Az őszi ünnepek tartozékai: a kápárot

A jom kipurt közvetlenül megelőző napon (ha erre valami miatt nincs lehetőség, akkor korábban, a tíz bűnbánó nap során) tartják a kápárot szertartását.

A név gyökere azonos a jom kipur szó gyökerével, és vezeklést jelent. A kápárot szertartása által szimbolikusan megválunk bűneinktől, és megtisztulva lépünk az Örökkévaló elé. A szertartás rövid, bárki elvégezheti a saját otthonában: egy lehetőleg fehér csirkét (férfiak kakast, nők tyúkot, várandós asszonyok egy kakast és egy tyúkot, mások szerint egy kakast és két tyúkot), halat, vagy pénzt fogunk a jobb kezünkbe, és a fejünk fölött háromszor óvatosan körözve vele elmondjuk a megfelelő szöveget (szintén háromszor). A baromfit ezután átadják egy tanult sakternak, aki kóser módon levágja, és húsát (illetve a halat, vagy a pénzt) adományba adják a szegényeknek, vagy valamilyen intézménynek, például árvaháznak, vagy jesivának.

Maga a szertartás a talmudi időkre nyúlik vissza, első említése azonban a Talmud lezárása utáni időkből, a polgári időszámítás szerinti 600 körüli időszakból származik. Több oka van annak, hogy miért éppen baromfival végezték a kápárotot évszázadokon át – többek között a háború utáni Pesten is. Arámi nyelven a kakast „gever”-nek mondják. Héberül a gever jelentése férfi, így tehát egy gever vezekel egy geverért. Emellett a csirke viszonylag olcsó, könnyen hozzáférhető és kóser állat, viszont nem lehetett feláldozni a Szentélyben, vagyis senki nem fogja azt gondolni, hogy a kápárotot végző ember áldozatot mutat be. Emellett szokás, hogy lehetőleg fehér baromfit választanak, utalva Jesájá próféta egy mondatára (1:18):

Ha vétkeitek olyanok volnának, mint a bíbor, megfehérülnek, mint a hó; ha vörösek volnának, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.

Fekete baromfit semmiképpen nem szabad használni, mivel a fekete isteni szigorúságot és büntetést jelképezi. Ugyanígy nem szabad szemmel láthatóan sérült állatot használni.

A levágott állatok felhívják az ember figyelmét arra, hogy mennyire fontos a bűnvallomás, a megtérés és az Isten kegyelméért való könyörgés. A szertartáshoz tartozó imában arra kérjük Istent, hogy az adomány fejében mentsen fel minket a nekünk járó szigorú büntetés alól.

A szertartás elvégzésének kötelezettsége gyermekekre is vonatkozik. Ha a család megengedheti magának, jó, ha mindenki saját csirkével/hallal/pénzzel csinál kápárotot, ha ez túlságosan megterhelő lenne, akkor az egész család ugyanazt használja. A kisgyerekeknek természetesen segítségre van szüksége a helyes végrehajtáshoz. Arra is figyeljünk oda, hogy ha nem baromfival, hanem hallal, vagy pénzzel végezzük a szertartást, az elmondott szöveg ennek megfelelően módosul.

Vannak olyan rabbik, akik a baromfiak használatát annak alapján kritizálták, hogy bálványimádó rítusokra hasonlít. Joszef Káro rabbi, a Sulchán Áruch törvénykódex szerzője „minhág stutnak”, ostoba szokásnak nevezte ezt, a Rámbán (Nachamnidesz) pedig  „derech háemorinak”, azaz idegen népek szokásának.  Napjainkban leginkább az állatkínzás tilalmát (cáár bááléj chájim) hozzák fel érvként ellene, és ahol csirkét használnak, ott is külön felhívják a figyelmet arra, hogy a lehető legóvatosabban kell bánni az állatokkal. Ez utóbbi okból kifolyólag egyre több közösségben többnyire, vagy kizárólag pénzzel végzik a szertartást, és a pénzt adományba adják. Haszid közösségekben azonban továbbra is előnyben részesítik a baromfi használatát.

Mindezek mellett igen fontos észben tartani, hogy a kápárot NEM áldozat! Nehogy tévedésből azt gondolja valaki, hogy áldozatot mutatunk be, ezért nem használunk hozzá galambot, mivel az bemutatható volt a Szentélyben áldozatként. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy maga a szertartás nem vált meg a bűneinktől, hanem csupán szimbolikus tettről van szó, mely felhívja a figyelmünket a nap tematikájára és a megtérés fontosságára.

zsido.com

  • Küldés emailben