Az őszi ünnepek tartozékai: bűnbak

Jom kipur napján, amíg még állt a jeruzsálemi Szentély, két teljesen egyforma kecskebakot vezettek a főpap elé. Sorsot húztak: az egyik az Örökkévalóé lett, és a főpap feláldozta a zsidó nép nevében Istennek, a másikat pedig, miután a fejére olvasta a zsidó nép bűneit, elküldte a Jeruzsálemtől nem messze eső sivatagba „Ázázelnek”, ahol letaszították egy szikláról, és halálra zúzta magát:

Izrael fiainak községétől pedig vegyen két kecskebakot vétekáldozat gyanánt és egy kost égőáldozat gyanánt. És áldozza föl Áron a vétekáldozatra való tulkot, mely az övé és szerezzen engesztelést önmagáért és házáért. Azután vegye a két bakot, állítsa azokat oda az Örökkévaló színe elé, a gyülekezés sátorának bejáratához. És vessen Áron a két bakra sorsot, egyik sors legyen: az Örökkévalóé, a másik sors: Azázelé. És áldozza föl Áron a bakot, melyre a sors esett: az Örökkévalóé és készítse el vétekáldozatnak. Az a bak pedig, melyre a sors esett: Azázelé, állítsák oda élve az Örökkévaló színe elé, hogy engesztelést szerezzenek vele, elküldvén azt Azázelnek a pusztába. (M.III. 5-10)

Mózes harmadik könyvének e szakaszát (Ácháréj mot hetiszakasz) az engesztelőnapi áldozatokra való emlékezésként olvassák fel jom kipurkor a zsinagógában. A jom kipuri szertartás legfurcsább eleme volt ez, a bűnbak pusztába küldése.

A Szentélyben a vétekáldozatként hozott állat fölött elmondták azokat a bűnöket, amik miatt az áldozatot hozták, majd bemutatták az áldozatot. Ebben az esetben azonban, egyszer egy évben, csak a bűnöket olvasták rá az állat fejére, de nem mutatták be áldozatként. Érdekes továbbá, hogy ki, vagy mi is az az Ázázel, mely kifejezés egyébként csupán ezen az egy helyen szerepel az egész Tórában.

Rási szerint „meredek, sziklás, kemény hely”-et jelent, vagyis azt, hogy hova kell küldeni a kecskét. Ibn Ezra és a Rámbán szerint Ázázel egy szellem, vagy démon neve volt, egyike azoknak a bukott angyaloknak, melyekre a Berésit (6:2) utal: „látták Isten fiai az ember leányait, hogy szépek azok és vettek maguknak feleségeket mindazok közül, akiket választottak”. A harmadik magyarázat szerint a szót etimológiai alapon kell értelmezni: a kecske – héberül: ez -, melyet elküldtek – ázál.

A Misna (Joma 6:2-6) így írja le a szertartást: Miután kiválasztották, melyik kecskét küldik ki a pusztába, a főpap az állat fejére tette a kezét, és úgy sorolta fel a nép bűneit, majd egy másik kohén kapta feladatul, hogy elvigye az állatot a kijelölt helyre. Egy speciálisan erre a célra tervezett hídon hagyták el a Szentélyt, és néhány kiválasztott kísérte őket az útjuk első részén. Az út hosszú volt, bizonyos távolságonként állomáshelyek voltak, ahol étellel-itallal kínálták a kecskét kísérő, egyébként – jom kipur lévén – böjtölő férfit, nehogy elájuljon a megerőltető, ilyen tájban még igen meleg és száraz sivatagi úton. Az utolsó szakaszt egyedül tette meg a férfi a kecskével. Amikor elérték a kijelölt sziklát, egy vörös színű fonalat kettévágott, egyik felét a kecske szarvára kötötte, másikat pedig a sziklára, majd háttal a mélybe taszította az állatot. Ha a kecske nem pusztult el az esés következtében, a férfinak egyes források szerint utána kellett másznia, és meg kellett ölnie az állatot. Ezután a férfi visszasétált a legközelebbi állomáshelyhez, és ott várta be a böjt kimenetelét.

Sok tudós próbálta már megtalálni a szikla pontos helyét, melynek bizonyos kritériumoknak meg kell megfelelnie elhelyezkedését és jellegét tekintve. Vannak, akik szerint mindig ugyanaz a szikla volt, de feltehető, hogy a jeruzsálemi Szentély felépítése előtt attól függött a helyszín, hogy hol volt a Frigyláda. Manapság széles körben elfogadott az a vélemény, hogy a Szentély idejében az ominózus szikla a mai Máále Ádumim modern városa közelében volt. Máále Ádumim Jeruzsálemtől hét kilométerre keletre található, a Júdeai-sivatag szélén.

Ahhoz, hogy megfelelően meg tudjuk bánni a vétkeinket, látható és kifejező módon is meg kell szabadulnunk azoktól. Ezt tükrözi a táslich és a kápárot szertartása és a bűnbak pusztába küldése is: utóbbi esetben a két kecske közül az áldozatként bemutatott állat képviseli a kápárát, a vezeklést, a sivatagba küldött bak pedig a tehárát, a megtisztulást. Valójában tehát mindkét kecskebak a zsidóság képviselője, és megmutatkozik bennük az ember kettőssége, az élet és a halál, a jécer hátov és a jécer hárá (jó és rossz ösztön), érzelmeink és értelmünk vezérelte gondolkodásunk. A jó ösztönt Istennek ajánljuk, és áldozatként küldjük Hozzá, míg a rossz ösztönt, miután létét elismertük és bevallottuk, a sivatagba száműzzük, ahol a sziklákon halálra zúzza magát. Bűneinket elküldjük messzire, mi pedig maradunk Isten közelségében. Ha szembenézünk a hibáinkkal, kimondjuk a létezésüket, és egyben el is határozzuk, hogy kijavítjuk azokat, Isten megbocsát nekünk. A döntés a mi kezünkben van, ahogy a Berésitben is olvashatjuk:

Nemde ha jót cselekszel, akkor emelkedsz, ha pedig nem cselekszel jót, az ajtónál hever a bűn, utánad van vágyakozása, de te uralkodjál rajta. (M.I. 4:7)

A mai, köznapi értelemben vett bűnbak egyáltalán nem azonos a tórai bűnbakkal. A Tórában leírtak szerint a bűnbak saját vétkeink és bűneink beismerését, azok vállalását és az azoktól való megszabadulást jelenti, míg ma mások alaptalan hibáztatását értjük alatta. A zsidó értelmezést viszont napjainkra is vonatkoztathatjuk, amikor ugyan nem áll a Szentély, és nincsenek áldozatok, az emberben viszont továbbra is benne él a fent említett kettősség. Feladatunk, hogy felismerjük, melyik a „bennünk élő” jó kecske és melyik a rossz, megnevezzük a rosszat, elismerjük annak meglétét, hiszen ameddig nem ismerjük el, hogy ezek a mi hibáink és vétkeink, nem tudjuk elküldeni, nem tudunk megszabadulni tőle. A zsidó bűnbak az ember saját bűneit képviseli, és csak akkor küldhetjük el magunktól, ha előbb elismerjük, hogy ez a miénk.

Adja az Örökkévaló, hogy eljussunk erre a felismerésre és megszabadulhassunk a bűneinktől. Adjon az Örökkévaló megbocsátást vétkeinkre és jöjjön el minél hamarabb az a nap, amikor ismét bemutathatjuk a szentélybeli áldozatokat!

Gmár chátimá tová!

zsido.com

  • Küldés emailben