Az újévi ünnep tartozékai: kerek ünnepi kalács

A ros hásánái asztalon található, szimbolikus ételekről korábban már többször írtunk. Most egyet tekintünk át közülük részletesebben: a kerek bárcheszt, vagyis fonott ünnepi kalácsot.

Vannak, akik csak ros hásánákor tesznek kerek kalácsot az asztalra, mások pedig egészen hosáná rábáig, a végső ítélet napjáig kizárólag kerek bárcheszt fogyasztanak. E kalácsokat gyakran mazsolával gazdagítják, fahéjjal ízesítik, és sokszor a szokásosnál édesebb tésztából készítik őket. Ez az alak a legegyszerűbb magyarázat szerint azt a kívánságunkat fejezi ki, hogy teljes és egész legyen az évünk. A bárcheszünk azonban, ahogy írtuk, nemcsak kerek, hanem édes is. A tóratanulás, a Tórával való foglalkozás édes a számunkra (ezt fejezzük ki azzal is, amikor a betűket tanuló kisgyerekek lenyalogatják a mézet a betűkről). A hagyomány szerint jom kipur ugyan az ítélet napja, de a megtérés, az adakozás és az ima egészen hosáná rábáig, vagyis a smini áceret-szimchát torát megelőző napig megváltoztathatja az ítéletet, ezért esznek sok helyen kerek bárcheszt ezeken a napokon is.

És hogy mivel magyarázhatjuk még e különleges, a megszokottól eltérő formát?

Vég nélküli jó

Az ember sorsát az elkövetkező évre ros hásánákor határozzák meg az Égben, jom kipurkor pecsételik le, és hosáná rábákor, szukot utolsó napján véglegesítik. A XVIII-XIX. század fordulóján élt Mose Szofer rabbi, akit a Chátám Szofer néven is ismerünk, azt mondta, hogy a kerek bárchesz, a mézbe mártott alma és a többi szimbolikus, újévi étel segítenek az Égben levő pozitív ítéletek konkretizálásában, fizikai alakot adva azoknak. A kerek bárchesznek nincs vége, így szimbolizálja, és egyben testesíti meg azt a kívánságunkat, hogy olyan évünk legyen, melyben az élet és az áldás vég nélkül folytatódik.

A szerencse kereke

Ros hásánákor határozzák meg az Égben az évi bevételünket is. Akárhogyan is erőlködünk, egy fillérrel sem kereshetünk többet, mint amennyit az Örökkévaló előírt nekünk, még akkor is, ha a felületes szemlélő számára ez nem nyilvánvaló. A szerencse forgandó, ahogyan a mondás is tartja, és ugyanúgy, ahogyan a kerék fordul, és ami korábban felül volt, most alulra kerül, és fordítva, a szerencse is változik, hiszen a világon minden dolog Isten kezében van. A ros hásánái kalács, mely az elkövetkező évünk táplálékát és megélhetését szimbolizálja, kerék alakú, hogy emlékeztessen minket arra: csak és kizárólag Isten dönti el, hogy ki emelkedik fel a kerékkel, és ki hullik alá.

Tápláló mazsola

Szokás, hogy a ros hásánái kalácsokat édes mazsolával gazdagítják. A mazsola szőlőből készül. A midrás (Berésit Rábá 8:5) a zsidó népet a szőlőhöz hasonlítja, a kerek bárchesz pedig a földgolyóra emlékeztet. Így a mazsolás kalács azt a kívánságunkat testesíti meg, hogy Isten, aki az egész világot ellátja, adjon életet és virágoztassa fel az egész nemzetét, vagyis a zsidó népet.

Az Örökkévaló koronája

Ahogyan azt a ros hásánái istentiszteletek rendjéből is láthatjuk, ros hásáná központi gondolatkörébe tartozik az Örökkévaló királlyá koronázása. Vannak, akik szerint a kerek bárchesz olyan, mint a korona, és azt a célt szolgálja, hogy emlékeztessen az időszak egyik legfontosabb témakörére.

Egy ünnepi, fahéjas-mazsolás kalács receptjét itt találhatják meg.

A bárchesz eredetéről korábban itt írtunk.

Legyünk mindannyian jó és édes évre beírva az élet könyvébe!

zsido.com

  • Küldés emailben