját bankkártyájának adatait. 1950 sékeles hátralékot vállalt magára.

Mint később kiderült, a katonalány a leszázalékolt édesanyjával lakik együtt, aki rokkantnyugdíjából él. A hadseregtől kapott szerény juttatásból képtelenek voltak a felhalmozódott tartozást kifizetni. Az elektromos művek már az áramszolgáltatás beszüntetésével fenyegetőzött.

Daniel Danino, aki szintén a vonaton utazott, a következőképpen számolt be az esetről: „A katonalány sírógörcsöt kapott az ügyintézővel folytatott beszélgetés közben. Ekkor a mellette ülő férfi – akit később Ofir Jicchák néven azonosítottak (képünkön) – egyszerűen kivette a lány kezéből a telefont, és rendezte a számlát. Ezután még a tranzakció azonosító számát is felírta a lánynak, hogy legyen bizonyítéka a számla kiegyenlítéséről. A jószívű utas annyit mondott, hogy szerette volna, ha a katonalány visszanyeri a lelki békéjét.

„Ennek az embernek szilárd értékrendje van, és annak megfelelően is cselekszik. Hatalmas szíve van, ráadásul szerény is. Büszke vagyok arra, hogy egy olyan nemzethez tartozom, ahol természetes dolog a bajban lévőn segíteni” – tette hozzá Danino.

 

Megszakítás